Ludas Matyi, 1970 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1970-01-08 / 2. szám
Ne is haragudj, de úgy jöttem hozzád, mint a kényelmes vevő ama áruházba: „Vásárolj mindent egy helyen !” Egy személyedben hármat szeretnék vallatni a humorról: a színészt, a színházi rendezőt és a filmrendezőt. — Te viszont ne haragudj, ha egy személyemben olyan mogorva leszek, mint ama áruház összes eladója sokadikén. — Jöjjek máskor, most rossz a hangulatod? — Attól félek, hogy humorügyben egyhamar nem lesz jobb a hangulatom. — Látom, a külsődet megváltoztattad evvel a szép szakállal, de a belsőd, a közismert humorod ... — Erre a szép szakállamra esküszöm — csap szavamba keserű mosollyal Várkonyi Zoltán —, hogy a humorom a régi. Szeretem a humort, vállalom a humort, művelem a humort, azaz művelném, ha ... — nagyot nyel, aztán mégis kimondja —, ha nem lennének egyre többen azok a kritikusok és más illetékesek, akikről már nemegyszer megemlékezett a Ludas Matyi is. — Azokra gondolsz, akik könnyezve kacagnak végig egy előadást, s azután elmarasztalják? — Elmarasztalják — bólint —, ha csak „elmarasztalnák” ... ! Levágják, kibelezik, vagy — megcsillapodik — még csak nem is bántják. No, azért nekem már egyszer-kétszer a vállamat is megveregették a humoromért. Az a helyzet, hogy egy közepes színmű, vagy filmdráma több megbecsülést jelent írónak, rendezőnek, színésznek, mint a legkitűnőbb vígjáték. — Emlékezve néhány főilletékes nyilatkozatára, valamint újságcikkekre, nem hiszem, hogy hivatalból üldözik a humort. — Erről szó sincs, különösen a nyilatkozatokban és elméleti cikkekben. Sőt buzdítanak, bátorítanak, olykor még anyagi javakat is ígérnek. Mi az ilyen felszólításokat mindig komolyan vesszük, annál is inkább, mert a közönség humorigénye óriási. Előkerítünk egy vígjátékot, nagy jókedvűen megcsináljuk és akkor. . . Az az igazság, hogy a humor „megmérése” roppant nehéz. Sokszor egy hajszál választja el az egészséges humort az ízléstelenségtől, sok fordulhat meg egy mozdulaton, egy hangsúlyon, no meg a közönségen. Ugyanis — természetesen ezt csak a színházra értem — a vígjátéknál sokkal lényegesebb a kölcsönhatás, mint a színműnél. Előfordul, hogy a nézőtéren ülő ezer ember — mintha összebeszélt volna — semmin nem nevet. A következő előadás ezer embere pedig ott is nevet, ahol nem kellene. Hogy van ez? Még nem tudta megfejteni senki — világviszonylatban sem! Nos, érthető — de nem megbocsátható —, hogy az a bizonyos illetékes kicsit bizonytalankodik, tehát. .. Szóval a dicséret mindig kockázatosabb. Mindebből aztán megérti a színház és a filmgyár, hogy ha nem csinál vígjátékot, abból baj nem lehet. — Ismerek lelkiismeretes kritikusokat, akik el is olvassák a színdarabnak, a filmnek a szövegkönyvét. — Ez igaz. Csakhogy a humor más olvasva és más előadva. Itt van például Karinthy Frigyes és Rejtő Jenő. Micsoda eredeti humoruk van, de ez a humor jobbára szóbeli humor, hiába próbálkoznak vele filmen, színpadon — nem érvényesül igazán. Ugyanakkor talán egy — olvasva — kevésbé nívós humorú műből kitűnő előadás kerekedhet. — És volna ilyen? — Sajnos, mai magyar vígjáték — az előbb említett okok miatt — alig születik. Nagy kár, mert a magyar humor exportképes. Így viszont mi vagyónk kénytelenek importálni. Rendszerint angolt, amerikait, az ő humorukat szeretik nálunk a legjobban. — A múltkoriban Illyés Gyulával beszélgettem erről. Ő épp azt fejtegette, hogy a magyar humor a franciával rokon. — Az ember nem mindig a rokonát szereti a legjobban. Nevetünk. — örülök, hogy csak ijesztgettél a nagy mogorvaságoddal. — Hát igen ... Mit csináljak? Javíthatatlan optimista vagyok. Bízom abban, hogy az illetékesek mihamarabb megértik és elismerésükkel aláhúzzák a vígjáték fontosságát, mert — föláll, szakállas próféta arcából kicsillog a nagy komédiás tekintete — bizony mondom néktek, hogy az emberek egy vidáman, derűsen eltöltött este után másnap komolyabban dolgoznak. Sólyom László humorügyben Miényi Zonánná. HANGERŐ AZ IRODALMI DÍJ UTÁN - Nincs itt a főnök, csak a hangja ... NŐI DOLGOK JUBILEUM Mit gondolsz, festett a haja? Szóval, ez lenne a huszonötödik munkahelye