Lobogó, 1977. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)
1977-01-13 / 2. szám
18-23-iG Ez csak divat! Kovásznai György és Komlós János divattörténeti rajzfilmsorozatának befejező részét láthatjuk ezen a héten. Hat alkalommal, hatszor húsz percben, harminc év szokásait, kedvelt melódiáját, öltözködés- és viselethóbortjait pergette le előttünk a műsor. Legalábbis szándéka szerint. Mert hiszen mindennek inkább lehetett tekinteni ezt a sorozatot, mint az alkotók ígérete szerinti divattörténelemnek. Felfoghattuk az egyes részeket önálló filmbohózatoknak, rajzos szövegillusztrációnak, tanmesének — ki-ki ízlése, képzelőtehetsége szerint. S szórakozhattunk is a nem kevés ötleten, találó figurán, rajzos-filmes trükkön. Csak a bejelentett cél sikkadt el. A sorozat alaphangja a humor volt. Olykor szelíden csipkelődő, máskor vaskosan szókimondó, de mindig valamilyen derű szőtte át az epizódokat. Érdekes és szórakoztató hat adás kerekedett ki végül is az eredetinek éppen nem mondható ötletből. Miért vagyunk mégis elégedetlenek? Miért maradtunk csalódottak, várakozásunkban kielégítetlenek? Alighanem azért, mert a főcímen, az azonos bevezető filmkockákon kívül semmi sem kötötte össze a hatszor húsz percet. De olykor még egy adáson belül az egyes részleteket sem. A kétségtelenül merész és újszerű vágások gondolatfordulásait nehéz, néha lehetetlen volt követni. A dallamok, slágermelódiák és a divat zabolátlan csapongása az időben indokolatlan, értelme megmagyarázhatatlan volt. S mindez, az amúgy is a nehézkes narrátor szöveget még jobban béklyózó felesleges figurákkal, két manökennel, vagy mesélővel, vagy minek is nevezzük szereplővel súlyosbítva. Pedig milyen hálás a téma! Divat, öltözködés, örökzöld melódiák, különcségeink, megmosolyogtató furcsaságaink az idő szépítő és megbocsátó rostáján átszűrve, a manapság szívesen alkalmazott szecessziós rajzfilmstílussal ábrázolva. Kell több a biztos sikerhez? Inkább kevesebb! Kevesebb öncélú trükk, kevesebb formai bravúr, alkotói villogás. Hogyan is tanultuk annak idején, mi a sebesség: az egységnyi idő alatt megtett út. Az utat rendszerint centiméterben (méterben, kilométerben), az időt másodpercben (percben, órában) mérjük. A sebesség lehet állandó és változó (gyorsuló és lassuló). És így tovább ... Sok mindent tanultunk, hallottunk még a sebességről. Most lássunk egy-két érdekességet a sebesség világából. A haj növekedése másodpercenként 0,000 000 3 centiméter, másképpen 1—2 milliméter naponta. A gomba már sebesebben nő: 8 ezred centimétert másodpercenként. A közismerten lassú csiga ennyi idő alatt másfél millimétert képes megtenni. A vér a főütőérben 35 centimétert, a versenyló 25 méter utat tesz meg egy másodperc alatt. A vihar 144 kilométeres sebességgel halad, de ennél is izgalmasabb, hogy a reflexeket, cselekvéseket kiváltó ingerek a testben 252 kilométeres óránkénti sebességet is elérnek ... A fecske percenként több mint négy kilométert képes repülni, a strucc kb. két kilométert tesz meg ennyi idő alatt. Nem kis teljesítmény ez, ha összevetjük a gépkocsik óránkénti 100— 120 kilométeres sebességével! KÜLÖNÓRA A hang terjedési sebességéről tanultunk, tudjuk, hogy másodpercenként 333 méter. A puskagolyó 1000—3000 kilométert, az ágyúgolyó 1800 kilométert, a rakéta 22—25 ezer kilométert tesz meg óránként, az űrrakéta 40—41 ezer kilométer óránkénti sebességgel halad. A csúcsot a fény, illetve az elektromágneses hullámok tartják: sebességük egy másodperc alatt 300 ezer kilométer! Ez annyit jelent, hogy ha a föld egyenlítőjének hosszát 40 ezer kilométernek vesszük, akkor a fény a földet 1 másodperc alatt hét és félszer kerüli meg. Végül egy-két másfajta sebességadat. Az erdei fák évente körülbelül 35 centimétert nőnek, az esőcsepp másodpercenként — nagyságától függően — 0,1—8 métert zuhan. A különböző liftek 3, 11, 40 kilométeres óránkénti sebességet érnek el, a hang a vízben ugyanennyi idő alatt 5400 kilométert tesz meg. A föld a nap körül másodpercenként 30 kilométert halad. Ugye, milyen furcsa mindez, ha arra gondolunk, hogy mi, emberek másodpercenként 1— 1,7 métert haladunk, azaz óránként 3,6—6 kilométert, évente — állandó menetelés mellett — 4400 kilométert.. * FORRAI JÁNOS A rejtélyes piramisok Már miért lennének rejtélyesek? Hiszen a fáraók dicsőségét hirdető síremlékeket évezredek óta ismeri az emberiség. Elsők voltak az ókori világ hét csodája között. A történetírás „atyja”, a görög Hérodotosz csaknem két és félezer évvel ezelőtt leírta, hogyan építették az egyiptomi parasztok a legnagyobb piramist, Kheopsz fáraó sírhelyét. Százezer ember dolgozott egyszerre, háromhónaponként váltották egymást, s a munka negyven esztendeig tartott! A piramisok mégis rejtélyesek. Amióta állnak, foglalkoztatják az emberek fantáziáját. Miért? Az egyiptomiak azt hitték, hogy haláluk után tovább élnek, ha testük érintetlenül megmarad, és rendelkezésükre áll a túlvilágon is mindaz, ami földi életükben körülvette őket. Ezért a fáraók holttestét gondosan bebalzsamozták, tartósították (mumifikálták), ételt, italt helyeztek „kezük ügyébe", meg fából faragott szolgákat, hivatalnokokat és a Halottak könyvét, amely útmutatóul szolgált: mi mindent kell tenni a túlvilágon. Használati tárgyakkal és sok-sok arannyal, ékkővel, drágasággal zsúfolták tele a sírokat. A kincsek — mint méz a méhet — vonzották a rablókat. Tudták ezt a fáraók is, ezért a sírhelyeket szigorú őrséggel védték. De a kincsek iránti mohóság legyőzte a félelmet, leküzdött minden akadályt. A piramisokat újra és újra feldúlták és kifosztották. A későbbi fáraók ezért már nem is piramisokba, hanem sziklafalba vájt sírkamrákba helyeztették holttestüket. A rablók a sziklasírokat is felkutatták. Végeláthatatlan küzdelem kezdődött a múmiák őrzői és a rablók között. Ha a sír titka kitudódott, az éjszaka leple alatt telepítették át a holttestet egy másik sírkamrába. Nemcsak az elfogott rablókra várt kegyetlen halál, gyakran a sírkamrák építőire is, hogy a rejtekhelyről minél kevesebben tudjanak. Ma már a tudósok és segítőtársaik áldozatos munkája révén, jórészt ismerjük a piramisok és sziklasírok „titkait”. A felszínre került tárgyak és írások elénk tárják az ősi Egyiptom színes, mozgalmas életét. A történet azonban nem ért véget. Nemrégiben közölték az egyiptomi lapok, hogy a rendőrség Kairótól nem mesze feltartóztatott egy teherautót, amelyben egy több mint kétezer-ötszáz éves múmiát találtak. A harc a rablókkal, úgy látszik, még napjainkban is tart. S a tudósok számára is tartogat még feltárandó titkokat Egyiptom földje. DR. SZEBENYI PÉTER az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa in