Ludas Matyi, 1955 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1955-12-01 / 48. szám
Darvas Szilárd: Fogadás (Játszom innen életemmel, búvócskázom minden árnnyal, a padlással, a szobákkal, a fénnyel, mely tovaszárnyal, s Kosztolányi.) 1. 3. A napokban rájöttem, hogyha az ember gyorsan akar hazaérni, nem kell hozzá okvetlenül autó. Autóbusz, villamos se. Fantázia kell. Ezért jó, ha az ember történetesen író. Ezt fogom az alábbiakban bebizonyítani. Tessék jól figyelni. .. Londonban, a Hotel Bifsztek teraszán három dzsentimén üldögélt. Érdekesen különböztek egymástól: az első hosszú volt és száraz, a második rövid és zsíros, a harmadik középtermetű és rágós. Ez utóbbi, Lord Mócsing, színtelen fahangon jegyezte meg: — Állom a fogadást! De azért ülve maradt. A másik kettő biccentett. Aránylag egyszerre. A fogadás tárgya méltó volt a három férfi excentrikus egyéniségéhez. Azt kellett eltalálni, hogy Budapesten (Fülöp-szigetek, vasúti csomópont, fővárosa Szófia) hány lépésre esik az Alkotmány utca tizenkettő a Visegrádi utca tizenkilenctől. Szőr Grepfrust és Szőr Masztiksz tartották a fogadást Lord Mócsing ellenében, aki most leszögezte a maga álláspontját: — Véleményem szerint-a távolság ezértháromszáznyolcvan lépés. Ezzel olymértékben kell megközelíteni a jelzett házat, hogy a csengő gombja nyújtózkodás nélkül elérhető legyen. Ha a távolság egyetlen lépéssel hosszabbnak bizonyulna, a fogadást elvesztettem. Előreigazította a monokliját, amely késett egy negyedórát és így folytatta: — A tét ötezer font. A másik kettő összenézett ésfüttyentett. Oly egyszerre, hogy nem lehetett megállapítani, melyik füttyentett, és melyik nézett öszsze. Csodálkozásuk érthető volt: a felajánlott összeg jóval túlhaladta Lord Mócsing vagyonát, azt a tizenkét shillinget, amelyet a norfolki elmegyógyintézet igazgatójától élvezett évjáradék gyanánt, hálából, hogy hosszas rábeszélés után elhagyta az intézetet. Tudták azonban, hogy Lord Mócsing úriember, aki a fogadás elvesztése esetén a pénzt a föld alól is előkeríti, neon kis gyakorlata lévén a sírok fosztogatásában. — Elfogadom! — mondotta Szőr Grepfrusz és Szőr Masztiksz később csatlakozott hozzá. (Hat húszkor volt csatlakozása.) — A távolságot én magam lépem le! — mondta Lord Mócsing, diadalmasan ütve hosszú lábszárára, amely immár huszonöt éve dacol a londoni köddel és a wimbledoni podagrával. Azért fogadott-e a három kitűnő férfi, mert angol volt, vagy azért volt angol, mert fogadott... kedves olvasó, ne gyötörj ilyen felesleges kérdésekkel, mert sosem leszünk készen. Tény, hogy Lord Mócsing egy hűvös nyári éjjel megindult az Alkotmány utca tizenkettő elől a Visegrádi utca irányába. Méltóságteljesen kocogott, mint egy telivér angol paripa, mert súlyt fektetett arra, hogy a fogadást szépen nyerje meg. Gusztusosan adjusztált exportléptekkel ballagott, így érte el a Váci utat, amely azonban váratlanul drágának bizonyult: nyolcszázhúsz lépésbe került. Ennélfogva — mintegy észrevétlenül — hosszabbra nyújtotta lépteit, már inkább agárra emlékeztetett, mint telivérre. Jó hoszszúkat lépett, majd betért egy kocsmába, mert a sok hosszú lépés után jól esett egy nagyfröccs. Felüdülve, de némi szorongással folytatta útját: a Katona József utca sarkán már nyilvánvaló lett számára, hogy elkalkulálta magát. Ezerkétszáznál tartott. Rövid habozás után belépett egy utcai telefonfülkébe és felhívta Londont. Szőr Grepfrust és Szőr Masztiksz azonnal jelentkeztek. —• Laufot kérek! — mondta Lord Mócsing komoran és némiképp dél,skót kiejtéssel. — Amenynyiben a lépések számát kétezerre emelhetem, a fogadás elvesztése esetén felemelem a tétet: vállalom, hogy agyonlövöm magam és önök öröklik évjáradékomat, hat-hat shillinget fejenként.— Elfogadjuk! — hangzott a drót másik végéről. Lord Mócsing újra nekiindult az éjszakának ... 4. Nyolc lépésen múlt, hogy elvesztette a fogadást. Nyolc lépéssel a Visegrádi utca tizenkilenc előtt telt le a megbeszélt kétezres keret. Megállt, nem akarta túllépni a keretet. . Zsebébe nyúlt, egy kis fekete jószág került a kezébe: a hatlövetű Browning. Mielőtt azonban megnyomhatta volna a ravaszt, egy kéz ragadta meg az övét. Az enyém volt — köszönöm — mondtam — felesleges. Hazaértem. Örülök, Lord Mócsing, hogy elszórakoztatott ezen a hosszú úton. Többé nincs szükségem önre, visszamehet oda, ahonnan előhívtam: a fantáziámba. Üdvözlöm Szőr Masztiksz és Szőr Grepfrust urakat! Lord Mócsing megkönnyebbülten távozott, előzőleg azonban hálásan kezet csókolt. Nem csoda, az életét mentettem meg. Az író otthonában * Apu, mi az, hogy ihlet? Egy pesti mozi előtt — Mit keresel itt öcskös, hiszen még nem vagy tizenhat éves. — Legyen nyugodt, mire a pénztárhoz érek, leszek annyi! Abádszalókait baromfibegyűjtőnek használják a kultúrházat — Következő számunk: tojástánc! III. Richard utolsó szünetében, az előadás negyedik órája után — Feketét! Feketét! Egy országot egy feketéért! A Múzeumi Napok , Európa legspórolósabb múzeuma A Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményében a vitrinek világítását, megtekintés után, azonnal el kell oltani. — Mondd, apu, itt az egyiptomi sötétség van kiállítva? Csoda a Dunántúlon — Hát persze! Viszik a Nemzeti Műe— Micsoda? Zsiráf a paksi határban? zeum „Idegen földrészek emlősállatai” kiállítását Szekszárdra! Léna kisasszony sajtófogadása Léna kisasszonnyal a Busch Cirkusz bemutató előadása után lezajlott sajtófogadáson ismerkedtem meg. Az ankéton 15 újságíró és öt oroszláncsemete: Léna kisasszony, Róma, Pasa, Szilimán és Néró vett részt. Az újságírók a ketrec ajtajánál hosszan tanakodtak. Szegény Lénácska, aki lelkesen készülődött az újságírók fogadására, ijedten ült barátai között. Csak nem mennek el? — ijedt meg a nagy húzódozás láttán. Nem, nem mennek el, Hogy ezek a pesti újságírók milyen előzékenyek egymás iránt. Barátságosan mondogatják: „Csak ön után... Nem, nem, csak tessék . .. Csakis ön után.“ Igen, ezekben van illemtudás. A fogadás rendkívül gyorsan zajlott le. Az újságírók végre betuszkoltak egyet maguk közül, majd lassan, egymás után valamennyien beszivárogtak a ketrecbe. Úgy látszik azonban, hirtelen sürgős dolguk akadt, mert amilyen lassan jöttek befelé, olyan gyorsan igyekeztek kifelé. Közben pedig Léna és társai a helyzet nagyságához illően jogos büszkeséggel trónoltak trapézaikon, hiszen ők képviselik ma a Busch Cirkuszt és nem mindegy, hogy mit írnak róluk érthetetlenül sápadt, zöldbejátszó arccal távoli vendégeik. Lénácska megkönynyebbülten nézett utánuk. Elmúlt a félelme, mert be kell vallani, egy kicsit fél a Lénácska ... De hát istenem, ki nem fél a kiváncsi újságíróktól még egy oroszlánketrecben is? (Kerédy)