Ludas Matyi, 1963 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1963-06-13 / 24. szám

Írország és Magyarország Mi különbség van Izland s Magyarhon közt? — mit válaszol e kérdésemre Sire? — „Hogy Írországban senki sem magyar, Magyarországon meg mindenki ír”. Egy „talentumos” íróhoz Te felhasználod a tehetséged, jól sáfárkodol, semmi kétség benne: a dénárt, mit a sors adott néked, úgy forgatod, mintha talentum lenne. Egy „liter”-átor halálára ihletet szeszből merítettél, s ez nem növelte az értéked; azt nem hagytál magad után, csupán néhány űrmértéket. Választás Inkább az aktok, mint az absztraktok. Kunszery Gyula Áruló pecsétek - Látom, kérem! Vasárnapi kertvendéglő . 2 Takarékos gazda híré­ben állott K. Szilveszter, mert míg mások torku­kon eregették le a pénzt, meg új csizmát, nadrá­got akasztottak a szögre, ő inkább a takarékba gurítgatta a forintokat. Odavitte az előleget is, az évvégi részesedést is, maga pedig eléldegélt a háztáji jövedelméből, össze is sikeredett a de­gesz könyvecskében már vagy hatvanezer forint, amikor nagyot és meré­szet gondolt, s kikérte az egész summát az utolsó vasig! Fölmarkol­ta a pénzt, beletette gondosan a tarisznyába és elment. — Biztosan autót vesz az öreg! — Vagy házat! — Vagy asszonyt! — így találgatták a tisztvi­selők, de egyiküknek sem lett igaza, mert fél óra múlva újra előke­rült az öreg és oda bo­rította a temérdek pénzt az asztalra, hogy vennék vissza a kaptárba. — Mi történt, Veszter bácsi? Nem sikerült a vásár? — tapogatódzott a pénztáros. — Miféle vásár? — Gondolom, csak venni akart valamit, de nem sikerült az egyez­ség ... — Eszem ágában sem volt! — Hát akkor? Akkor miért vette ki a pénzt? — Rövid annak a so­ra. Éppen csak kíváncsi voltam, hogy mind meg­van-e! Borzas kisdiák lépett tanára elé az iskola fo­lyosóján, s kezében büszkén lobogtatott egy aprócska levelet. — Most kaptam, tanár úr, egy külföldi bará­tomtól. Ez az első! De ezután rendszeresen fo­gok vele levelezni! — Ez nagyszerű! És le tudod fordítani? — Nem tudom, tanár úr, éppen ezért... ha lenne szíves ... S a francia nyelv ta­nára nézegetni, forgatni kezdte a levelet. Sehogy sem ismerte ki magát a sorok között, ismeretlen volt számára a nyelv. — És honnan kaptad, fiacskám? Melyik or­szágból? — Egy sevillai bará­tom írta, egy spanyol fiú. — Látod, látod, éppen az a baj. Hiszen tudha­tod, hogy én francia sza­kos vagyok, nem beszé­lek spanyolul... — ? ? ? — így hát nem tudom neked lefordítani... A gyerek egy pillana­tig tanácstalanul állt, majd elhúzta a száját, s végül bizonyos rosszal­lással kérdezte: — Ezt a kicsit se, ta­nár úr? — Igen, igen, már nyolc perce el kellett volna indulnunk! — Mégis csak érthe­tetlen, hogy már az in­dulásnál késünk! — Se ellenvonat, se csatlakozás. Teljesen ért­hetetlen, hogy itt állunk! — És már tizenöt perc telt el! Kerek negyed óra! — Téved uram, mert pontosan tizennyolc perc! Ez egy megbízható óra! Végre fölsikít a síp, jön a személyzet, megló­dul a vonat. Húsz perc késéssel elindulunk. — Szabad a jegyeket kezelésre? — Inkább a késésről beszéljen a kalauz úr! — Igen, arról, hogy miért vártunk húsz per­cet az indulással! , — Vagy maguknak mindegy, hogy mennyit késik a vonat? — Dehogy mindegy, kérem! Éppen ezért jog­talan a szemrehányás. Arról értekeztünk, hogy miként lehetne csökken­teni a vonatkésések ide­jét! Sz. Simon István 0 3. A könyvbarát Szegő Gizi rajza — Könyvet elvből nem adok kölcsön, de nálam olvashatnak!

Next