Ludas Matyi, 1954 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1954-10-21 / 43. szám

Churchill intelme Franciaországhoz Churchill (Mendes France-hoz): Valamennyiünk biztonsága megköveteli, hogy jó előre gondoskodjunk védett fedezékről... Ami biztos — az biztos! •— Pintér bácsi! A minisztériumba megyünk, kiverekedni a nyersanyagot! ^4 /e/ui^y RISKA NAPI "« T6 3HOZAMA 2­ 5lit gadögbela: cyl/dffid Tegnap reggel, amikor kiléptem a kapu elé, régen hallott ismerős hang ütötte meg fülemet. Vacog­tak a fogaim. Télies hangulat fo­gott el a szürke, párás reggel­ben, mintha a hó szagát éreztem volna. Fázósan megborzongtam, a vékony lódenkabát alatt és mélyet sóhajtottam. Ki kell szedni a téli holmit a naftáimból. De mért e sóhaj? — csaptam le magamra hirtelen, mert ilyenkor reggel még rendkívül élesen fi­gyelem magam és filozofikus el­mélyedésre is hajlamos vagyok. Hátrakulcsoltam a kezem és feje­met leszegtem, így sétált Schopen­hauer Arthur is a folyó partján, amikor rájött arra, hogy a világ csak­ akarat és képzet, amiből az következik, hogy legjobb, ha meg­öljük magunkat... Talán öreg­szem és már fáj az évszakok vál­takozása? Ebben lehet valami, hiszen a napokban gondoltam ar­ra, milyen unalmassá válik az embernek lassacskán a négy év­szak egymásután következése. Miért nincs egy ötödik vagy hato­dik évszak, amely meglepné az embert valami váratlan fordulat­tal. Hjaja, barátocskám, csak ne fölényeskedj! Nem unod te az év­szakokat, hanem ellenkezőleg: reszketve búcsúzol tőlük. Még néhány ősz, rúgsz egyet, bekapar­nak, aztán mérgelődhetsz, hogy a MÚOSZ-tól nem is a főtitkár jött ki búcsúztatni, hanem egy s­a-Paj • •. Borongós, hideg, naftalinszagú gondolatok gyötörtek egész nap. Délután felnyitottam a szekrényt, amelyben a téli ruhákat őrizzük. Ott lógtak a holmik naftalinba balzsamozva, gyűrötten, öregen, dideregve. Egyenként végigmust­ráltam őket. A szürke kaska-nad­­rág még elég tűrhető állapotban van, bár a szövet már elvesztette rugalmasságát és kissé túlzott áll­hatatossággal őrzi térdem kecses formáit... A sötétszürke ruha még teljesen új, tavaly csinál­tattam. A barna zakó is megteszi. Hát, hogy a gomblyukak táján már foszladozóban van és a válla is kissé hepehupás, de hát édes istenem, nem vagyok jampec. Nem mondom, volt idő, amikor még törődtem ilyesmivel. Amikor még szívem leghőbb vágya az volt, hogy kockás kabátom és sárga szarvasbőrkesztyűm legyen s ez­zel bűvöljem az őrszemü lányokat a Szigeten. Sokáig nem adtam fel a harcot, hogy szép legyek, ma­gas és daliás. Feltűnően elegáns szerettem volna lenni, hogy an­nál nagyobb meglepetést keltsen élénk szellemem és hűséges, me­leg szívem, amely a legújabb di­va­tú zakó mögött dobog ... De hol vagyok én már ettől. Ma már tu­dom, hogy a ruha csak arra való, hogy fázós tagjaimat beborítsa, a többi mind hiúság, ostobaság ... így morfondíroztam az enyé­­szetszagú szekrény előtt, amikor tekintetem a télikabátomra esett és hirtelen összefacsarodott a szí­vem. Hogy megöregedett szegény! Ráncosan, züllötten, vedletten függött ott, mintha felakasztotta volna magát. Kivettem a kabátot, leültem és szeretettel teregettem térdemre a megkínzott szövetet. Nem, azt már nem lehet felvenni. De mit­ tegyek? Egy új kabát jó­kora summába kerül és érdemes? Ki tudja, hány esztendőm van még? Rettenetes! Vegyek egy ka­bátot, amelyet mindennap azzal a tudattal öltök magamra, hogy túl fog engem élni!? Nézzük csak meg mégegyszer, valóban olyan rémes? Hiszen a múlt télen még hordtam, a tél végén egy napon levetettem és azóta egyszer sem volt rajtam Tehát voltaképpen olyan, mintha tegnap vetettem volna le. Eszembe jutna, hogy ja­nuár 27-én új kabátot vegyek, ha az még január 26-án jó volt ne­kem? Nem, nem, ez balga előíté­let, amelynek nem ülünk fel. Jó lesz még ez a kabát... Frissen felpattant az ajtó és a feleségem jelent meg az előszobá­ban. — Mutasd azt a kabátot! Ezt rém lehet többé viselni! Eladjuk a Bizományiban, már kinéztem neked egy szövetet. Sötétszürke. Gyönyörű, olyan, mint egy álom... És erős, mint a vas. Száz évig fog tartani ... Holnap megvesszük a szövetet. Sose halunk meg­ h­allzásragasztó kedélyes figyek ferlelése... ! ... azok részére, akik nem éppen vállalati ügyben használják a gépkocsit. «­­ Soha jobb helyen t­ özem! fogászatot létesítettek a Budapesti Csokoládégy­árban. •— No, csak nyissa ki a száját! Maga túl gyakran vizsgálta a minőséget! ----------X—--------— - Budán, este, záróra ismert ·•«› Hóbortos ötletek VI. Pilóta. (Kaján Tibor rajza)

Next