A világháború története 1914-1918, 4. kötet
A nyugali front forgópontja
kacagó teli hold. Egyaránt barátja franciának és németnek Ezüstös fénye végigömlik a csatamezőn és olyan világosságot áraszt, hogy minden mozgást világosan lehet látni. Senki sem mozdul ki az árkokból. Majd ha eltűnik a hold és eloszlik a ködben fénye, akkor kell vigyázni ! Egyelőre barátságosan futja égi pályáját a teli hold, mint valami óriási labda — a fenyőfák csúcsai és az aisnepark magaslatok hóborította vonalai fölött. És egyre magasabbra emelkedik éjszakai kísérőnk zenitpontja felé, úgyhogy már bele tud nézni a lövészárkokba is. Hideg fénye ott villog az előreszegzett szuronyok acélján. Az őrök kifelé néznek, néhányan alszanak a lövészárok mélyén, egyesek fájdalmasan köhögnek, egyesek felkelnek és cigarettára vagy pipára gyújtanak. Az éjszakai hideget megérzi minden tagunk. A holdfényben kéken ragyog a hó. Hasító, éjszakai szél zörgeli meg titokzatosan a fákat és bokrokat. Egyébként minden csendes, akárcsak a sivatagban. A hold hegycsúcsról hegycsúcsra halad és múlnak az órák. Milyen hosszú is az éjszaka ! A hold lebukik egy fenyőerdő mögé és körülöttünk minden sötétségbe borul. Kísértetszerűen jelenik meg a köd és elárasztja az egész vidéket. Ülök a német roham órája. De semmi sem mozdul. Az éjszaka sötétjében mintha megvakulna a szem. És ebben a kísérteties bizonytalanságban kell harcolni a katonának, még ha nem is látja az ellenséget ... Horkolva alszanak a franciák a pihenő fedezékekben. A figyelő örök mozdulatlanul állanak a lőréseknél. Az árkokban fagyosan topognak az ébresztő őrszemek. És odakünn óvatosan, lépésről-lépésre, az Fogságba került francia századost hallgatnak ki a német tisztek. A szakállas francia tiszt „vigyázz” ” állásban várja a kérdéseket