Ludas Matyi, 1970 (26. évfolyam, 1-53. szám)
1970-05-14 / 20. szám
MAI TÉMÁK Kálmánchey Zoltán rajzai AZ OLASZ RIVIÉRÁN Két fiatal lány beszélget. - Miért vagy olyan elkeseredett? - Képzeld, ez a csirkefogó Giovanni becsapott. Azt mondta, hogy jachtja van, aztán kiderült, hogy egyszerű csónak. És ráadásul nekem kellett eveznem is! Halasz tivenke fengyi tengerendon. Rattiva tégyi halmazon hangol , garnyola, édinga pilanol. Ha valaki azt hinné, hogy az idézett verssorok egy finn antológiából valók, téved. Ez egy magyar vers, magyar költő írta — nem is akármilyen költő, egyike alegjelesebbnek, és az Élet és Irodalom című hetilapban látott napvilágot. És ami a leglényegesebb: nem is tréfából. A költő egy teljes újságoldalon magyarázza, mi tette indokolttá, hogy „In flagranti" című szonettje, melynek utolsó három sorát idéztem, e nem létező és általa sem ismert nyelven íródjék. Hivatkozik egy másik költőre, akinek hasonló verse: „Mintha egy elképzelt ősnép költészetét akarnák rekonstruálni, melyet még nem rontott meg a ráció, vagyis az az igény, hogy a szavaknak értelmi jelentése is legyen." Hát ez az! Magam is sokszor nehezményeztem, hogy a szavaknak értelmi jelentésük van és örömmel üdvözöltem azon törekvéseket, amelyek megfosztják a szavakat terhes sallangjuktól. A költő eme szonettet azért írta értelem nélküli szavakkal, mert egy olyan élményét örökíti meg benne, amihez senkinek semmi köze sincsen, ami csak az ő magánügye, és e verset ő is csak megírni tudta, mert mint maga is vallja, máris elfelejtette az általa leírt szavak értelmét. Kitűnőnek tartom a kezdményezést, olyannyira kiválónak, hogy hasznosnak látnám az élet egyéb területein is. A vers nagy előnye ugyanis, hogy olvasva mindenki arra gondolhat amire akar, azaz ahogy ezt az esztéták nyelvén mondanánk: alkalmas a szabad asszociációk felkeltésére. Milyen szép lenne egy értekezlet, ahol a szónok feláll, és azt mondja: — Dóga, kujturi ti méta, geömter loperta! Én már itt tapsolni kezdenék, pedig a java még hátra van: — Rastima ze kerbit mikünke... — folytatná a szónok emelkedett hangon, és a hallgatóság megkövülten hallgatná az igét — ha tudná, melyik az ige. Persze, sokan vannak, akik egyegy értekezlet előadójának mondandójából manapság is csak ennyit értenek, de azért engem zavar, hogy néha a szavaknak értelmi jelentése is van, ha az ember odafigyel. Az új költői nyelven a hallgató nyugodtan megkockáztathatja, hogy figyel: a szavak nem zavarják saját gondolatainak árámát, csak kellemes zajhátteret adnának hozzá, mint a rádióban a szórakoztató zene. Ezért állok én egy egy emberkém a neves költő mögé, és aki nemes mozgalmunk ellensége, annak innen üzenem: — Potesang henggerü ti megamük be! "Lám, ezen egyszerű kis üzenet is milyen csodálatos. Meg lehet sértődni, de ugyanennyi erővel hízelgésnek is felfoghatja bárki. Imigyen a nyelv kitűnően alkalmazható például filmkritikák írására is. A nemrégiben bemutatott „Hutyixa" című zenge-mikazi-tamarák koprodukciós filmről a véleményem röviden így sommázható: — Zsumefa ne polyomuk, bergu ti mittöjga! A nyelv a magánéletben is alkalmazható! Este a fiú azt mondja a lánynak: — Pityentő di lapusbu netene. Mire a lány szemlesütve: — Ti! És ugyanazt teszik, mintha előtte órákon át csorgatták volna egymásra a szirupos tirádákat. És ha egy év múlva a lány az idézett mondatra így felel: — Kibuga gerimbu nezze — és a fiú fejéhez vág egy vázát, akkor is világos a dolog. Nem kell olyan szavakat használni, melyeknek értelmük van, hiszen az egész dolognak már úgy sincs értelme. Az újítás persze nem teljesen új, csak tökéletesítése egy régen folyó mozgalomnak. E nyelvben ugyanis a szavaknak sincs már értelme. A gyakorlatban azonban már létezik egy nyelv, ahol a szavak hordoznak még értelmi jelentéseket, de az ezekből összeeszkábált mondatoknak már a világon semmi értelmük sincs. És igaza van a jeles költőnek: ezen a területen se végezzünk fél munkát. — Bifega mi regumba csahuny! Ez az igazság! ősz Ferenc