Szabó István: A tizenhetesek 1914-1917. Emlékkönyv a székesfehérvári honvédek harcaiból (1918)
Bevezetés. Írta Márkosfalvi Sipos Gyula, ezredes
BEVEZETÉS. Irta: Márkosfalvi Sipos Gyula, ezredes. 1915-ik év tavaszán, a parancs: «állj», «megfordulni», Przemysl alatt akkor érte az ezredet, midőn a nehéz, de talán leglelkesebb küzdelemben a gorlicei áttörés után a muszka henger javában gurult visszafelé. Gyors gyalogmenetben Mezőlaborcig jutottunk, hol, hová a találgatások egy nem várt új ellenség felé mutattak. Május 22-én, a bevagyonírozáskor már tisztában volt mindenki utazásunk célja felől, hogy a délnyugati határunk mely részére, az mellékes volt, a fő, hogy cserbenhagyott szövetségesünk, új ellenségünk ellen. Egy hónapot a tiszta és egészséges alpesi levegőjű Tarvis környékén töltöttünk, ezt az időt az ezred az edzésre és kiképzésre fordította, úgy, hogy az Eső Isonzo-csata végén, július 2.-án a doberdo-i fensikon az ezred emberi képességgel megoldható minden feladatra gondolkodás nélkül vállalkozott. A harchelyzet erre adott is hamar alkalmat. Forró nyár közepén, pergőtűzben, a napok óta folyó nagy küzdelem hőseinek oszlásnak indult hullájától sűrűen fedett karszton kellett az ezrednek a harcba közbelépni. 1915. július 2-ával kezdődik az ezredünk karszti küzdelme és tart a következő éven végig 1917. február 8-ig. A hosszú 20 hónap alatti küzdelemre az ezred büszkén tekinthet vissza. A legfelsőbb vezetőségig valamennyi elöljárójának dicséretét és teljes elismerését ismételten érdemelte ki s különösen büszke lehet történelmére azért, mert nincs abban egyetlen olyan pont sem, mi az előbbi dicséretek ragyogó sorait a legcsekélyebb mérvben is elhomályosítaná. Sok dicsőséggel és sajnos, veszteséggel járó fényes lapjai ezek történelmünknek, ezek külön megörökítéséhez nem kell ecset avagy toll, legjobban elénk tárják azt az eseménynapló rideg szavai és az abban foglalt számok. Egyet azonban elhallgat a napló. Még a sorok közt sem lehet megtalálni azt, hogy honnan vette az ezred az emberfelettihez az emberi erőt, honnan merítette a «hallatlan hősiességhez» — mint azt bálványozott Fenséges haditestparancsnok urunk, József főherceg, egyik harcunkra mondotta — a szivet és akaratot? 3