Lobogó, 1970. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-01 / 1. szám

M­a­gyari Pál ezredes, a katonai kommentátora írja: HAVANNAI ÉVFORDULÓ A FORRADALMI KÚRA fővárosából — tiszta idő­ben — jól láthatók a flori­dai partok. Ez a csekély földrajzi távolság azonban két világot választ el egy­mástól. A hazai és a nemzetközi sajtóban — ezt bizonyára Önök is észlelték, Kedves Olvasóim —, mostanában ritkábbak a Kubával fog­lalkozó híradások. A vi­szonylagos szélcsend onnan ered, hogy az utóbbi évek­ben többé-kevésbé nyugvó­pontra jutott a kubai kér­dés. A szocialista világ el­tökélt segítő szándéka lát­tán az Egyesült Államok kényszerűen tudomásul vette, hogy határai köze­lében egy szocializmust építő ország létezik. Mind­ez természetesen nem mó­dosította az USA Kubával kapcsolatos szándékait, csupán a forradalmi vív­mányok aláásására, Kuba új társadalmi rendjének megdöntésére irányuló ak­namunkában hozott némi változást. Kuba győztes forradalma félelmetes jelképpé vált az Egyesült Államok számára. A forradalmi erjedés, a népfelszabadító harc von­zó példájává, amely a kö­rülményektől függően előbb-utóbb átterjedhet az egész dél-amerikai föld­részre. Nemrég — a Rocke­­feller-jelentés kapcsán — írtam is erről. WASHINGTON, a kubai forradalom győzelmének pillanatától ádáz harcot hirdetett Havanna és az általa képviselt eszme el­len. Az 1961-es Playa Gi­­rón-i inváziós kísérlet ku­darca, valamint az 1962-es „rakétaválság” kiprovoká­­lásában rejlő veszélyek csak félig győzték meg az USA-t arról, hogy Kuba nem könnyű falat többé. Az intervenciós kísérletek Fidel Castro az országot járva beszélget az embe­rekkel a kubai gazdaság gondjairól és a fegyveres zsarolás csődje után az Egyesült Államok fokozottabban al­kalmazta a gazdasági diszk­rimináció különböző for­­­máit, hogy ezzel térdre kényszerítse Kubát. Az idő azonban korántsem igazol­ta ezt a reményt. A gazdasági nyomás miatt Kubában ma érthe­tően az ország termelő ka­pacitásának fellendítésére fordítják a legtöbb gondot. Az ország fő exportcikke, mondhatnánk „kemény va­lutája” a nyerscukor. A kubai cukor fő felvá­sárlója az Egyesült Álla­mok volt. A forradalom azonban megváltoztatta a szimpátia-viszonyokat. Wa­shington felmondta a cu­korkvótát és megpróbálta „cukorba fojtani” a kubai forradalmat. A Szovjetunió és több szocialista ország segített kivédeni ezt az alattomos támadást. A Szovjetunió 1964-ben hosz­­szú lejáratú egyezményt kö­tött Kubával a­ cukorter­més nagy részének a vi­lágpiacinál magasabb áron történő megvásárlására. A kubai cukor időközben ke­resett cikké vált a világ­piacon. A termelés foko­zása nemcsak indokolt, ha­nem szükségszerű is lett. 1970-re a 10 millió tonnás „álomhatár” elérését ter­vezik. A cukoripar mellett fellendültek más gazdasá­gi ágazatok is, így például a hajógyártás, a kereske­delmi hajózás és a halá­szat. Kubának a forrada­lom előtt alig volt hajója. Ma a latin-amerikai kon­tinens legerősebb halász­­hajó-flottájával rendelke­zik és tengerjárói szinte a világ összes kikötőjében megfordulnak. A FORRADALOM a fejlődés útjára vezette az országot. Sajátos körülmé­nyei, kritikus földrajzi helyzete folytán azonban egyedül nem vehetné fel a harcot az Egyesült Álla­mokkal. Kuba számára fontos a szocialista tábor és elsősorban a Szovjet­unió támogatása. A szov­jet flotta-egységek tavaly nyáron lezajlott kubai lá­togatása, Grecsko marsall legutóbbi kubai útja de­monstrálta : Kuba szilárd tagja a szocialista közös­ségnek, és e térség gazda­sági, katonai konzekven­ciáiból kiindulva változat­lanul megkap minden se­gítséget, amely az ország stabil helyzetéhez szüksé­ges. Havannában néhány he­te hirdettek ítéletet a ta­valy májusi partraszállási kísérlet részvevői ügyében. A CIA egyik veszedelmes ügynöke, Humberto Carillo Colon, mexikói diplomata szintén tavaly bukott le a kubai elhárítás jóvoltából. Mindez mutatja: Kubának ma sincs és a jövőben sem lesz nyugta a felforgató tevékenységtől. A rajtaka­pott kémek, a vérző fejjel menekülő diverzánsok azonban egy másik tanul­ságot is kínálnak a bizton­ságos távolban székelő megbízóknak: Kuba belső helyzete szilárd és az or­szág népe eltökélten ha­lad a maga választotta úton! A társadalom — céljai érdekében — ma szigorú takarékosságban él. A ha­vannai éjszakák kevésbé fényesek, mint néhány év­vel ezelőtt. Még az ünne­pek is szerényebbek let­tek, de ami ennél fonto­sabb: a Batista-idők nyo­morúsága véglegesen el­tűnt! A PLAZA DE LA RE­­VOLUCION, Havanna fő­tere az idei januári ünne­pen is megtelik majd a forradalom győzelmét ün­neplő emberekkel. Tizen­egy, győzelmekben gazdag év jelzi a szocializmus felé haladó Kuba sikereit. A forradalom lendülete nem csökkent, de a túlfűtött mámort felváltotta a hol­napokra tekintő előrelátás. A forradalmi hit ma a mindennapi munkában ka­matozik és a jövőjét ala­pozza meg egy kis ország, amelynek volt bátorsága példát mutatni két konti­nens számára is. Elfogott part­raszállok Kuba Oriente tartományában A cukortermelés növelése Kuba fő feladatává vált VALAMI NYOMJA A LELKÜKET... A Mis Lai -i ügy, annak ellenére, hogy a Pentagon­­ nyomására felfüggesztették a vizsgálatot, változatlanul első számú témája Amerikának. Csak Calley hadnagy bűnös? — ez ma a nagy kérdések egyike, s az: Mit gondolnak a gyilkosságban részes katonák saját tet­tükről? Az alábbiakban dokumentum-összeállítást köz­lünk néhány interjúból. Ezek a szavak és a bennük rejlő igazságok felérnek egy hivatalos vádirattal. Michael Bernhardt őrmester kimondja: „tiszta gyil­kolás volt az egész... A faluban egy férfit sem láttam, aki fegyverre fogható korban lett volna." Az őrmester csak tudja, hiszen maga is ott volt a falucska kiirtásá­nál. David Paul Meadle gyalogos katona így emléke­zik egy TV-interjú során a felrobbantott házakról és felperzselt kunyhókból kitereltek végzetéről: „M—16-os fegyveremből négy tárat soroztam bele 3—4 méterről a csoportba.” Riporter: „Hányat ölt meg személyesen?" Meadle: „Nem is tudom, oly gyorsan történt, tizet, vagy tizenötöt ölhettem meg.” Riporter: „Férfiakat, nőket és gyermekeket?" Meadle: ,férfiakat, nőket és gyermekeket." Riporter: „És kisbabákat is?” Meadle: „Bébiket is.”... „De később parancsot kap­tunk, hogy állítsunk egyes lövésre, mert takarékoskod­ni kell a lőszerrel." A leszerelt gyalogos azonban egyben panaszolja is, hogy miután hazatért családjához és gyermekeihez , „az egész most nagyon terhes , és nyomja a telkemet, amíg csak élek... pedig akkor mindjárt egész jól érez­tem magam." Meadle Indiana államból való, egy kisvárosban szü­letett. Egyik ismerőse úgy véli, hogy a szomszéd pa­rancsot hajtott végre. A másik, viszont szemére veti fecsegését. Az ilyesmiről hallgatni szokás. Egy amerikai fiú szüleihez írott leveléből idéz a „Spiegel" 1969. december 1-i száma. „Kedves Mami és kedves Papi! Ma olyan feladatunk volt, amelyre sem mi, sem az ország nem lehetünk büszkék. Egy eldugott faluban történt, és az emberek hihetet­lenül szegények voltak. Bambusz és pálmakunyhókbatt élnek. A kunyhóhoz tartozik egy kitapasztott verem — a család ott húzza meg magát a lövedékek és szilánkok elől. Az egyik kunyhóba bekiáltott az egyik bajtárs: La Dai! — Kifelé! Előmászott a veremből egy öreg. Félre­lódították és kézigránátot vettek elő. Az öreg be akart rohanni, de egy másik katona oldalra lökte. Bajtársa bedobta a gránátot, aztán maga is behajolt a dekking­­ba. Ekkor hallottuk bentről egy kisbaba nyöszörgését. A robbanás után megtaláltuk az anya, egy 6 éves és egy 12 éves gyermek hulláját, és egy újszülöttét. A férfi meg akarta menteni családját, aztán csak ott térdelt, egy öreg, nagyon vén kinézetű ember, tépett, sáros pizsamájában, égő kunyhója előtt, a szél beletúrt fehér hajába, könnyei csorogtak, s Buddhához imád­kozott.” Az őrmestert és a hadnagyot talán elítélik. Valamit tenni kell, mert az „epizód" véletlenül kompromittáló lett... Viszont évekig számon fogják tartani a feljelen­tő katona minden lépését. A biztosító társaságok nem fogják kockára tenni tőkéjüket az életéért. A szenátus meggyőzésével nélküle foglalkoznak. A Hadügyi Bizottság elé tárt jelentésében Stanley R. Reson államtitkár pontról pontra beszámol mindarról, amit tudatni kíván az „Operation Muscatina” ügyében. Katonatechnikai és szervezési apróságoktól az általá­nos erkölcsi szempontig. Ez utóbbi így hangzik: „Az elmúlt néhány év alatt amerikai katonák ezrei vettek részt hasonló vietnami operációkban. Meg vagyok győ­ződve arról, hogy a harctevékenységi övezetekben élő szerencsétlen polgári lakosok irányában felmutatott ál­talános érdemük a tisztesség és becsület, a belátó fi­gyelmesség és önuralom. Annál nehezebb megérteni a mindezzel teljesen ellentétes eseményeket My Lai­ban." Valóban nehéz?! GYOVAI KÁROLY

Next