Lobogó, 1967. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1967-03-01 / 9. szám
a katona PRINC, Princ, a katona bevonult a Televízió folytatásos sorozatainak közismert hősei közé; népszerűsége vetekszik a Robin Hood, a Teli Vilmos, az Ivanhoe és a Tenkes kapitánya sikerével. Közel három hónapon át hangzott fel szombat esténként Vujicsics Tihamér játékos, könnyed muzsikája, és ilyenkor sokezer lakásban minden mást félretéve a képernyő elé gyülekezett az egész család. Nézték azok, akiknek tetszett Princ vagánysága, mindig kész, szemtelen válaszai, nézték azok is, akik arra voltak kíváncsiak, hogyan zabolázza meg a hadsereg a nagyhangú Rémait Nézték azok, akiknek tetszett — és végignézték azok is, akik inkább csak bosszankodtak rajta. Princ népszerűsége vitathatatlan tény, de vajon megérdemelte-e ezt a népszerűséget? Ha csak a témát nézzük, ha csak a főszereplő Rémai honvéd alakját, talán igennel válaszolhatnánk erre a kérdésre. Hiszen a katonaság maradandó élményt jelent minden fiatalnak, és szívesen emlékeznek rá, még akkor is, ha ezek az élmények nem is mindig voltak kellemesek. Egy civil élethez szokott fiatalember találkozása a honvédség fegyelmével, csaknem minden esetben konfliktusok forrásává válik, és ezek a konfliktusok avatott művész kezében mindenkit érdeklő drámává formálódhatnak. Szerencsésen megválasztott típus volt Rémai honvéd is, azaz Princ. Az alapjában véve nem rosszindulatú, de felelőtlen és könnyelmű fiú, akit rajongásig szeretett szakmáján kívül csak az élet kellemes oldala érdekel, a hadsereg kollektívájában valóban csak komoly összecsapások után találhatja meg a helyét. A megvalósítás során azonban az alkotók, bár igyekeztek minden lehetőséget megragadni, elmentek az igazi lehetőségek mellett. Vitathatatlan tény, hogy az író és rendező kezét bizonyos fokig megkötötte a téma is, és a megvalósítás formája is. A honvédség kötelékében játszódó történeteknek többé-kevésbé ragaszkodniuk kellett a szolgálati szabályzat előírásaihoz, a katonai büntető törvénykönyv paragrafusaihoz, nem keverhették a főhőst olyan helyzetekbe, amelyekben a fent említettekkel komolyan szembekerülhet. A folytatásos sorozat pedig megköveteli, hogy a cselekmény izgalmas és fordulatos és minden egyes részlet önmagában is zárt, kerek egész legyen. Az adott körülmények között valóban nehéz feladat egy újonc valóságos emberi konfliktusainak lényegét, katonává válását, a hadsereg nevelő hatását árnyaltan bemutatni. A Princ alkotói, Orsi Ferenc író és Fejér Tamás rendező a könnyebb utat választották: beérték a felszín ábrázolásával. A felszín azonban igazi drámára nem ad lehetőséget, így aztán olyan konfliktusok kerültek egyre-másra a sorozatba, amelyeknek mesterkéltsége mellett még csak közük sem volt az igazi katonaélethez. Nincs értelme sorra venni mindazokat az erőszakolt helyzeteket, amelyekbe a derék Princ belekerült, hiszen a bedukkózott baromfiaktól a szakavatott határsértővé váló budapesti maszekig jelenetek egész sorában érezhettük ezt a keresettséget ... Az alkotók néha már a komikumig hűségesen ragaszkodtak a szolgálati szabályzat írott betűihez, a hangsúlyokig pontos jelentéseken és azon, hogy Bernáth tizedes engedélyt kér szüleinek megcsókolásához, néha mármár mosolyognunk kellett. Annál inkább bosszankodtunk, hogy komoly dolgokban ennyire messzire vitt a cselekmény a hadsereg igazi szellemétől. A különböző konfliktusoknak a feljebbvalók által való tökéletes megoldása azt a látszatot kelti, mintha a tisztikar legfőbb kötelessége az lenne, hogy a legénység szerelmi és lakásproblémáit hadosztály-szinten tisztázza. Néha úgy tűnt, mintha a honvédség valamiféle pszichoterápiai és gyógypedagógiai intézet lenne; azokból az emberi kapcsolatokból, amelyek egy egymásra utalt, egymásért felelős közösség tagjai között kialakulnak, kollektív emberré téve a legkülönfélébb individuumokat, csak néhány részben sikerült valamit művészi szinten megmutatni. A tizenhárom folytatásnak tulajdonképpen alig fele az, ami kifejezetten Rémai honvéd történetével foglalkozik; a többiekben csak mint szemlélő jelenik meg, mint afféle kísérleti nyúl, amelyen a legkülönbözőbb események hatását próbálja ki a rendező. Ezek közül a történetek közül, amelyeknek az a feladata, hogy Princen keresztül a nézőt is meggyőzzék bizonyos dolgok helyességéről, illetve helytelenségéről, legérdekesebbnek az Írástudatlan cigányfiú, Kalányos Vendel története bizonyult Ebben a részben valóságos emberi dráma bomlott ki előttünk, olyan hiteles indulatokkal, hogy megérdemelné az önálló feldolgozást is. Bár az idő kötöttsége miatt ebben a részben is inkább a bűnügyi fordulatok kerültek előtérbe, a lélektani hitelt pedig elsősorban csak Madaras József kitűnő színészi teljesítménye adta meg, úgy érezzük, ez az epizód kiemelkedik a meglehetősen semleges tanmesék sorából. Régóta beidegződött reflexek, mindenki által ismert sémák alapján a néző, amikor az első, második részben azt látja, hogy egy majdnemhuligán ifjú kerül a honvédség kötelékébe, magától értetődően várja, hogy a befejező részekben ez a fiatalember megkomolyodva, öntudatos férfiként szereljen le és térjen vissza munkahelyére. A sorozat alkotói is érezték ezt, és kézzel-lábbal hadakoztak a szorító sémák ellen. Princből nem lett mintakatona, sőt, újra elcsente az ezredes féltett rózsáit, hogy a legutolsó jelenetben a feljebbvalói megállapíthassák: ez a katona semmit sem változott. A sematizmustól való félelem azonban sokszor egy másfajta, gyakorta éppen ellenkező előjelű sematizmusba sodorta az írót és rendezőt. Minek köszönhető mégis, hogy hibái, tévedései, naivitása és didaktikus túlzásai ellenére Princ, a katona népszerűvé válhatott? Aligha tévedünk, ha a főszereplő alakjában keressük erre a magyarázatot. Római honvédbál, e szerep ellentmondásaival együtt is sikerült rokonszenves, és érdekes figurát teremteni; ez nem utolsó sorban a színész, Ernyey Béla érdeme. Az elmondottak alapján talán úgy tűnik, hogy a Princ, a katona című sorozatot elejétől végig félresikerült műnek tartjuk. Ez, így, természetesen nem igaz. Néhány statikusabb jelenetben a film valóban felidézte a katonaélet hangulatát, a laktanyák atmoszféráját, a honvédek hétköznapjainak nehézségeit és szépségeit. A kulturált megoldások, a jó ritmusban vágott jelenetek néha feledtetni tudták a tartalmi fogyatékosságokat, bár néhány esetben — például a női ruhába öltözött Princ bemutatásában — a rendező jóízlése is alaposan megbotlott Szinte érthetetlen — és csökkentette a filmsorozat jelentőségét —, hogy csak 14 éven felülieknek vetítették, pedig a honvédelmi nevelést, véleményünk szerint, már a fiatalabb korosztályoknál kell elkezdeni. A legtöbb néző, még azok is, akik többet bosszankodtak, mint szórakoztak a sorozat láttán, azzal állt fel a képernyő elől: soha ne lássak rosszabbat---Éppen a siker, a népszerűség indokolja, hogy kemény hangon szóljunk a Princ, a katona hibáiról. A siker bizonyítja, hogy a Televízió több milliós nézőtáborában él az igény a Római honvédhoz hasonló fiatalok életének megismerésére; ilyen nagyfokú érdeklődés fokozza az alkotók felelősségét. A honvédfiatalok életéről, problémáiról igényesebb, színvonalasabb művekben kell szólni. Reméljük, születnek majd ilyenek is. CSIK ISTVÁN