Lobogó, 1977. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1977-01-13 / 2. szám

18-23-iG Ez csak divat! Kovásznai György és Komlós János divattörténeti rajzfilm­sorozatának befejező részét láthatjuk ezen a héten. Hat alkalommal, hatszor húsz percben, harminc év szoká­sait, kedvelt melódiáját, öltöz­ködés- és viselethóbortjait pergette le előttünk a műsor. Legalábbis szándéka szerint. Mert hiszen mindennek in­kább lehetett tekinteni ezt a sorozatot, mint az alkotók ígé­rete szerinti divattörténelem­nek. Felfoghattuk az egyes ré­szeket önálló filmbohózatok­nak, rajzos szövegillusztráció­nak, tanmesének — ki-ki íz­lése, képzelőtehetsége szerint. S szórakozhattunk is a nem kevés ötleten, találó figurán, rajzos-filmes trükkön. Csak a bejelentett cél sikkadt el. A sorozat alaphangja a hu­mor volt. Olykor szelíden csipkelődő, máskor vaskosan szókimondó, de mindig vala­milyen derű szőtte át az epi­zódokat. Érdekes és szórakoz­tató hat adás kerekedett ki végül is az eredetinek éppen nem mondható ötletből. Miért vagyunk mégis elége­detlenek? Miért maradtunk csalódottak, várakozásunkban kielégítetlenek? Alighanem azért, mert a főcímen, az azo­nos bevezető filmkockákon kí­vül semmi sem kötötte össze a hatszor húsz percet. De oly­kor még egy adáson belül az egyes részleteket sem. A két­ségtelenül merész és újszerű vágások gondolatfordulásait nehéz, néha lehetetlen volt követni. A dallamok, sláger­melódiák és a divat zabolát­lan csapongása az időben in­dokolatlan, értelme megma­gyarázhatatlan volt. S mind­ez, az amúgy is a nehézkes narrátor szöveget még jobban béklyózó felesleges figurák­kal, két manökennel, vagy mesélővel, vagy minek is ne­vezzük szereplővel súlyosbít­va. Pedig milyen hálás a té­ma! Divat, öltözködés, örök­zöld melódiák, különcségeink, megmosolyogtató furcsasá­gaink az idő szépítő és meg­bocsátó rostáján átszűrve, a manapság szívesen alkalma­zott szecessziós rajzfilmstílus­sal ábrázolva. Kell több a biz­tos sikerhez? Inkább kevesebb! Kevesebb öncélú trükk, keve­sebb formai bravúr, alkotói villogás. Hogyan is tanultuk annak idején, mi a sebesség: az egységnyi idő alatt megtett út. Az utat rend­szerint centiméterben (méterben, kilométerben), az időt másodpercben (percben, órában) mér­jük. A sebesség lehet állandó és változó (gyor­suló és lassuló). És így tovább ... Sok mindent tanultunk, hallottunk még a sebességről. Most lássunk egy-két érdekességet a sebesség vilá­gából. A haj növekedése másodpercenként 0,000 000 3 centiméter, másképpen 1—2 milli­méter naponta. A gomba már sebesebben nő: 8 ezred centimétert másodpercenként. A közis­merten lassú csiga ennyi idő alatt másfél milli­métert képes megtenni. A vér a főütőérben 35 centimétert, a versenyló 25 méter utat tesz meg egy másodperc alatt. A vihar 144 kilométeres sebességgel halad, de ennél is izgalmasabb, hogy a reflexeket, cselekvéseket kiváltó ingerek a testben 252 kilométeres óránkénti sebességet is elérnek ... A fecske percenként több mint négy kilomé­tert képes repülni, a strucc kb. két kilométert tesz meg ennyi idő alatt. Nem kis teljesítmény ez, ha összevetjük a gépkocsik óránkénti 100— 120 kilométeres sebességével! KÜLÖNÓRA A hang terjedési sebességéről tanultunk, tudjuk, hogy másodpercenként 333 méter. A puskagolyó 1000—3000 kilométert, az ágyúgo­lyó 1800 kilométert, a rakéta 22—25 ezer kilo­métert tesz meg óránként, az űrrakéta 40—41 ezer kilométer óránkénti sebességgel halad. A csúcsot a fény, illetve az elektromágneses hul­lámok tartják: sebességük egy másodperc alatt 300 ezer kilométer! Ez annyit jelent, hogy ha a föld egyenlítőjének hosszát 40 ezer kilométer­nek vesszük, akkor a fény a földet 1 másodperc alatt hét és félszer kerüli meg. Végül egy-két másfajta sebességadat. Az er­dei fák évente körülbelül 35 centimétert nőnek, az esőcsepp másodpercenként — nagyságától függően — 0,1—8 métert zuhan. A különböző liftek 3, 11, 40 kilométeres óránkénti sebességet érnek el, a hang a vízben ugyanennyi idő alatt 5400 kilométert tesz meg. A föld a nap körül másodpercenként 30 kilométert halad. Ugye, milyen furcsa mindez, ha arra gondo­lunk, hogy mi, emberek másodpercenként 1— 1,7 métert haladunk, azaz óránként 3,6—6 kilo­métert, évente — állandó menetelés mellett — 4400 kilométert.. * FORRAI JÁNOS A rejtélyes piramisok Már miért lennének rejtélyesek? Hiszen a fáraók dicsőségét hir­dető síremlékeket évezredek óta ismeri az emberiség. Elsők vol­tak az ókori világ hét csodája között. A történetírás „atyja”, a görög Hérodotosz csaknem két és félezer évvel ezelőtt leírta, hogyan építették az egyiptomi parasztok a legnagyobb pira­mist, Kheopsz fáraó sírhelyét. Százezer ember dolgozott egy­szerre, háromhónaponként vál­tották egymást, s a munka negy­ven esztendeig tartott! A piramisok mégis rejtélyesek. Amióta állnak, foglalkoztatják az emberek fantáziáját. Miért? Az egyiptomiak azt hitték, hogy haláluk után tovább élnek, ha testük érintetlenül megmarad, és rendelkezésükre áll a túlvilágon is mindaz, ami földi életükben körülvette őket. Ezért a fáraók holttestét gondosan bebalzsa­mozták, tartósították (mumifikál­­ták), ételt, italt helyeztek „kezük ügyébe", meg fából faragott szolgákat, hivatalnokokat és a Halottak könyvét, amely útmuta­tóul szolgált: mi mindent kell tenni a túlvilágon. Használati tárgyakkal és sok-sok arannyal, ékkővel, drágasággal zsúfolták tele a sírokat. A kincsek — mint méz a mé­­het — vonzották a rablókat. Tud­ták ezt a fáraók is, ezért a sír­helyeket szigorú őrséggel védték. De a kincsek iránti mohóság le­győzte a félelmet, leküzdött minden akadályt. A piramisokat újra és újra feldúlták és kifosz­tották. A későbbi fáraók ezért már nem is piramisokba, hanem sziklafalba vájt sírkamrákba he­lyeztették holttestüket. A rablók a sziklasírokat is fel­kutatták. Végeláthatatlan küzde­lem kezdődött a múmiák őrzői és a rablók között. Ha a sír titka kitudódott, az éjszaka leple alatt telepítették át a holttestet egy másik sírkamrába. Nemcsak az elfogott rablókra várt kegyetlen halál, gyakran a sírkamrák épí­tőire is, hogy a rejtekhelyről mi­nél kevesebben tudjanak. Ma már a tudósok és segítő­társaik áldozatos munkája ré­vén, jórészt ismerjük a piramisok és szik­lasírok „titkait”. A felszín­re került tárgyak és írások elénk tárják az ősi Egyiptom színes, mozgalmas életét. A történet azonban nem ért véget. Nemré­giben közölték az egyiptomi la­pok, hogy a rendőrség Kairótól nem mesze feltartóztatott egy te­herautót, amelyben egy több mint kétezer-ötszáz éves múmiát találtak. A harc a rablókkal, úgy látszik, még napjainkban is tart. S a tudósok számára is tartogat még feltárandó titkokat Egyip­tom földje. DR. SZEBENYI PÉTER az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa­ in

Next