Lobogó, 1979. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1979-11-08 / 45. szám

k­is falvakon haladtak át. Senki sem tudta, hová tartanak. A lakosság úgy vélhette, hadifoglyok vonulnak. Ke­nyeret hoztak az utcára, kö­tőkből, szakajtókból osztogat­ták a kiéhezett embereknek. A jelenet Szadán, Veresegy­házán és Csornádon is megis­métlődött. Veresegyházán pi­henőt tartottak. Egy olajütő mellett szívták a cigarettát, már akinek még volt mit. Va­laki fölfedezte, hogy odabent tömérdek takarmánypogácsa illatozik. Feltörték az épületet. Pap Sanyi is megtömte min­den létező zsebét olajpogácsá­val. Zakariás főhadnagy kép­telen volt rendet teremteni. A gyorsan leszálló estével érkeztek Őrszentmiklósra. A falu kihaltnak tűnt, a helybe­liek házaikba húzódtak. A második századot a reformá­tus templom melletti községi iskolában szállásolták el. Nyir­kos szalmát hordtak be a kert végéből. Vacsorára megették az olajpogácsát és az útköz­ben gyűjtött kenyeret. — Szép kis hadsereg. — Mózes János elhelyezkedett a szalmán. — Még ennivalójuk sincs. — Holnap főznek gulyást — álmodozott Pap Sanyi. — És fehér ruhás szüzek szolgálják föl, a diák urak­nak. — A kalauz hátba dön­gette Sanyit. Torkán akadt az olajpogácsa. Harsányan nevet­tek. Mindenki igyekezett kénye­lembe helyezkedni, bár a ci­pőt, a bakancsot senki sem húzta le a lábáról. Megszok­ták a fogolytáborban, hogy at­tól egy pillanatra sem szabad megválni, mert gyorsan lába kél. Fél óra alatt bemelegedtek a tantermek. Belehelték. A század mély álomba merült. Pásztor százados elhelyezte a törzs tisztjeit egy villában, és fölkereste a szovjet vasút­építő zászlóalj parancsnokát, hogy bemutatkozzék. Svedov alezredes nyomban vacsorát hozatott a konyháról, és elő­kerítette a zömök termetű Kuklin őrnagyot, a törzs fő­nökét, a mosolygós­ szőke No­vikov hadnagyot, a komisz­­szárt, Jermakov főhadnagyot, aki jól törte a magyart, és azonnal összekötő tiszti beosz­tást kapott. Az alezredes — barátságos, pirospozsgás szálfaember — meghallgatta Pásztor Géza je­lentését: 29 tiszttel és 771 fő­nyi legénységgel bevonult. Svedov közölte, hogy egyelő­re az ő konyhájukról kapják az ételt, de mielőbb állítsák föl saját tábori konyhájukat. Élelmiszert kapnak. Ruházat­ról és lábbelikről a magyar dandárparancsokság lesz köte­ VÉRTESSY SÁNDOR szervezését. Tartsanak rövid katonai kiképzést, tegyék le az esküt, és javítsák a kato­nák kondícióját. Pásztor Géza megtudta azt is, hogy a Gödöllő—Vác— Szob vasútvonal helyreállá­­sán fognak dolgozni. Éjfélre járt, mire a százados ágyba került. Svedov egészen meg­nyerte a tetszését. Másnap húsz deka kenyeret és húsos káposztát osztottak reggelire a katonáknak, affé­le káposztaleves volt ez, elég zsíros lében, némi marhahús­sal. A tisztek számba vették embereiket: négyen vagy az éjszaka sötétjében, vagy még a menetelés alatt megszöktek. A századokban szakaszokat szerveztek, a szakaszparancs­nokok rajokba osztották a ka­tonákat. Pásztor parancsára külön listára is följegyezték a mesterembereket. A törzs tisztjei a névsorokat bújták, hogy kiválasszák az írnoko­kat, a rajzolókat, a szakszol­gálatosokat. Mindenki nyü­zsögni látszott. Az emberek tisztálkodtak, ismerkedtek a falubeliekkel, akiktől vödröket, teknőket köl­csönöztek ... Délutánra, ami­kor alaki kiképzést tartottak, kopogós idő kerekedett. A sok civil nem túl nagy lelkesedés­sel csinálta a „jobbra át”-ot, „balra át”-ot, „mi a fenének ez”, mondogatták, ha egyszer ők csákányozni fognak. A ti­zedesek, szakaszvezetők szor­galmasan teljesítették a pa­rancsot, a rajok egész délután masíroztak az utcákon, az ud­varokban. A koszt — a fogolytáborhoz képest — bőséges volt, végre zsírt láttak megcsillanni edé­nyeik falán, naponta egyszer kevéske húst is kaptak és két­szer húsz deka tégla formájú, kesernyés-barna rozskenyeret. Pap Sanyit egy öregasszony vette pártfogásba. Margit né­ninél jó meleg volt, grenadír­­mars illatozott az asztalon. Úgy belakott, hogy néhány napig hasmenésben szenve­dett. Medgyesi doktor szenesí­­tett fenyőfáját rágicsálta, de azért, részt vett a kikép­zésben, csak éppen időről idő­re a latrinára kellett rohan­nia. Ilyenkor jókat röhögött rajta Gyuránszki Máté, a raj­­parancsnok, aki hamar meg­kedvelte a pelyhedző állú diákot. A szakaszvezető civil­ben vasúti kalauz volt, Komá­rom és Győr között lyukaszt­­gatta a jegyeket. Sanyi esténként Neusiedler Pali bácsiék körében töltötte az időt. Jóleső beszélgetések, viták gyertyafény mellett: Mó­zes, Barna, Gergely és egy új barát, a húszéves Zsabka Gyuri, odahaza műszaki raj­zoló, akit Zakariás főhadnagy írnoknak szemelt ki. A szá­zadiroda egyelőre néhány ív kockás papírból és egy szál tintaceruzából állt, Gyuri többnyire közöttük ődöngött. A gyenge fizikumú barna le­gény gyönyörű cigarettákat sodort, mikor dohányhoz ju­tottak, szép verseket tudott, és szívből utálta a németeket. A két fiú hamar meleg barátsá­got kötött, testvériesen osztoz­tak élelmen, dohányon és Margit néni főztjén, aki taka­ros foltokat kerekített a diák rongyos télikabátjára. Gyertyaoltás után Pap Sa­nyi sohasem tudott nyomban elaludni. Gondolatai hazaszálltak: va­jon apja előkerült-e a nagy, véres húsdarálóból, még .. . talán csak nem sebesült meg... és ha egy ágyúgo­lyó elvitte a lábát? Akkor biz­tosan trafikot kap majd a háború után, mint Kakucsi bácsi, aki Doberdónál hagy­ta mindkét lábát, tolókocsin gurult naponta a Thököly úti kis trafikba. És anya ... biztosan folyton siratja őt, hiszen semmit sem tud róla... Mórocz bácsival üzent, mikor a fogolytáborba mentek... ki tudja, átadta-e nagyapának... és nagyapó a hírrel eljutott-e Zuglóba ... Édesanyja őszülő fejét csó­kolgatta, Maca húgával évő­­dött, és Ágnes két copfját si­mogatta. Haza kellene szök­ni... Csak egy napra ... Meg­csókolni a mamát, megmutat­ni a szépen gyógyuló sebeket, enni a jó forró bablevest, és megnézni Ágnest. Az a buta csók, ott a lépcsőházban... Ágnes mást szeret.. . bizto­san mást... A Kékesit... Bezzeg az otthon van a nyo­morult .. mert 1930-as a tak­nyos ... Haza, igen, haza .. . Egyetlen éjszakára .. . Nagy isten, de jó lenne... Szép álmai voltak a fiú­nak. Csakúgy a többieknek. Az éjszaka szárnyain mindenki hazarepült. Feleséget ölelni, gyereket kupucálni, foszlós bé­­lű kenyértől szelni. Nappal alig beszéltek az otthonról, ám amikor esténként bágyadt gyertyafény öntötte el a tanter­met, buksi fejű gyerekek, ün­neplőruhás asszonyok fényké­peit tartották a pislogó gyer­tyaláng felé... Nappal katonák voltak: vi­­gyázzba álltak, tisztelegtek, fát vágtak a tiszti szállásokra, vi­zet hordtak, paroláztak az oroszokkal. Csak a lelkük mé­lyén izzott a hazavágyás zsa­rátnoka, mely éjszakánként fel-fellángolt. Hazatérésről, eltávozásról a készülődés napjaiban csak ál­modni lehetett. Pásztor száza­dos és a törzse megfeszített munkát végzett. A szakszol­gálatok vezetői igyekeztek föl­mérni a helyzetet, kimutatá­sokat szerkesztettek a sürgős szükségletekről. Az egészség­­ügyiek Medgyesi doktor ve­zérletével fertőtlenítettek, ápolták a betegeket, az első napokban ősi módokon, min­den gyógyszer nélkül. Esküt is kellett tenniük. Pásztor Gézára várt a csöp­pet sem irigylésre méltó fel­adat, hogy az eskü szövegét kitalálja. Egyéb támpontja nem volt, mint a tisztessége. Két estét töltött el a papír fö­lé hajolva, míg elkészült az eskü. Valamire még emléke­zett a régi honvédesküből, és némi töprengés után úgy dön­tött, hogy a magyar népnek tegyenek esküt. Ez szép esz­mének tűnt. A tiszteknek tet­szett az esküminta. Balogh Lázár százados, a helyettese, akit patinás bőrnadrágja miatt Bőrbugyogónak csúfoltak, oly­annyira lelkesedett érte, hogy le is másoltatta a dandárpa­rancsnokság számára. Az ünnepélyes eskütételre gépkocsival érkezett Cseney és Sombereki ezredes, a dandár­parancsnok és helyettese. Te­repszínű, orosz rendszámú ko­csival jöttek, egy tábori lel­kész kíséretéb­en. Az autó és a pap egyaránt meglepetést kel­tett. A vendégek Svedov alezre­desnél voltak, amíg a száza­dot a református templom előtti térségre vezették, ahol katonás rendben sorakoztak föl. Pásztor Géza jelentését fe­szes vigyázzban hallgatták, majd Cseney ezredes rövid be­szédet mondott. Köszöntötte a második magyar vasútépítő zászlóalj katonáit, vázolta fel­adatukat: vasutat és hidat fognak építeni, helyreállítják mindazt, amit a fasiszták le­romboltak, és „megmentik a haza becsületét” ... KOVÁCS JÓZSEF rajzai 3. les gondoskodni. Egy hét alatt be kell fejezni a zászlóalj |_22]

Next