Ludas Matyi, 1965 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1965-03-11 / 10. szám
Helsinkiben egy új klinika nyílt meg, amelynek egyetlen feladata, hogy rendbehozza a „másnapos” finn állampolgárok gyomrát és fejét. Főként a hétvégi elhajlások után van szükség erre a terápiára. Eredetileg a klinikai kezelésre hétfőn reggel fél 7-től 7-ig lehetett jelentkezni, de már az első hétfői napon kiderült, hogy aki a hétvégén leissza magát, az nem kel fel hétfőn korán reggel. Számtani művelet Szűr-Szabó József rajza ÁLLAMI „MACSKAJAJTALANÍTÓ” KLINIKAház. Eredményes bírálat Hegedűs István rajza Hihi — Mondja, figyeli maga ezeket? — Ezt a fickót azzal a csinos lánnyal? Már egy fél órája. — Na, mit szól? — Fantasztikus. Ülnek és nézik egymást. Tudja, hogy még egy árva szót sem szóltak egymáshoz? — Nekem mondja? Kész röhej. Mai fiatalság. — Talán süketnémák. — Áhh. Akkor mutogatnának. Üresfejűek. Nincs mit mondaniuk egymásnak. Tudja, kérem,én harmincöt éve élek a feleségemmel, de ez nem fordulhat elő. Mert ha nincs miről beszélnünk, akkor ő kimegy a konyhába, én meg ledőlök és szundítok egy kicsit. — Két egészséges, fiatal ember, de agyvelő — sehol. — Mai fiatalság! Pedig manapság aztán igazán van miről beszélgetni az embernek. Itt van például a kongói helyzet, ezzel a Csombéval. Meg Ciprus, azzal az izé ... mi is a neve ... olyan hosszú süvege meg hosszú szakálla van. — Makariosz. — Na látja. Mért tudunk beszélni róla mi ketten? Mert minket érdekel a világ sora. Hogy Dél-Vietnamról ne is beszéljek. De tegyük fel, hogy a külpolitikai helyzet nem érdekli őket. Itthon nincs téma elég? — Már megint nem lehet láblót kapni. Például. — Meg az influenza-járvány. De hát ezeknek smafu minden. Csak az öltözködés, meg a tviszt, meg a bámészkodás. Oda nézzen! Oda nézzen! Látja? A hajába dugja az orrát. Egy felnőtt, értelmes arcú fiatalember, és az orrát a lány hajába dugja. Ha ez normális, akármi legyek. — Mai fiatalság. Mondja, Soltészkám, hitte volna maga azt negyven évvel ezelőtt, hogy eljön az idő, amikor az egyik ember a másiknak a hajába dugja az orrát? — A hölgyike meg mosolyog. Megáll az ember esze. Most mondja meg nekem, hogy mit lehet ezen mosolyogni? — Ide figyeljen. Az én feleségem csak négy polgárit végzett, nem járt technikumot meg esti egyetemet, mint ezek a mai fiatalok, de esküszöm magának, hogy a mentőket hívná, ha énnekem eszembe jutna, hogy az orromat a hajába dugjam. — Nézze csak, mit talált már ki ez az idétlen fráter. Most meg a kislány ujjait morzsolgatja. Nahát, hallja, ez aztán már . . . — Biztosan reumás a hölgyike. — Reumás, reumás, azt megértem. De itt kell masszíroztatnia magát? Ennyi ember előtt? Hát szemérem már nincs a világon? — Persze hogy reumás, amikor ilyen hidegben selyemharisnyát hord. Az én feleségem csak egy egyszerű asszony, de azt tudja, hogy februárban patentharisnyát kell hordani. Nincs is reumája, hálistennek! — Mai fiatalok. A gyárakban folyik a munka ... Kint a határban sarabolják a cukorrépát, ezek meg csak... Oda nézzen! Már megint mit találtak ki! — Hallatlan! Mi is a neve ennek. . . A nyelvemen van, de nem tudom kimondani ... — Várjon csak... Cs ... cs ... cs ... Megvan! Csak! — Hát persze! Ez ma a legújabb divat ... Mai fiatalság! (1.)