Ludas Matyi, 1976 (32. évfolyam, 1-53. szám)
1976-11-04 / 45. szám
Örömmel töltött el a hír, hogy az újonnan jelentkezett ipari tanulók száma kielégítő a szobafestő- és mázoló szakmában, a kőműveseknél és a női fodrászoknál. Mélységes szomorúság fogott el azonban, amikor azt olvastam, hogy a bognár, a galvanizáló és a gugyoröntő szakmára az idén egy árva ipari tanuló nem sok, annyi sem jelentkezett. Elhatároztam, hogy a szomorkás jelenség végére járok s ezért kimentem Üstörös Dániel bácsihoz, az utolsó magyar gugyoröntőhöz, a Pocokhegyi lejtő 2347 hrsz. alá. A galambdúcos, kecskerágós, macskajajos kis házikóban ott volt már az egész hazai telekommunikáció. Együtt zokogott a rádió, a tévé, a filmhíradó, az MTI és több fővárosi lap szerkesztősége. Üstörös Dániel bácsi középen üldögélt egy kétlábú figurin, a gugyoröntők ősi alkalmatosságán. Kemény varkocsával, sastépte fizimiskájával mintha most jött volna le a Feszty-körképről. Panaszos orrhangon kántálta a siratóéneket. .. Jaj, béborult az én életem örökre. Időnek fordultán, magvamnak szakadtán, hullok le a földbe. Haj, gugyolok s öntök immár üstén óvjon. Sárgulok, mint levél, búcsúzom, mint sólyom. Nincs nékem tanulóm, kicsi a lakásom, nincs pénzem, paripám, s Budában lakásom. Néhány fővárosi lap szerkesztősége erőt vett magán, kifújta az orrát és a bakhátu pilát lapjára mutatott. — Ezek itt ugyebár a gugyoröntés ősi eszközei? — Ja — mondta Üstörös Dániel bácsi. — Az a kosfejű példának okáért a glejtbolonis vonyigó. Azzal pilácsolom a gugyort, persze még öntés előtt. Dédnagyanyámé volt, nyugodjék, a vén Atyapóc Pankáé. Göttingában tanulta, azám, karthauzi ftájeroktól, amint dukált. De micsoda gugyort öntött Kelempász-alsón, a Nagy Brigadéros portáján, uramatyám, messzi földről csudájára jártak. Ki a stiklit, fel a fándlit, zubogott a gugyor, akár őszidőn a szilvaíz, tapsolt az asszonynép. Micsoda? Selypes Gróbián Péter még nótát is ábdált hozzája, csimpolyaszóra, szöktetőset, bokorugróst, hogy azt mondja: Víg kedvemben gugyort öntök, Zord kedvemben kupát döntök, Sej, glejtbolonis vonyigó, Körülfodros viganó, Tedd a fődre, az a jó. Megint elkámpicsorodott a hangja. — S ímé, most legottan kiszárad a létem fája. Elhervadok, elsorvadok, mint a konya gyertya lángja. Nincs tanulód, kisiparos, élted nem is kissé poros ... Nem bírtam tovább. Kifordultam a szobából, a nyöszöri kánta messze elkísért. Úgy döntöttem, hogy felderítem ezt a szomorú ügyet. E célból elmentem az Ipartörténeti Szakintézet összes helyiségeibe, ahol egy tudományos munkatárs fogadott farmer-maxiban. — Azt tessék nekem megmondani — tártam fel a kártyáimat —, hogy ki volt az első magyar gugyoröntő mester? — Ostoros Dániel — mondta kapásból a Szakintézet. — Pocokhegyi lejtő 2347 hrsz. — Ő az utolsó — tettem helyére a dolgokat. — Valami tévedés lesz. — Semmi tévedés — mondta a Szakintézet. — ő az első is, meg az utolsó is. — Ezt nem értem — vallottam be, jóllehet szégyelltem. — Pedig világos. Gugyoröntő kisiparos sosem létezett. Ostoros Dániel találta ki magának, amikor 1963. március 27-én nyugállományba vonult, mint a Pasafürdő tyúkszemvágója. — De hát miért jó ez neki? — Istenem, szereti, ha egy kis felhajtás van körülötte. Néha megszánja egy-egy szerv, adnak neki pár forint segélyt a nosztalgia-alapból. — A Szakintézet édesdeden felkacagott. — Nagy sliffentyű ám ez az Ostoros Dániel bácsi. Gondokba merülve hagytam el az összes helyiséget. Nagy sliffentyű, az egyszer fix. Most kezdtem csak igazán csodálkozni. Hogy legalább erre a virágzó iparra miért nem akad mégis tanulója? Peterdi Pál : Ha írás, akkor maga választ sarkot, és az ellenfele üthet először! Brenner György: Megkérdeztük rajzolóinkat: Mi a XX. század legnagyobb találmánya? Várnai György: ■ Dallos Jenő: A többcsatornás zajártalom. hhmhhhhhmhhhhhhhhhh Tót Gyula: Vasvári Anna: AKADÁLYFUTÁS - A csoportos életbiztosítás. Balázs-Piri Balázs: A televíziós meccsközvetítés. Otthoni kényelemben, kulturáltan dühönghet az ember. - Az a gomb, amellyel a tévét ki lehet kapcsolni - A hangtompító. - Az összecsukható esernyő. A robotember. Ha elterjed, nem kell majd a munkásnőknek éjszakai műszakra járniuk ... Hegedűs István: Fülöp György: Sajdik Ferenc: - A szuperrakéta ellenrakétáját megsemmisítő atomrakétának az elhárító rakétája - A pótkerék. HÁZASSÁGSZÉDELGŐ A 92 ÉVES GERMANUS GYULÁNÁL A tudós otthonában kétféle munka is folyik. A dolgozószobában Germanus Gyula egy francia kiadónál megjelenő új könyvének (Az arab irodalom története) korrektúráját végzi, a fürdőszoba felől kopácsolás hangzik: hoszszabb ideje szerelnek, átépítenek. A keleti tudományok világhírű tudósát, aki november 6-án lesz 92 éves, nem zavarja a zaj: dolgozik. Felesége, aki Bartók Béla tanítványa volt, régen abbahagyta a zongorázást, hogy a háziasszonyi teendőkön kívül férje titkárnője is lehessen. Most behozza a napi postát. Perzsa, arab, indiai, török napi- és hetilapok, folyóiratok, könyvek, levelek érkeznek. — Így megy ez napról napra. A levelekre nyomban válaszolok, a megfelelő nyelveken. Gandhi neki ajándékozta kis vászonsapkáját. Meg is mutatja. A Rabindranath Tagore igazgatása alatt álló egyetemen is tanított. 1903-ban indult először keletre. Ő az egyetlen európai, aki Mekkába zarándokolt a szent kábakőhöz. Hosszan beszél Naszreddin Hodzsa tréfáiról, évtizedeken át gyűjtötte ezeket a történeteket. Egyet elmondok, a Ludas Matyi jelmondatával élve: „Hátha valaki nem ismeri”. Egy gazda kölcsönkéri szomszédjától annak szamarát. — Sajnos, a szamaram kint van mezei munkán — mondja a szomszéd. Ebben a pillanatban hangos „fázás” hangzik fel az istállóból. — Miért mondtad, hogy a mezőn van? — kérdi a szomszéd. A gazda vérig sértődik: — Te kételkedsz az én szavamban? Jobban hiszel egy szamárnak, mint nekem? És míg az anekdotát elmeséli, úgy mosolyog, olyan kedvesen, kópésan, mint Naszreddin Hodzsa, Palásti László