Lobogó, 1966. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1966-08-03 / 31. szám
Budapest ebben az esztendőben a sportágak királynőjét, az atlétikát fogadhatja falai között: mi kaptunk megbízatást a sorrendben nyolcadik atlétikai Európa-bajnokság megrendezésére. A „királynő" kifejezés nem puszta szóvirág, tppén nálunk - ahol a labdarúgás tömegvonzása sokszorosan nagyobb mint az atlétikáé, érdemes emlékeztetni arra, hogy az atlétika a legátfogóbb, a legegyetemesebb sport. Ott is uralkodik, ahol az európai értelemben vett labdarúgást egyáltalán nem méltányolják - például az Egyesült Államokban. Sőt, valamilyen formában az atlétika elemeiből tevődik össze az összes többi sportág is. Gyorsaság, erő, lendület, rugalmasság, állóképesség — mindez az atlétika különböző számainak alkotóeleme. Nem túlzás azt mondani, hogy az oly óriási érdeklődést kiváltó angliai világbajnokságon is éppen azok a csapatok szerepeltek a legjobban, amelyeknek labdarúgói egyben a legjobb atlétáknak is bizonyultak. Ha a magyar atléták most sikeresen ostromolják majd a sportok királynőjét - a tiszteletükre rendezett ünnepi bankettet stílszerű lenne a városligeti Gundel-étteremben megtartani. Végül is azonban sikerült megállapodásra jutni, s eldöntötték, hogy Torinóban megrendezik az első „kísérleti" Európa-bajnokságot. A budapesti ülésen határozták meg az első EB szintjeit is, tehát azt a színvonalat, amelyet a versenyzőknek a selejtezőben el kellett érniök, hogy joguk legyen a részvételre. Sporttörténeti szempontból rendkívül érdekes összehasonlítani az akkori követelményeket a mostani budapesti Európa-bajnokság kötelező szintjeivel. 1934- ben a magasugróktól 180 cm-es ugrást követeltek a részvételhez — ma 206 cm-t. Egy távolugrónak akkor 680 cm-t kellett „röppennie", most 760 cm-t. A rúdugrók elé az első Európa-bajnokság idején a 360 cm-es magasságot állították minimális követelményként. 1966- ban a szint 470 cm. A dobóatléták számára sem kevésbé meredek a fejlődés. Az első Európa-bajnokságon legalább 14 méterre kellett lökni a súlygolyót — az idei szint 17,70 cm. A diszkoszvetés „normája" 32 év alatt 43 méterről 55 méterre, a gerelyvetés 58 méterről 76 méterre emelkedett. (Összehasonlítás nélkül, közöljük a budapesti Európa-bajnokság néhány más sztenderdjét, amelyeket az európai bizottság koppenhágai ülésén állapítottak meg: 100 méteres síkfutás 10.5; 200 méter 21.2; 400 méter 47.3; 800 méter 1:49.0; 1500 méter 3:43; 5000 méter 14.0.5; 10 000 méter 29:20; 3000 méteres akadályfutás, 8:46; 110 méteres gátfutás 14,4; 400 méteres gátfutás 52; kalapácsvetés 64 méter.) Érdemes még megjegyezni, hogy az Európa-bajnokságokon egy-egy atlétát minden ország indíthat a különböző számokban — előzetes szint teljesítés nélkül, is. Viszont három-három versenyzővel képviseltetheti magát abban az esetben, ha azok mind teljesítik a kötelező szintet 1966 augusztusáig.rópai futóbajnok megjelenése is. A bajnokot Fred Walpole-nak hívták és korabeli feljegyzések szerint a mérföldet (1609 méter) 4 perc 30 másodperc alatt futotta. (Modern atlétikai szakértők szkeptikusak; ezt az időt túl jónak tartják ahhoz, hogy a majd kétszáz évvel ezelőtti A magyar atlétika sem maradt le a sportág modern startjáról. Annak idején Eszterházy Miksa gróf 1875 tavaszán megalakította az Első Magyar Atlétikai Egyletet és még ugyanabban az esztendőben az egyik pesti kaszárnya udvarán az európai kontinensen elsőként rendeztek nyilvános atlétikai versenyeket. A magyar atléták nemzetközi bemutatkozását az első újkori olimpia jelentette, s ez a bemutatkozás kitűnően sikerült. Dáni Nándor a 800 méteres síkfutásban a második lett. Szokoly Alajos 100 méteres síkfutás-A hőskort fémjelző első nevek után — vajon milyen nevek kerülhetnek a mostani Európa-bajnokságon a magyar atlétika dicsőségkönyvébe? A magyar atlétika ereje jelenleg a dobószámokban van, s atlétikánk egészének világviszonylatban még nem sikerült újra kitörnie a második vonalból. A legnagyobb reménység kétségkívül a világcsúcstartó kalapácsvető Zsivótzky, aki legutóbb északamerikai versenykörútján sorra győzte le a legjobb kalapácsvetőket. Mellette biztos reménységnek számít súlylökő Európa-rekorderünk, Varjú Vilmos. Éppen a legutóbbi időszak eseményei biztosították azonban, hogy más területeken is vannak „felzárkózási" lehetőségek. Mecser Lajos például a júniusi nagy angliai versenyeken az olimpiai bajfeltételekhez megfelelő talaj, futócipő hiánya stb. igaz lehetne.) Walpole utódai az első rekord után alig nyolcvan esztendővel, 1866-ban megalakították a londoni „Amatőr Atlétikai Clubot” — általában ettől az időponttól számítják a modern atlétika kezdeteit. ban a harmadik, Kellner Gyula a maratoni futásban ugyancsak a harmadik. Különleges érdekesség. Hogy Szokoly viselte az első újkori olimpia 1-es rajtszámát... Utánuk, az 1900-as párizsi olimpia diszkoszvető bajnoka, Bauer Jenő írta be nevét a sporttörténet lapjaira, majd néhány hónappal később a hatalmas termetű Fóthy Nándor a világon elsőnek dobta túl diszkosszal a 40 métert... Ezekben az években a fiatal magyar atlétika az úttörő angolok után a második helyen állott Európában. nők, Clarke legyőzésével az európai ranglista élére ugrott, fiatal távolugrónk, Hessala pedig egyre kiválóbb és európai szinten is figyelemre méltó eredményeket ér el. A magyar atlétika nem egy fellendülés biztos sikereket ígérő csúcsán, hanem sokkal inkább a meglepetési lehetőségeket tartogató erősödés kezdeti időszakában teríti ki az ünnepélyes fogadtatás piros szőnyegét a sportok királynője előtt. Remélhetőleg ez a kezdeti fellendülés is elég erős lesz ahhoz, hogy „megérjen" a helyezést elérő magyar versenyzők számára egy ünnepi vacsorát a Városligeti Gundel „zöld szobájában", ahol 1934 január 7-én az Európa-bajnokság születését ünnepelték. KÖVETKEZIK: A Déli-vasúttól a Népstadionig 1. Született: a Gundel zöld-szobában Torinóban; kísérleti EB Verseny a kaszárnyában Ki kerül a dicsőség könyvébe? Szokoly Alajos és Dáni Nándor Stankovits Szilárd Pecsét az okmányon Hiszen az atlétikai Európa-bajnokság alapítóokmányára is itt ütötték rá a pecsétet. Magyarország volt ugyanis az atlétikai Európabajnokságok kezdeményezője Az első világháború után a magyar Stankovits Szilárd, az akkori idők ismert atlétikai szakembere és sportvezetője javasolta először 1926- ban az atlétikai Európa-bajnokságok megtartását. Akkoriban a Nemzetközi Atlétikai Szövetség ezt elutasította, s Stankovitsnak hat esztendeig kellett harcolnia, amíg 1932-ben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Los Angeles-i kongresszusa elfogadta újabb részletesebb előterjesztését és elvben beleegyezett az Európa-bajnokságok megtartásába. (Érdekes módon az volt az egyik kikötés, hogy a rendező országnak a benevezett száz legjobb versenyző számára ingyen helyet és ellátást kell biztosítania.) A következő évben a Nemzetközi Szövetség Tanácsa jóváhagyta egy „európai bizottság" megalakítását, amelyet megbíztak a négyévenként rendezendő Európa-bajnokság szervezésével. A magyar kezdeményezés jelentőségét azzal is elismerték, hogy a bizottság első elnöke Stankovits lett és magyar titkárt is kapott dr. Misángyi Ottó személyében. A bizottság első ülését is Budapesten tartották, az akkori Országos Testnevelési Tanács Alkotmány utcai székházában 1934. január 7-én. Az ülés feladata az volt, hogy végrehajtsa a nemzetközi bizottságnak azt a határozatát, amely szerint Olaszországban még ugyanabban az esztendőben „kísérleti Európa-bajnokságot" kell tartani. A tanácskozáson érdekes viták zajlottak, amelyek betekintést engedtek a sportpolitika „taktikai” finomságaiba. Az olasz küldöttek ugyanis azt javasolták, hogy az 1500 méteres síkfutást mindjárt az első nap tartsák meg. Az olaszok ugyanis biztosra vették világhírű középtávfutójuk, Beccali győzelmét, s úgy vélték, hogy ezután a második és harmadik napon nagyobb közönségre lehet számítani. Ugyanakkor bizonyos kezdetleges technikai problémák is okoztak derültséggel vegyes izgalmakat. Így például a 3000 méteres akadályfutást kénytelenek voltak kihagyni a műsorból, miután az olasz rendezőség „a vizesárok megépítésének technikai nehézségeire” hivatkozott. A szintek fejlődése jól mutatja, hogy a sportok királynőjét ma jóval nehezebb meghódítani, mint ifjú korában. Pedig elég öreg királynőről van szó. Az atlétika nemcsak a legegyetemlegesebb, hanem a legősibb sport is. Legalább négyezer évesek már az első szabályos atlétikai versenyekről érkező jelzések. A görögök Kréta-szigetén és Achajában már az időszámításunk előtti kétezredik esztendőben rendeztek atlétikai versenyt. Sőt, egy Ariszteosz nevű görög történész arról is említést tesz, hogy ugyanebben az időben „a távoli ködös északon" (leletek és írásos emlékek szerint valószínűleg az ír szigeteken) is megmérkőztek egymással az atléták. Az atlétika kiemelkedő helyet kapott a görög klasszikus irodalomban. Már Homérosz leírást ad atlétikai versenyekről, s az első ókori olimpiát időszámításunk előtt 884-ben, tehát jóval több, mint két és fél évezreddel ezelőtt tartották. Évszázadok szakadékai után a XII. századbeli Angliából érkeznek az első hírek, feljegyzések atlétikai játékokról (II. Henrik király állítólag maga is részt vett ezeken a versenyeken. Később egyik utóda, V. Henrik versenyfutásban lelte örömét. Vill. Henrik pedig, aki egyébként az atlétikától meglehetősen távol eső területeken is tisztes eredményeket ért el, igen szerette a kalapácsvetést.) A XVII. századbeli Angliában alkalmazták először az időmérést. Az 1788-as esztendőhöz fűződik az első ev Ma nehezebb a hódítás