Ludas Matyi, 1969 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1969-08-07 / 32. szám
KALKULÁCIÓ - A kocsink és a felszerelések árából évekig a legelőkelőbb szállókban nyaralhattunk volna! KEZDŐ BEAT-EGYÜTTES — Egyelőre nincs pénzük elektromos hangerősítőkre. TALÁLKOZÁS AZ ISMERETLEN OLVASÓVAL. Ha stílusos akartam volna lenni, futva megyek hozzá Budára. Ő is csak úgy gyalogosan szaladgál, ha hívják valahová: Bécsbe, Moszkvába, Varsóba. Gondolom mindenki tudja, hogy az ismeretlen olvasó aki meghívott, nem más mint Schirilla György, aki ugyan nem ismeretlen, de olvasó. Ha a róla írt cikkeket elolvasta, már jelentős tejesítménnyel büszkélkedhet. Márpedig elolvasta Sőt, bekeretezte őket és szobája falát díszítette velük. A szoba jelenleg megtelt, így ez a cikk, legfeljebb a mennyezeten kaphat helyet. Hogy miért írtak róla annyit? Mert az olvasó szereti a szokatlan dolgokat, az újságíró szereti a szenzációt, Schirilla pedig szereti a nyilvánosságot. Így mindenki megtalálta azt, amit keresett. Mesélték, hogy Schirilla ezeken a futásokon vagyonokat keresett. Ez utóbbi azonban nem igaz. Meg is írták az újságok,hogy Schirilla taxisofőr és nem is hagyja ott az állását. — Már nem vagyok taxis — mondja. — Hanem? — Van egy sportállásom. .. Az Állami Biztosítónál vagyok... — Csak van? Dolgozni nem kell? — Áprilisban tizenegy életbiztosítást kötöttem... A beszélgetés természetesen mindig visszakanyarodik a sporthoz. Így kiderül, hogy sofőrnyelven szólva: kilencvenezer kilométer van a lábaiban, generál és nagyobb meghibásodás nélkül. — Meddig lehet ezt csinálni? — Most harminc éves vagyok. Azt hiszem harmincöt a legjobb kor. Természetesen a terveiről is kérdezem. Kiderül, hogy a Budapest — Moszkva futásával felállított világrekordját, egy Bruce Tulloh nevű amerikánus, a New York — Los Angeles távon megdöntötte. Schirilla kihívta őt a tervezett Budapest — Párizs távon, Tulloh válaszolt és azt ajánlotta, hogy Budapest és London között fussanak. Schirilla a módosításba beleegyezett, de csak azzal a feltétellel, ha közben a a La Manche csatornát átússzék. Egyelőre nem érkezett válasz. Mert mint tudjuk, Schirilla nemcsak szalad, de úszik is. Különösen télen szeret úszni, pontosabban január 12-én, amikor — immár évek óta — az Erzsébet-hídnál átússza a jeges Dunát. Az idén is úszik? — Természetesen. Hatvan éves koromig minden évben. És most van egy új tervem. Nyomatnék képeslapokat, amelyen látható, amint a jég között úszom. Az attrakcióhoz mindig összeszalad negyvenezer ember. Ha csak húszezer lapot eladnék a tömegben két forintjával az nagyon jó lenne. Egyelőre a hatóságok még nem mondtak igent... Közben még ennél is nagyobb terveket forgat a fejében, — ezekről azonban még nem tartaná helyesnek beszélni. — Ezt még meg kell tanácskoznom X és Y bácsival — mondja. A betűvel jelzett „bácsik”, az ország vezető emberei, akik egy ízben már fogadták őt. Az a helyzet ugyanis, hogy az újságírók és az olvasók hálátlanok. A Moszkva — Budapest útról még köteteket írtak, ám az idén, amikor elszaladt Varsóba, legfeljebb néhány rövid hírecskére érdemesítették. Valami új kellene, valami megdöbbentő, amire megint odafigyelnek az emberek, amiről megint vastagbetűs címekkel tudósítanak az újságok. Ez pedig nem könnyű. Mert ugyebár itt van ez a Tulloh nevű amerikai: a kétszeresét futotta a Budapest —Moszkva távnak, közben vannak, akik kézenállva gyalogolnak egyik városból a másikba, akadnak, akik papirusz hajóval csónakáznak az óceánon, hogy egyéb szenzációkról már ne is beszéljünk. Ilyen ez a világhírnév: nem elég megszerezni, naponta újra meg kell küzdeni érte... Schirilla György számos történetet mesélt el, sajnos legtöbbje már megjelent az újságokban, vagy a róla írt könyvben. Így történetei közül csak egyet idézek: Amikor még a sportpályákon is rajthoz állt, feltűnt a tribünön egy idősebb úr, aki a szurkolók biztatásával szemben ezt kiabálta a pályára: — Lassabban! Ne hajtsd magad! Klubtársai a verseny után figyelmeztették, hogy egy ellensége is volt a pályán. Schirilla mosolyogva világosította fel őket: — Nem ellenség! Az apám. Nagyon félt engem. .. A történet kedves és tanulságos. .. Hinni kell az apáknak! FÜTTJENTETT HÍREK A Magyar Apacsavargyár túlzottaknak minősíti azokat a híreszteléseket, amelyek szerint munkát vállaló darusok, szerelők és anyagmozgatók számára háromheti nyaralást biztosít a siófoki Európa-toronyszállóban. Az igazság az, hogy csak a szántódi Touring Hotelben kapnak szállást, ellátást és vízisí-oktatást és azt is csak két hétre.* A Magyar Televízió nemrégen Leonard Bernstein, a világhírű karmester-zeneszerző szereplését Lionar Bernsztin néven jelentette be. Miután nevét többen nem értették tisztán, a Tévé elhatározta egy Sznob—Magyar szótár kiadását.* A Magyar Filmgyártó Vállalat kisfiúkat keresett, akik Latinovits Zoltánra hasonlítanak. A sokszáz jelentkező közül egyetlen komoly tehetség akadt, akit a gyár költségén kozmetikai műtétnek vetnek alá, mert egyelőre Kabos Lászlóra hasonlít. A 95 éves a budapesti fogaskerekű vasút. Illetékesek elhatározták modernizálását, mert már kezdenek kihullani a fogai. Az újítási terveken több neves szájsebész dolgozik. * Új intézmény jött létre: a „Mentegető, Kimagyarázó, Kimosó és Igazoló Vállalat”. Bármilyen ügyben bárkit menteget, kimagyaráz, kimos, igazol. „ AZ EZERMESTER - Na, asszony, ebből vagy kredenc lesz, vagy fegyelmi! KÁNIKULA