Ludas Matyi, 1973 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1973-05-10 / 19. szám

Szűr-Szabó József: Endrődi István, Erdei Sándor: HEGKERpffTÜK en pro­tti­nk fel 41 ! Hegedűs István: - Hipp-hopp, eltüntetném a fizetésemet! - Labdazsonglőrként bemutatnám, hogyan kel­lene játszaniok a magyar focistáknak ... - Meghipnotizálnék egy hentest, hogy adjon velőscsontot! Dallos Jenő: — Veszélytelen állatidomítással.­­ Freskóval díszíteném a kupolát. . . lágyszívű fonok É­ppen delet harangoz­tak, amikor beléptem az ügyeletes rendőr­­kapitány szobájába. Barát­ságosan köszöntöttem és azonnal belevetettem maga­mat a legkényelmesebbnek látszó mély karosszékbe. A kapitány leplezetlen bosz­­szúsággal nézett fel az ira­taiból: — Hallhatnám, miért ke­resett fel? — kérdezte nyer­sen. — De még mennyire! — feleltem vígan. —­ Egy két­milliós rablásról tájékoztat­nám önt, ha érdekli a do­log. Vagy tudnak már róla? — Kérem, beszéljen! — szólt a kapitány és a te­kintete megenyhült, majd felállt az asztala mögül és felém tartott. — Nincsen tu­domásunk semmiféle rablás­ról, pláne kétmilliósról. Leg­alábbis mostanig nem jött róla bejelentés ... — Nem is fog jönni! — mondtam elégedetten. — Ez a rablás mestermű volt: a bűnözés mesterműve! Nem­hogy a rendőrség, de maga a sértett sem tud róla, hogy kirabolták! Ennélfogva tö­kéletesnek mondható bűn­tény történt! Páratlan re­meklés a valaha is elköve­tett rablások történetében! Láttam a kapitány arcán, hogy a lelkesedésem egé­szen zavarba hozta. — Azt kérdezhetné, kapi­tány úr — folytattam —, mi köze van mindennek a bejelentésemhez? Nos, meg­magyarázom. Mert mit ér a legnagyobb remekmű, ha nem tudnak róla­? Ezért nem tudom tovább őrizni magamban e mesteri bűn­­cselekmény hírét. A kapitány eközben ren­dezhette a gondolatait, mert megnyomott néhány jelző­csengőt az asztalán. Köny­­nyen kitaláltam, mi járha­tott a fejében. — Eltalálta — jegyeztem meg mosolyogva. — Én va­gyok a tettes! Bár inkább úgy mondanám: a mester­mű alkotója! A szoba rövidesen embe­rekkel telt meg, írógépet hoztak, s a kapitány vissza­ült íróasztala mögé, a hang­ja ismét megkeményedett­ ,— Fogjon hozzá! — szó­lított fel ridegen. — Tegyen vallomást a rablótámadás­ról, mikor, hol és hogyan követte el? — Eszem ágában sincs el­mondani! — kiáltottam ví­gan és egy szivart halász­tam elő a tárcámból. A ka­pitány haragosan ugrott fel: — Tehát visszavonja a vallomását? — Ördögöt vonom vissza! — feleltem mérgesen. — Azt mondtam el, hogy kétmilliót raboltam, ennyit mondtam, se többet, se kevesebbet! Sosem ígértem, hogy a rész­leteiről is mesélek róla! — Akkor hát mi a szán­déka?! — kiabált a kapi­tány. — Az, hogy tudjanak ró­la — mondtam egyszerűen. — Gyarló, emberi hiúság, tudom, de egy bűntény — nyomozás nélkül, olyan, mint a színház — közönség nélkül! Az önök eredmény­telen nyomozása nélkül so­hasem derülne ki az én bűncselekményem valódi, mesteri nagysága! Hát lás­sanak munkához! Több se­gítséget nem adok, így is éppen eleget segítettem már. És most, ha megengedi, el is távoznék. — Arcátlan gazfickó! — kiáltott felém az ügyeletes kapitány. — Még, hogy el­távozna! Letartóztatom! Ve­zessék el! Figyelmeztetőn felemeltem az ujjamat és így szóltam: — Ez nem áll jogában! Emlékeztetnem kell önt jog­rendünk és törvényeink alapelvére, arra, hogy a be­ismerő vallomás önmagában semmit sem ér bizonyítékok nélkül! Ön pedig milyen té­nyek alapján akar engem itt tartóztatni? Hiszen ön­nek nemcsak bizonyítéka, de még bűncselekménye sin­csen! De elkövetője, az van? Szép kis vircsaft, mondha­tom! Ne bőgjön Mónika, inkább írja két t-vel . ÖRÖM A HÁZNÁL — Végre látok valakit, aki a fejével dolgozik!... Cj , » ' •f % - f* n1 1 Lehoczky István: Balázs-Piri Balázs: Brenner György: — Kettéfürészelném a pletykás szomszédasszonyo­mat. - Leolvasnám a gázórát. - Egy egészen újszerű produkcióval. — Elhitetném a publikummal, hogy ezt az elefántot bol­hából csináltam ... Mészáros András: - Ez az én produkcióm! - A A A kapitány arca megvo­­naglott. Közben egyik em­beréhez fordult: — Menjenek ki a laká­sára ennek az embernek és nézzenek alaposan körül. Addig itt tartjuk! Előzékenyen a zsebembe nyúltam. — Itt vannak a kulcsok — nyújtottam át mosolyog­va. — Kár lenne a zárakkal bíbelődni. Ha megtalálták a kétmilliócskát, kérem, gon­dosan zárjanak be majd maguk után. Amikor két óra múlva a kapitány embere visszaér­kezett a lakásomról, már a szeméből láttam, hogy sem­mit sem találtak, amiért ér­demes lett volna odamen­niük. Türelmes mosollyal várakoztam, míg a kapitány­hoz vezettek, aki elém ha­jítva a kulcsaimat, így szólt, egy pillantást sem vetve rám: — Még találkozunk egy­mással! — Ezek szerint elmehetek — állapítottam meg hango­san a kapitány helyett és igen barátságosan azt mond­tam még, távozóban: — Bármikor szívesen ál­lok a kapitány úr rendelke­zésére, csak üzenjen! Néhány nap múlva a ka­pitány csakugyan maga elé idézett. Emberei is ott vol­tak és az írógépet is be­hozták az asztalra. Hosszú csend után a kapitány meg­szólalt és azt kérdezte tő­lem: — Mikor járt utoljára Tolnában és Baranyában? — Ne vesztegessük az időt, kapitány úr — java­soltam mosolyogva. —Mind­járt a keresztkérdést tegye fel, egyenesen. — Hát jó! — mondta a kapitány. — A diósbélesi állami tyúkneveldében két­milliós hiányra bukkantunk. — Elég szomorú — je­gyeztem meg. — Ha arra lenne kíváncsi a kapitány úr, hogy nem én jártam-e arra, kijelenthetem, hogy azt sem tudom, merre van Diósbéles. De a vizsgálatot ugye nem hagyják abba? Nem ártana elcsípni a bű­nösöket! A kapitány nem válaszolt, ismét hosszasan hallgatott Aztán — némi gondolkodás után —, így szólt: — Rendben van, mást kérdezek. Kit ismer a Her­­pentyű Gyárból? — Nem fogom elszólni magamat — mondtam saj­nálkozva —, ugyanis senkit sem ismerek onnan. Valami csibészségre bukkantak a gyárban? Kétmillió körüli csibészségre? A kapitány önkéntelenül is igent bólintott. — Ne hagyják annyiban! — kiáltottam hevesen. — Amennyire megismertem önt, kapitány úr — mond­tam lelkesen —, bizonyos vagyok benne, hogy végére fog járni a csibészségnek! Van még egyéb eredménye is a kutatásnak? A kapitány szórakozottan bámult a levegőbe. — Találtunk egy nyolc­milliós csalást az Algebra-­­ készülékek Szövetkezetében — jegyezte meg — de nem hisszük, hogy ebben a maga keze volna. — Beváltanám, ha úgy lenne — biztosítottam a ka­pitányt —, és örülök, hogy nem gyanúsít, még kétmil­lióban való bűnrészességgel sem. És nyomon vannak? Van remény a tettesek le­leplezésére? — Van! — mondta a ka­pitány. — Mindjárt sejtettem — állapítottam meg elégedet­ten. — Mert ügyetlenül, bi­zonyítékot hagynak maguk után! Nem úgy, mint én! De örülök, hogy ilyen szí­vósan, állhatatosan nyomoz utánam. Nos, kezdi már ér­tékelni az én mesteri ter­vemet, kapitány úr? Leolvashattam az arcáról: alig tudja türtőztetni ma­gát, hogy ki ne pukkadjon a röhögéstől. Somogyi Pál FIGYELMES SZOLGÁLTÁTOK -jét - Elnézését kérjük, hogy télen akadozott a fűtés! Most megpróbáljuk kárpótolni önt! TÁPLALKOZASTUDOMANY - Milyen menüt tudna nekünk ajánlani 380 és 420 kalória között?...

Next