Ludas Matyi, 1988 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1988-02-10 / 6. szám
HÁTHA VALAKI NEM ISMERI... Az anya így dorgálja a lányát: — Tudod mi lesz azokkal a kislányokkal, akik nem eszik meg a tejbegrízt? — Tudom — vágja rá nagy bölcsen. — Azok nem híznak meg, és ha megnőnek manökenek lesznek. * — Igaz, hogy a kakasod nagyon lusta? — kérdezi egyik paraszt a másiktól. — Az nem kifejezés. Képzeld amikor kora hajnalban a szomszéd kakasa elkezd kukorékolni, az enyém kinyitja az egyik szemét, jóváhagyólag bólint, és tovább alszik. FOTÓSAROK NŐI JÁTÉKOK Szinte nincs is olyan nap, hogy ne hallanánk valamilyen új, korábban ismeretlen sportról. Van olyan, amelyet labdával űznek, más sportágakhoz viszont nem kelllabda. Az egyik legújabb játék, a Vagy a labda, vagy a baba, e kettő kombinációja: vad labda, csak nem használják. A játék lényege igen egyszerű: feldobjuk a labdát a levegőbe és amíg le nem esik, meghúzzuk az ellenfél orrát, fülét, haját. Az győz, aki a labda leeséséig minél több testrészt tud meghúzni! (Döntetlen esetén térd- és combrúgásokkal döntik el, hogy ki nyerte a mérkőzést.) Az új, gyorsan terjedő játéknak van még egy hatalmas előnye: ha nincs labda a közelben, anélkül is játszható. Ebben az esetben csak rúgni, harapni, ütni, csípni és marni kell. efespé (MTI Fotó : Kisbenedek Attila) Középkorú nő bemegy a patikába s megkérdezi: — Tessék mondani, van Önöknek acidium acetilsalicilumuk ? — Nem aszpirint akart mondani? — mondjaa patikus. — De igen, csakugyan aszpirin. A fene vigye el folyton elfelejtem ezt a nevét... ftWc VMK? t£»lERi.r: - Nehéz dolga volt legutóbb a Hírháttérnek a tévében. Pedi© Mester mestere a szakmájának, a konstruktív faggatózásnak. Csakihát nem minden téma adja meg magát könnyen. Az elsőkérdés, a Barátság hadgyakorlat értékes információkkal szolgált, a másik (a szakszervezeti tagdíjlevonások) még inkább ... Node erről később. A hadgyakorlatról a nyilatkozó altábornagytól megtudtuk, miért volt és van szükség ezekre a manőverekre. Tudjuk azt is hány katona vesz részt rajtuk. Még a hadgyakorlat térképét is megkaptuk, nehogy arról tévedjünk, amikor egy golyó is arra téved és kupán talál bennünket. Sőt, azt is megtudhattuk, hogy nem lesz eltévedt golyó, mert a fiúk csak vaklőszerrel pufogtatnak. Csak egy valami nem volt igazán meggyőző. Éppen amiről Mester Ákos oly kitartóan puhatolózott. Mit, ütött a tájékoztatási politikájukba, hogy az eleddig szupertitkos katonai ügyek (honvédelmi költségvetés, hadgyakorlat részletei stb.), mintha mi sem történt volna, olyan természetességgel nem titkosisá váltak. Mitől állt belénk ez a nagy kitárulkozás? Az altábornagy ezt a bekövetkezett nemzetközi enyhüléssel indokolta. Lehetséges. Most már csak az a kérdés: az enyhüléstől jött-e meg a nyíltság, vagy a nyíltság hozta-e meg az enyhülést. Mert MÁR NEM TITOK így is fel lehet fogni éppenséggel. Akárhogy is, örvendetes, hogy a két tömb kölcsönösen megkorit 3£sankodnak körülöttünk a különböző osztályellenségek. Már rég kiguberáltam volna a hívja a másikat hadgyakorlatai megfigyelésére. Sőt, amint hallottuk, ezeken a viziteken nagyon korrekt, barátságos hangulat uralkodik. Ennek őszintén örültem,, bár civil fülemnek elég bizarrul hangzik, utóvégre mégis két szembenálló haderőről van szó. Törni kezdtem azt a buta lalikus fejemet, vajon hogyan zajlik le egy ilyen korrekt, barátságos vendégeskedés. Gondolom, valahogy így. — Tábornok uram, méltóztassék ,megtekinteni a mi bazi nagy páncélosainkat.Legnagyobb sajnálatunkra ezzel lőjük Önöket miszlikre ha kegyeskednének benyomulna hozzánk... Mire a másik: — Pompás tákolmányok, csak gratulálni tudóik. Ám, ha tábornagy urat lesz szerencsém vendégül látni a mi hadgyakorlatunkon,, amit őszintén remélek, módjában lesz a vadászbombázóinkban gyönyörködni, amikkel ripityára apríthatnánk az Önök páncélosait. No de addig is igyunk mindkét tábor magas fokú harci felkészültségére! Prozsit! Ná zdárovie! És most a második téma: a szakszervezeti tagdíjak. Sajnos élemedett korom lehetővé teszi, hogy emlékezzem arra a negyvenegynéhány év előtti napra, amikor munkahelyemen odalépett hozzám egy öreg szaki, rábeszélt, hogy lépjek be a szakszervezetbe. Attól fogva minden tagdíjfizetés alkalmával elbeszélgeted velem. Megvallom őszintén, már kezdtem unni az öreget. Kedves volt de nagy fecsegő. Hosszadalmasam sorolta, miért kell tagdíjat fizetni, mit tesz értem a szakszervezet, hogyan védi érdekeimet, meg hogy öntudatos dolgozónak, hol a helye, amipénzt, csak hagyja abba. Most végre teljesült a vágyam. Nem kell bizalmi, nem kell a sok rizsa, mert levonhatják a fizetésemből az irodában. Igaz, agiitációra sincs szükség, mert nem acsarkodik körülöttünk más, mint a személyi és általános forgalmi, adó. Azzal meg a szakszervezet úgysem tud elbánni. Most már nem beszélhetnek lyukat a hasamba, szabad vagyok mint a madár. Akár hitel- kártyával is kifizethetném a tagdíjat, ha volna. Lám, mégis halad a világ és vele a szakszervezeti mozgalom. Amit viszont némileg sajnálok, hogy kissé el- sikkadt a műsorban a szakszervezeti apparátus kérdése. A SZOT titkára közölte: mintegy 7000 függetlenített alkalmazottja van a magyar szakszervezeteknek. Igaz, a riporter megkérdezte, nem sok-e ez egy kissé, a titkár beszélt is várható ésszerűsítésekről, de nem számolták ki, végül is mekkora kiadást jelent ez. Nem csodálkoztam rajta, hiszen magamnak is ötször kellett nekiveselkednem, amíg kijött. Nos. Ha egy alkalmazott havi fizetését átlagban 8000 forintnak veszem (átlagban, vagyis takarítónőtől a főtitkárig mindenkit beleértve), akkor egy személy évi költsége(fizetés plusz közterhek) 100 000 forint körül van. 7000 függetlenített ember esetében ez évente csaknem hétszázmillió forint. Bizony ez nem kis summa. Akkora, hogy ezt tényleg nem lehet bizalmiakkal kirimánkodni, ezt bizony már legjobb levonni.. Én legalábbis így vontam le. A tanulságot a Házháttérből Novobáczky Sándor — Úgy érzem, az ön műtétje lesz az első, amelyik sikerülni fog nekem . . . ! — Én beírom a vagyonjogi nyilatkozatba, hogy mit nyertem, de az állambácsi is nyilatkozhatna, hogy mit vesztett!