Lobogó, 1965. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1965-08-25 / 34. szám
Amikor 1942-ben a malájföldi dzsungelen keresztül érkező és a Johore szoroson átkelő japánok Singapore szigetére értek és szárazföldi oldalról „hátbakapták” az angol tengerészeti támaszpontot — a Völkischer Beobachter ezzel az ujjongó címmel jelent meg: „Elesett az angol birodalom bevehetetlen tengeri erődje”. A nácik katonai szakértői persze elhallgatták, hogy Singapore valamenynyi erődje, s a mereven beágyazott partvédelmi ágyúk is tengeri ostromra voltak „beállítva”. A sziget-erődöt létrehozó brit birodalmi koncepció szerint ugyanis Singapore-nak csakis egy képzeletbeli ellenséges flotta támadása ellen kellett védve lennie. A „második ostrom“ A japánok persze csak három évig tartották magukat Singapore-ban. Most azonban az imperializmus mindmáig egyik legerősebb távol-keleti tengerészeti támaszpontját modern történelmének „második ostroma” fenyegeti. Ez talán kevésbé drámai, lassabban bontakozik ki és a hajdanitól gyökeresen különböző társadalmi erők indíthatják. A közös vonás az, hogy a támaszpontot ismét nem tengeri, hanem a szárazföldi, sőt a belső front „katonái” ragadhatják ki az angolok kezéből. Az esemény, amely a legendás hírű támaszpontot újra a politikai érdeklődés legelső vonalába állította, Singapore kiválása a Malaysia államszövetségből. Singapore egész sor szigeten terül el. Ezek közül a legnagyobb a „fősziget”, mintegy 900 négyzetkilométer kiterjedésű, s valójában egyetlen óriási katonai gócpontot alkot. Ez a Gibraltártól Cipruson és Adenen keresztül húzódó formailag brit kézben levő, de a katonai gyakorlat szempontjából NATO bázisláncnak minősülő sorozat távol-keleti sarkpontja. Singapore alig 12 kilométernyi távolságra van Indonézia második legfontosabb szigetétől, Szumátrától. Indonézia legnagyobb szigete Borneo, légvonalban mintegy 700 kilométernyire van a támaszponttól, a távol-keleti amerikai beavatkozás centruma, Saigon pedig 1100 kilométernyire. A támaszpont stratégiai elhelyezkedése tehát olyan, hogy többszörös funkciót tölthet be: stratégiailag „lezárja” az Indiai-óceánt, elszigeteli északi irányból Indonéziát, végül: sarkpontja annak a stratégiai háromszögnek, amelynek másik két csúcsát Tajvan szigete és a Fülöpszigeti amerikai katonai támaszpontok alkotják, s amely flotta-szempontból „amerikai beltengerré” teszi a dél-kínai tengert. A stratégia politikai feltételei A felsorolt funkciók világossá teszik, hogy Singapore esetében valóban „elsőosztályú" katonai támaszpontról van szó. Az óriási flottaforgalmon túlmenően a támaszpont „biztonságát” jelenleg egy 50 Vulcan típusú „atombombázóból” álló és megfelelő vadászvédelemmel ellátott légierő, rakéta-támaszpontok, valamint 80 állandóan ott állomásozó hadihajó biztosítja. Mindez természetesen belső politikai megrendüléssel szemben nem nyújthat biztosítékot , s éppen ebben rejlik a mostani eseményeknek az imperializmus számára katonapolitikai szempontból szinte tragikus fontossága. Az említett stratégiai feladatokat a támaszpont természetesen csak úgy láthatja el, ha politikailag szilárdan imperialista kézben van. Ezért az angol gyarmatügyi minisztérium mindig különleges jelentőséget tulajdonított Singapore státusának, s azt mindig úgy szabta meg, ahogy az imperialista világstratégia érdekei éppen megkövetelték. 1946-ig például Malájföld és Singapore közös igazgatás alatt volt. Ekkor a Malájföldön kirobbant felszabadító háború miatt az angolok Singaporet leválasztották és külön „koronagyarmattá” nyilvánították, hogy esetleges katonai visszavonulásuk ne érintse a támaszpont helyzetét. Az angol haderőnek hosszú évek elkeseredett harcai árán a malájföldi népi felkelést sikerült megfékeznie. Ekkor Malájföld formai önállóságot kapott, Singapore pedig továbbra is koronagyarmat maradt. Csakhamar kiderült azonban, hogy ez a helyzet politikai kockázatokat rejt magában, amelyek Singapore esetében egyidejűleg katonai kockázatot is jelentenek. A több mint egymillió lakosú Singapore-ban ugyanis hatalmas proletárbázis jött létre, amelyet az imperializmus stratégái óriási potenciális veszélynek tekintettek. Másrészt a város kínai lakosságának aránya (mintegy 70 százalék), sokkal nagyobb volt Malájföld kínai lakosságának arányszámánál. A Kínai Népköztársaság megalakulása után a kínai lakosság széles rétegei kétségtelenül fokozódó nemzeti lojalitást éreztek Kínával szemben, noha természetesen Malájföld és Singapore kínai lakossága nagyon is élesen és világosan osztályokra tagozódik. Az „új koncepció” és bukása E két ok közös hatásaképpen az angol gyarmatügyi minisztériumban 1950 táján új katonai koncepció alakult ki, amelynek az volt a lényege, hogy a stratégiailag nélkülözhetetlen, de politikai szempontból „robbanékony” Singaporét „fel kell oldani" egy nagyobb államszövetségben. Így jött létre a Malaysiai Államszövetség Malájföld, Singapore, Sarawak és Sabah (Észak-Borneo) szövetségéből. Katonailag az egész államszövetség azt a funkciót látta el, amit maga Singapore. Sőt, katonapolitikai értelemben az sem túlzás, hogy Singapore kézbentartása volt az egész Malaysiai Államszövetség létrehozásának voltaképpeni oka! Az államszövetség éppen ezért sohasem volt igazán életképes. Sarawak és Sabah területén évek óta partizánháború dúl, amely heti egymillió fontba kerül az angol kincstárnak. Malájföld és Singapore között pedig jelentős politikai és gazdasági ellentétek bontakoztak ki, amelyek végül is Tunku Abdul Rahman, malaysiai miniszterelnök és Li Kuang-ju Singapore városállam miniszterelnöke közötti összecsapásban robbantak ki. A szakítás közvetlen oka az volt, hogy Tunku Abdul Rahman teljes politikai és gazdasági alávetettséget követelt Singapore miniszterelnökétől, s ezt a teherpróbát a meggyengült kapcsolatok már nem bírták ki. Hangoztatni kell, hogy katonapolitikai szempontból a szakítás nem jelent azonnali fordulatot. A sirgapored Népi Akció Párt Li Kuang-ju által vezetett uralkodó szárnya kompromisszumos reformista politikát folytat, nincs szándékában a támaszpontok felszámolása. A miniszterelnöknek és pártcsoportjának helyzete azonban a városállamban rendkívül ingatag, s egy baloldali politikai fordulat könnyen a Távol-Kelet legnagyobb katonapolitikai krízisét válthatja ki egy olyan időpontban, amikor a vietnami agreszszív háború amúgy is a végsőkig megterheli az amerikai imperializmusnak és brit támogatóinak, valamint Ázsia népeinek kapcsolatát. Egy másik tényező, hogy Singapore kiválása nyomán nyilván újult erővel lángol majd fel a partizánháború Sarawak és Sabah területén is. Távolabbi stratégiai szempontból ezért a kiválást a Malaysiai Államszövetség bomlása kezdetének, s az imperializmus komoly távol-keleti katonapolitikai vereségének lehet tekinteni. KZISIUN SIKIKIREBN Az angolok mindent megtesznek a fontos stratégialáncszem megtartásáért. Malaysia „védelmére” készen áll a legnagyobb angol repülőgépanyahajó, az Eagle... A bizonytalan Malaysiai Államszövetség területén sok angol katona állomásozik*? A képen: brit ejtőernyősök folyóátkelési gyakorlata Magyari Pál ezredes, katonai kommentátora írja.