Lobogó, 1965. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-20 / 3. szám
SPORTKOMMENTÁR Labdarúgásban: nekünk volt a legtöbb klasszis játékosunk? A tokiói, XVIII. nyári játékokon tizenegyedszer szerepelt a labdarúgás, amely 1908-ban került először az olimpiai programba. Az idei végküzdelemre a 16-os döntő mezőnye megcsappant, mivel a részvétel jogát kiharcolt korai NDK csapata a küldöttséget ért megkülönböztetések miatt még a megnyitó előtt hazautazott, Olaszország pedig a csapat több tagja ellen irányuló profivád kivédésére lemondta az olimpiai szereplést. A négy csoport küzdelmének rajtjánál már kitűnt, hogy ,a közös német csapat, Jugoszlávia, Románia, Csehszlovákia és Magyarország adja meg a torna sajátsorsát, s az is, hogy a beharangozott dél-amerikaiak — a brazilok és argentinok — nem lesznek ott a „helyosztásnál”. Még egy meglepetés akadt: Ghána és az Egyesült Arab Köztársaság kitűnő bemutatkozása. Az olimpiai labdarúgó torna színvonala nem volt túlságosan magas, egyes mérkőzések azonban — mint a Magyarország—Jugoszlávia, a Magyarország— Románia, a Csehszlovákia—közös német csapattalálkozó és a finálé — a világbajnoki negyeddöntőbe is beillettek volna. Érdekes volt egyébként ennek a Japánban alig ismert labdajátéknak a napról napra tapasztalható térhódítása. Anélkül, hogy a nézők jobban ismerték volna a szabályokat — pedig egy sportág népszerűsége szempontjából ez mindig döntő — láthatóan tetszettek nekik a hosszú, ívelt rúgások, a nagy fejesek, az ötletes cselek, a kapusok merész vetődései, s csak a játékvezetőkre haragudtak, amikor azok véleményük szerint helytelenül — szerintünk csaknem mindig helyesen, mert igen jó képességűek voltak a bírók — les vagy egyéb rejtett szabálytalanság miatt megszakították a játékot. Egyébként biztos, ha évek múlva a japán futball komolyabb előretöréséről érkeznek majd hírek Európába, abban nagy része lesz a magyar csapat japáni „vendégjátékának”. A magyar együttes annyi erényt vonultatott fel ebben a távol-keleti országban, hogy esélyességét mindvégig megtartotta, s mindössze néhány percre ingott meg — a kritikus pontokon azonban szerencsésen túlkerült —, s végső soron biztosan menetelt a dobogó legfelső fokára. Csapategységén, összeszokottságán kívül a magyar együttesnek volt a legtöbb klasszis játékosa, s végső fokon ez is döntően kihatott a végeredmény alakulására. Mert, ha például a románoknak lett volna egy Bene Ferencük, most talán a román krónikás számolhatna be labdarúgó csapatának nagyszerű olimpiai győzelméről. Gelei, Szentmihályi, Palotai, Szepesi, Csernai, Bene, Kamara olyan pluszt jelentett a magyar együttesnek, amely elegendő volt az 1952-ben Helsinkiben kivívott elsőség visszaszerzéséhez. Régen volt olyan kitűnő összhang, annyi megértés, baráti szellem egy csapatban, mint a mostani csapatban. Volt már sok példa arra, hogy a nem szereplő tartalékjátékosok bizonyos zavart okoznak elégedetlenségükkel. Az olimpiai csapatban 19 játékos kapott helyet, s csak 14-en jutottak szóhoz, s a tartalékjátékosok olyan buzgalommal edzettek, „szurkoltak”, hogy ezért akár ők is megérdemelnének egy „kis érmet”. Szép volt a magyar olimpiai csapat sorozata, a selejtezőtől a döntőig, és teljesen megérdemelt a jutalma: az aranyérem! HOFFER JÓZSEF 48 órán belül vállaljuk LAKÁSÁNAK TAKARÍTÁSÁT falladirozásat SZŐNYEGEINEK ÉS BÚTORAINAK TISZTÍTÁSÁT Bp. V., Károlyi (Egyetem) utca 12. Telefon: 183—687. Kiegészítő sport-e a színésznek a sport? „Nem vagyok sporttalentum...” — Nem vagyok kimondott sporttalentum — kezdi a beszélgetést Kállai Ilona, a József Attila Színház tagja. — Még olyan filmszerepet sem játszottam soha, amelyben sporttudásra lett volna szükség. Például, amelyikben lovagolni kellett volna. Pedig régebben nagyon szerettem lovagolni... (Tehát valami köze mégiscsak van a sporthoz, nyugtázom megkönnyebbült kis sóhajtással magamban, s felírom: lovaglás.) — Úszni ma isa nagyon szeretek, gyerekkoromban pedig részt vettem Miskolcon iskolaközi versenyen — mellúszásban. (Egyre jobb, úszik is! — örül a riporter és gyorsan aláhúzza kétszer az „úszás” szót.) — Egyetlen sportot űzök csupán rendszeresen: reggelenként tíz percet tornászom. Külön összeállított gyakorlatokat végzek: hatvan láb- és karizomgyakorlatot. Ezt Kautzky József színészkollégám édesapja állította össze, ő valamikor, Orth Gyuri korában ismert futballista volt. (Torna!!! Három felkiáltójellel. Lám az, hogy antitalentum, csupán hatáskeltés, izgalmas prológus volt.) — Ez a tízperces koncentrált testmozgás nagyon hasznos dolog. Ha valamelyik nap elhagyom, kimondottan hiányérzetem van. A rendszeres sportolásnak leginkább olyankor érzem hiányát, ha táncos darabokban lőnek fel. — Egyébként, ha keveset is sportolok, de szeretem a sportot. Kedvenc sportolóm dr. Török Ferenc olimpiai bajnokunk. Apropós, olimpia. Az ol irónia idején az egyik nap, hajnali öt órakor szól otthon a csengő. Félig lehunyt szemmel kibotorkálok. Szomszédunk áll az ajtóban. Olasz származású, de már jó úton halad afelé, hogy teljesen elfelejtse anyanyelvét, ellenben magyarul még nem beszél tökéletesen. Kinyitom az ajtót, ő izgatottan kiabálja: „Megvana magyar sportolók kilencedik aranyere!’! — Mit mondjak még? Tudom, hogy ez kevés, nem vagyok élsportoló, sajnos. Ja, igen, még annyit, hogy régebben nagyon szerettem korcsolyázni, ma is el-elmegyek a Műjégre, ha időm engedi. (Tessék: korcsolya, úszás, torna, lovaglás. A riport végén kiderül, hogy Kállay Ilonából végül egészen jó öttusázó is válhatna.) K. Gy. Rádió televízió magnetofon lemezjátszó és egyéb híradástechnikai készülékek, valamint mosógép centrifuga padlókefélő porszívó javítása garanciában és garancia időn túl BUDAPEST, XI., LOBOGÓ UTCA 4. (JÓZSEF ATTILA LAKÓTELEP)