Légrády Elek (összeáll.): A volt magy. kir. pécsi 19. honvéd gyalogezred és alakulatainak […] története (Pécs, 1938)
EZERKILENCSZÁZTIZENNÉGY ELŐTT
a Monarchiától — nyugaton önálló vállalkozásba fogott (a két vezérkari főnök haragtartása idején), a verduni csatával egyidejűleg a franciák tehermentesítésére az oroszok ismét támadnak. A támadás március 16-ig tart, ezért márciusi orosz támadásnak hívják. Szerbiai arcvonal. (13. sz. vázlat.) A fenti harcok ideje alatt az entente a Dardanellákat akarta elfoglalni. Április végén Gallipoli félszigeten partra is tett erőket, majd a török arcvonalat akarta áttörni júniusban. Majd, mikor ez nem sikerül, augusztusban északról akarták a törököket átkarolni, ismét sikertelenül. De ezekben a harcokban az utánpótlás nélküli török teljesen kimerült és félő volt, hogy csakhamar kénytelen lesz magát megadni. Ezért a központi hatalmak nagyszabású vállalkozásba kezdtek, hogy Szerbián keresztül közvetlen kapcsolatot létesítsenek a törökkel. Ehez azonban le kellett a szerbeket győzni. A központi hatalmaknak ebből az elhatározásából keletkezett 1915-ben a szerbiai hadjárat. A szerbiai hadjáratban Mackensen német tábornagy vezetése mellett részt vettek m.-o. erők, németek, bolgárok is. A hadjáratot Mackensen a magyarok régi, nagy hadvezéreinek nyomán hajtotta végre. (Kár, hogy a Monarchia hadiakadémiáján nem tanították a két Hunyadi hadjáratait, akkor Potiorek is másképen végezte volna a sok magyar vért kívánó első szerb hadjáratot!) Mackensen ugyanis nem ment neki a nagy nyugati hegyeknek, hanem a természetes vonalon, a folyók völgyei irányában — északról dél felé — indította meg előnyomulását, miután okt. 10. és 15. között átkelt a Száván és a Dunán. A szerbek a leghősiesebb védekezésük ellenére sem tudtak sehol sem ellenállni. A bolgárok is benyomultak Szerbiába. A szerbek ezután a ententenak Szalonikinál lévő hadserege felé akarták átvágni magukat, sikertelenül, így nem maradt számukra más hátra, mint Albánián keresztül visszavonulni. November 20 —23-ig tartó rigómezei csatában a szerbek hősiesen küzdenek, hogy a teljes megsemmisüléstől hadseregüket megóvják és Prizrend felé elvonuljanak. Tényleg sikerül kb. 50.000 főnyi szerb seregnek majdnem fegyvertelenül Albániába menekülni. A szerbek evvel igen hosszú időre kikapcsolódtak a hadműveletekből. A szerb seregek maradványait aztán az olaszok áthajózták Korfu szigetére. A szerbek megsegítésére a Gallipoli félszigetről Szalonikibe szállítják Sarrail seregét. De ezt a sereget a bolgárok visszaszorítják s csak azon múlott, hogy meg nem semmisítették, hogy a központi hatalmak nem akartak görög területre hatolni, így megelégedtek Macedónia megszállásával és itt is megkezdődött az állásharc. A prizrendi ütközet után Kövess parancsnoksága alatt a m.o. erők január 9-én benyomultak Montenegróba, elfoglalták Lovcsent, majd a fővárost, Cetinjét. A montenegrói király, a bekerítéstől félve, békét kér. Január 17-én az ellenségeskedés meg is szűnik itt. Nikita azonban megszökik Itáliába, ahol már nem hajlandó békekötésre, így Montenegró a háború végéig megszállva marad. A montenegrói hadjárat után Kövess a bolgárokkal Albániát is megszállja. Nyugati hadszíntér. A nyugati hadszíntéren ebben az időszakban nagyjelentőségű események nem történnek. Inkább felszabadító és tehermentesítő csaták olyankor, amikor más arcvonalakon baj volt, így a gorlicei csata alkalmával az entente nagy támadást kezd a május 9-től június közepéig tartó sikertelen artoisi csatában. Majd, amikor a központi hatalmak a gorlicei csata sikerének kiaknázására megindítják a nagy oroszországi nyári hadjáratot, akkor az oroszok mentesítésére a franciák és az an