Ludas Matyi, 1973 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1973-05-10 / 19. szám
Szűr-Szabó József: Endrődi István, Erdei Sándor: HEGKERpffTÜK en prottink fel 41 ! Hegedűs István: - Hipp-hopp, eltüntetném a fizetésemet! - Labdazsonglőrként bemutatnám, hogyan kellene játszaniok a magyar focistáknak ... - Meghipnotizálnék egy hentest, hogy adjon velőscsontot! Dallos Jenő: — Veszélytelen állatidomítással. Freskóval díszíteném a kupolát. . . lágyszívű fonok Éppen delet harangoztak, amikor beléptem az ügyeletes rendőrkapitány szobájába. Barátságosan köszöntöttem és azonnal belevetettem magamat a legkényelmesebbnek látszó mély karosszékbe. A kapitány leplezetlen boszszúsággal nézett fel az irataiból: — Hallhatnám, miért keresett fel? — kérdezte nyersen. — De még mennyire! — feleltem vígan. — Egy kétmilliós rablásról tájékoztatnám önt, ha érdekli a dolog. Vagy tudnak már róla? — Kérem, beszéljen! — szólt a kapitány és a tekintete megenyhült, majd felállt az asztala mögül és felém tartott. — Nincsen tudomásunk semmiféle rablásról, pláne kétmilliósról. Legalábbis mostanig nem jött róla bejelentés ... — Nem is fog jönni! — mondtam elégedetten. — Ez a rablás mestermű volt: a bűnözés mesterműve! Nemhogy a rendőrség, de maga a sértett sem tud róla, hogy kirabolták! Ennélfogva tökéletesnek mondható bűntény történt! Páratlan remeklés a valaha is elkövetett rablások történetében! Láttam a kapitány arcán, hogy a lelkesedésem egészen zavarba hozta. — Azt kérdezhetné, kapitány úr — folytattam —, mi köze van mindennek a bejelentésemhez? Nos, megmagyarázom. Mert mit ér a legnagyobb remekmű, ha nem tudnak róla? Ezért nem tudom tovább őrizni magamban e mesteri bűncselekmény hírét. A kapitány eközben rendezhette a gondolatait, mert megnyomott néhány jelzőcsengőt az asztalán. Könynyen kitaláltam, mi járhatott a fejében. — Eltalálta — jegyeztem meg mosolyogva. — Én vagyok a tettes! Bár inkább úgy mondanám: a mestermű alkotója! A szoba rövidesen emberekkel telt meg, írógépet hoztak, s a kapitány visszaült íróasztala mögé, a hangja ismét megkeményedett ,— Fogjon hozzá! — szólított fel ridegen. — Tegyen vallomást a rablótámadásról, mikor, hol és hogyan követte el? — Eszem ágában sincs elmondani! — kiáltottam vígan és egy szivart halásztam elő a tárcámból. A kapitány haragosan ugrott fel: — Tehát visszavonja a vallomását? — Ördögöt vonom vissza! — feleltem mérgesen. — Azt mondtam el, hogy kétmilliót raboltam, ennyit mondtam, se többet, se kevesebbet! Sosem ígértem, hogy a részleteiről is mesélek róla! — Akkor hát mi a szándéka?! — kiabált a kapitány. — Az, hogy tudjanak róla — mondtam egyszerűen. — Gyarló, emberi hiúság, tudom, de egy bűntény — nyomozás nélkül, olyan, mint a színház — közönség nélkül! Az önök eredménytelen nyomozása nélkül sohasem derülne ki az én bűncselekményem valódi, mesteri nagysága! Hát lássanak munkához! Több segítséget nem adok, így is éppen eleget segítettem már. És most, ha megengedi, el is távoznék. — Arcátlan gazfickó! — kiáltott felém az ügyeletes kapitány. — Még, hogy eltávozna! Letartóztatom! Vezessék el! Figyelmeztetőn felemeltem az ujjamat és így szóltam: — Ez nem áll jogában! Emlékeztetnem kell önt jogrendünk és törvényeink alapelvére, arra, hogy a beismerő vallomás önmagában semmit sem ér bizonyítékok nélkül! Ön pedig milyen tények alapján akar engem itt tartóztatni? Hiszen önnek nemcsak bizonyítéka, de még bűncselekménye sincsen! De elkövetője, az van? Szép kis vircsaft, mondhatom! Ne bőgjön Mónika, inkább írja két t-vel . ÖRÖM A HÁZNÁL — Végre látok valakit, aki a fejével dolgozik!... Cj , » ' •f % - f* n1 1 Lehoczky István: Balázs-Piri Balázs: Brenner György: — Kettéfürészelném a pletykás szomszédasszonyomat. - Leolvasnám a gázórát. - Egy egészen újszerű produkcióval. — Elhitetném a publikummal, hogy ezt az elefántot bolhából csináltam ... Mészáros András: - Ez az én produkcióm! - A A A kapitány arca megvonaglott. Közben egyik emberéhez fordult: — Menjenek ki a lakására ennek az embernek és nézzenek alaposan körül. Addig itt tartjuk! Előzékenyen a zsebembe nyúltam. — Itt vannak a kulcsok — nyújtottam át mosolyogva. — Kár lenne a zárakkal bíbelődni. Ha megtalálták a kétmilliócskát, kérem, gondosan zárjanak be majd maguk után. Amikor két óra múlva a kapitány embere visszaérkezett a lakásomról, már a szeméből láttam, hogy semmit sem találtak, amiért érdemes lett volna odamenniük. Türelmes mosollyal várakoztam, míg a kapitányhoz vezettek, aki elém hajítva a kulcsaimat, így szólt, egy pillantást sem vetve rám: — Még találkozunk egymással! — Ezek szerint elmehetek — állapítottam meg hangosan a kapitány helyett és igen barátságosan azt mondtam még, távozóban: — Bármikor szívesen állok a kapitány úr rendelkezésére, csak üzenjen! Néhány nap múlva a kapitány csakugyan maga elé idézett. Emberei is ott voltak és az írógépet is behozták az asztalra. Hosszú csend után a kapitány megszólalt és azt kérdezte tőlem: — Mikor járt utoljára Tolnában és Baranyában? — Ne vesztegessük az időt, kapitány úr — javasoltam mosolyogva. —Mindjárt a keresztkérdést tegye fel, egyenesen. — Hát jó! — mondta a kapitány. — A diósbélesi állami tyúkneveldében kétmilliós hiányra bukkantunk. — Elég szomorú — jegyeztem meg. — Ha arra lenne kíváncsi a kapitány úr, hogy nem én jártam-e arra, kijelenthetem, hogy azt sem tudom, merre van Diósbéles. De a vizsgálatot ugye nem hagyják abba? Nem ártana elcsípni a bűnösöket! A kapitány nem válaszolt, ismét hosszasan hallgatott Aztán — némi gondolkodás után —, így szólt: — Rendben van, mást kérdezek. Kit ismer a Herpentyű Gyárból? — Nem fogom elszólni magamat — mondtam sajnálkozva —, ugyanis senkit sem ismerek onnan. Valami csibészségre bukkantak a gyárban? Kétmillió körüli csibészségre? A kapitány önkéntelenül is igent bólintott. — Ne hagyják annyiban! — kiáltottam hevesen. — Amennyire megismertem önt, kapitány úr — mondtam lelkesen —, bizonyos vagyok benne, hogy végére fog járni a csibészségnek! Van még egyéb eredménye is a kutatásnak? A kapitány szórakozottan bámult a levegőbe. — Találtunk egy nyolcmilliós csalást az Algebra- készülékek Szövetkezetében — jegyezte meg — de nem hisszük, hogy ebben a maga keze volna. — Beváltanám, ha úgy lenne — biztosítottam a kapitányt —, és örülök, hogy nem gyanúsít, még kétmillióban való bűnrészességgel sem. És nyomon vannak? Van remény a tettesek leleplezésére? — Van! — mondta a kapitány. — Mindjárt sejtettem — állapítottam meg elégedetten. — Mert ügyetlenül, bizonyítékot hagynak maguk után! Nem úgy, mint én! De örülök, hogy ilyen szívósan, állhatatosan nyomoz utánam. Nos, kezdi már értékelni az én mesteri tervemet, kapitány úr? Leolvashattam az arcáról: alig tudja türtőztetni magát, hogy ki ne pukkadjon a röhögéstől. Somogyi Pál FIGYELMES SZOLGÁLTÁTOK -jét - Elnézését kérjük, hogy télen akadozott a fűtés! Most megpróbáljuk kárpótolni önt! TÁPLALKOZASTUDOMANY - Milyen menüt tudna nekünk ajánlani 380 és 420 kalória között?...