Ludas Matyi, 1968 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1968-02-22 / 8. szám
LE A BÜROKRÁCIÁVAL! I. felvonás Idő: 1967 szeptember. Szín: Zákány község, Somogy megye. Cselekmény: A helyi téglagyár részére kisajátítanak egy nagyobb földdarabot, benne Takács Imre nagykanizsai lakos 420 ölnyi telkét is. A Somogy-Zala megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat (továbbiakban Téglaipari Vállalat) kiküldöttje közli a földtulajdonosokkal: illő kártalanítást kapnak, amelynek összegét egy e célra felkért hivatalos szakértő bizottság állapítja majd meg. II. felvonás Idő: 1967 december. Szín: Kaposvár, a Téglaipari Vállalat központja. Cselekmény: Takács Imre illő tisztelettel érdeklődik, mikor kaphatja meg a pénzt. Megnyugtatják: a Csurgói, Járási Tanács által megbízott szakértő bizottság munkája objektív okokból kissé elhúzódott, de a „szakértés” már megtörtént, semmi akadálya, hogy december hó folyamán a pénzt kifizessék. III. felvonás Idő: 1968 január. Szín: Ludas Matyi szerkesztősége. Cselekmény: Takács Imre miután a pénzt még mindig nem kapta meg, hozzánk fordul panasszal. Sürgős választ kérünk Kaposvárról. Válasz jő, s pihegve szól: szakértő bizottság feje időközben megbetegedett (s persze, jó magyar szokás szerint, munkáját ez idő alatt helyette senki el nem végezte), de most már hamarosan minden rendben lesz: januárban fizetnek! IV. felvonás Idő: 1968 február. Szín: Nagykanizsa Cselekmény: Takács Imre minden nap várja Pénzespostást. Pénzespostás — nem jön. Utójáték Szín: ismét Zákány. Cselekmény: A téglagyár vígan bányássza az agyagot Takács Imre kisajátított, de még ki nem fizetett telkéről. (1) SZAKÉRTÉS MAGYAR MÓDRA Szomorújáték 4 felvonásban BETÖRŐK A REVÜ-SZÍNHÁZBAN Nekem azt mondták, hogy kincs van a torkában! ESŐS IDŐ Balázs-Piri Balázs rajza — Bocsánat, visszajöttem, itt felejtettem az ernyőmet!... SZAPORODNAK A BEAT-EGYÜTTESEK 9 0 0 O o 0 O JÖJJÖN AZ Ú Ti országáéba! H MoabY- HavecRiB Idegenforgalmi plakátterv Vállalatvezető volt. NEM BÍRJA A KRITIKÁT AKI EGYSZER VEZETÉSRE TERMETT szűr-szabó József rajza TAVASZVÁRÁS LOVAGIAS ATYA - Védd magad ! MEGOSZTOTT SIKER — Ó az elektrotechnikusunk!... !Kedveo Lxxcízio! Előrebocsátom azt, hogy nem vagyok az a budapesti, aki beszél és még soha nem írtam eddig semmiféle sajtóorgánumnak. Hogy ezt a szokásomat feladtam, annak oka a Népszabadság február 11-i számában megjelent nyilatkozat. Ez Aradszky Lászlóval a népszerű táncdalénekessel foglalkozik, aki a cikk szerint kis Fiattal közlekedik, és érkezésekor kisebbfajta csődület támad. Valójában nem is a közlekedési eszköz ragadta meg figyelmemet, hanem a következő mondat: „Nem vitás: úgy tűnik, mintha a táncdalénekes hírneve kevésbé megérdemelt lenne, mint mondjuk egy tudósé, vagy Albert Flóriáné”. Meg kell vallanom őszintén, hogy zavarban vagyok. Ha arra a kérdésre kellene felelnem, hogy érzem-e a társadalom megbecsülését, régebben nem tudtam olyan határozottsággal felelni mint ma, mikor Pintér István kollégájának cikkét olvastam. Soha nem reméltem, hogy olyan nagyságokkal állítanak majd egy sorba, mint Albert Flórián. Ha ezt korábban tudom, egy pillanatig sem vonakodnék a leghatározottabban kijelenteni: igen, érzem a társadalom megbecsülését, jóllehet nem tudok kapásból bal oldalról a jobb sarokba lőni. Sőt, nem is remélem, hogy valaha ilyen teljesítményre képes leszek. A tudósok gyakran nélkülözik az elismerést életükben. Kortársaim és magam, úgy látszik, e tekintetben szerencsésebbek vagyunk. Az Aradszkyról szóló cikk nekünk megadta. A sportolókkal való öszszehasonlítás napjainkban nem egyértelműen hízelgő, különösen, ha a téli olimpián való részvételünkre gondolunk. Azon gondolkozom, hogy átképzem magam valamelyik téli sportra. Néhány utolsó helyet én is megszerezhetnék csapatunknak. Ez azzal az előnnyel járna, hogy gyakrabban juthatnék külföldre, többet találkozhatnék kinti kollégáimmal. Erre ugyanis a sportban ma még mindig összehasonlíthatatlanul nagyobb lehetőségek nyílnak, mint a tudományban. Egy kissé aggaszt, hogy a kérdéses cikk az akadémikusokban, professzorokban és minden egyéb rendű és rangú tudományos dolgozóban elbizakodottságot kelt. Mi lenne akkor, ha a kutatók olyan elismerésre tartanának számot, mint amit sikeres beadás, vagy az első ügyetlen csók vált ki? Nem is szólva a megérkezésükkor támadó kisebbfajta csődületről. Annak reményében, hogy mégsem bízzuk el magunkat nagyon. Isten veled édes Piroskám, illetve szívélyes üdvözlettel: Elődi Pál, a biológiai tudományok doktora, MTA Biokémiai Intézete Az üzemi pszichológustól megkérdezik, hogyan lehet bekerülni a vállalatukhoz? — Csak a tesztemen keresztül! — hangzik a válasz. v. i., Szeged Sajtos ropogóst vettem a minap. Az íze roppant finom volt, a címkéje viszont roppant mulatságos. Ez állott rajta: „2 kg csoki Sojtos Ropogós. Gyártja: Pécs és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Ostyasütő Üzeme. Súlya: 100 gr.” Ha jól tudom, 100 gramm az csak tíz deka, s nem két kiló. Még Pécsett sem! O. L., Budapest A 4-es buszon történt. Mellettem fiatal mama állt 4—5 év körüli gyermekével. — A Tomi nem hagyott enni az óvodában — nyafogott a kislány. — Miért nem rúgtad jól bokán? — korholta nem éppen makarenkói elvek alapján édesanyja. — De akkor megszid az óvó néni — ellenkezett ártatlanul a gyermek. A mama előbb figyelmeztetett egy bácsit — aki az ajtó felé igyekezett —, hogy „ugyan ne másszon már a hátára”, csak aztán felelt: — Azzal te ne törődj! Csak téged hagyjanak enni! Kezdtem félni ettől az agresszív hangtól és modortól. Nem ok nélkül. Az asszonyka, megelégelve a gyermeki tere-ferét, lecsapott rám: — Mondja, maga terhes? Villámcsapásként ért a kérdés. Meglepett ez a durva indiszkréció. Dehogy is mertem megmondani, hogy igen, s azért nem álltam fel átadni a helyemet egy óvodás gyermeknek, akinek már illene tudnia bokán rúgni egy csoporttársát. Elvörösödtem, és egy halk „nem”-et kinyögve átadtam a helyem. A nagyhangú mama elégedetten elhelyezkedett az ülésen, és Cleve vette csemetéjét. A harmadik megállónál leszálltam. Sürgősen levegőre volt szükségem... S. K.-né, Budapest