A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 2. H-Ó (1970)
K - kanta - kantaír - kántál - kantár - kantin
kanta 350 kanta 1548: „On kantha fedelethlen" (OklSz. 711 óna.); kanta (TJMTsz.). 1: 1. 1548: 'folyadékok tartására, hordására szolgáló nagyobb korsó, kanna; Kanne, Krug größerer Art' (1. fent); 2. 1598: 'egy fajta űrmértékegység (kb. 8 1) ; Art Hohlmaßeinheit (etwa 8 1)' (OklSz.; vö. még 1800: Márton); 3. 1673: 'vaj, méz, gyógyító kenőcsök stb. tartására szolgáló edény; Art Gefäß für Butter, Honig, Heilsalben usw.' (Com. Jan. 166. NySz.); 4. 1928: 'női szeméremtest; weibliche Scham' (VMTsz.). Bajor-osztrák eredetű; vö. baj.-osztr. kante 'kanna, kanta; egy fajta űrmértékegység' (Grimm: DtWb. 5: 173), ném. T. gynte 'sajtár' (Schatz: WbThM. 1: 204). Végső forrása a lat. * ( olla) cannata 'kifolyó csővel ellátott (fazék)' jelzője, melynek alapszava, a lat. canna 'nád, nádszár' egyszersmind a m. kannának is közvetett forrása. A latin szó átkerült egyrészt az ófelnémetbe (vö. ófn. canneta, chanta 'kifolyó csővel ellátott edény'), másrészt a Balkánfélsziget nyelveibe; vö. újgör. xavára; szb.hv. N. konata; stb.: 'kanna'. A szb.hv. kanta; szín. N. kanta: 'kanna' a bajor-osztrákból származik. — A magyar szó átvételének körülményei tisztázatlanok, különösen azzal kapcsolatban, hogy eleinte inkább keleti nyelvjárási szóként mutatkozik. 4. jelentése magyar fejlemény. — A 'kullancs' jelentésű N. kanta (1838. Tsz.) és a 'kaszanyél fogantyúja' jelentésű N. kanta (MTsz. 3. kanta a.) valószínűleg nem tartozik ide. — Altáji és latin származtatása téves. — Nyelvjárási szó: Miklosich : TENachtr. 1: 57; Borovszky: NyK. 24: 338 kg. ; Munkácsi: NyK. 25: 374; Lumtzer-Melich: DOLw. 146®; Szóf Sz. kanna a.; Ruzsiczky: KazTájsz. 268. (Berneker: SlEtWb. 1: 479; Wartburg: FEW. 2: 208; Kluge: EtWTb.2: 346 Kannea.) — Vö. kanális, kandli, kanna, kantaír 1585: „pharmacum: Orvosság etető, cantair", kantair (Cal. 798, 603). J: 1585: 'orvosság; Arzner varázsszer; Zaubermittel' (1. fent). — Sz. ~ez 1585: kantarezőt sz. 'orvosol, bűbájos' (Cal. 835) ~és 1585: kanta iros 'ördöngös, bűbájos' (Cal. 1107 [p. 1108]). Bizonytalan eredetű. Talán összetett szó. Utótagja a 'kenőcs, orvosság' jelentésű író főnév, előtagja tisztázatlan, esetleg azonos a II. kanta főnévvel. — Olasz származtatása nem fogadható el. — Régi nyelvi szó. CzF. kanta, (1) a.; Szarvas: Nyr. 22: 145; Magyary-Kossa: OrvEmul. 1: 96. kántál 1519 k.: „ah meg azot fiveth... az oltárrá tezik, kin az első miset Gantaliak" (DebrK. 56). 1759. kántálnak gr. (Gusztini: Üdv. mannája 253. NSz.); — kalántál (MT-sz.). J: 1. 1519 k.: 'énekel; singen' (1. fent); 2. 1787: 'kéreget; bettem' (M. Musa 557, NSz.). Latin eredetű; vö. lat. cantare 'énekel'. Ez a lat. canere 'ua.' származéka. A lat. cantare folyamatosan él tovább a román nyelvekben; vö.: sp. cantar; fr. chanter; ol. cantare; rom. cínta: 'énekel'. — A m. kántár jelentései közül az 1. az eredeti. A 2. jelentés kialakulásának az az alapja, hogy az énekkel való köszöntésért — főleg karácsonykor — kisebb jutalmat szokás adni. Zlinszky: Nyr. 19: 210; Fjudorovits: Latisz. 36, 38; Szós Sz. — Vö. kántor, kántás, sanzon. kantár 1599: „Egy kantar" (KolHarm.: Szabó T. A.) ; 1607: „Frenum kantar dictum" (OklSz.); 1651: kantárt gr. (Zrínyi 2: 178); 1785: kantárára gr. (Phü Fl. 68: NySz.); 1794: kantárt gr. (Kovács P.: Közm. 222: NSz.); 1795 k.: kantár (Takáts R.: Told. D. v.: NSz.); kentár (MTsz.). J. 1. 1607: 'a ló fejére csatolható szerszám, amelyhez a zablát és a szárat kapcsolják; Zaum' (1. fent); 2. 1801: 'főleg szíjból, zsinegből készített háló, amelyben tárgyakat visznek ; Tragnetz, das meistens aus Riemen oder Bindfaden angefertigt wird' (HOklSzj. 37); 3. 1865: '(ruhadarabon) pánt, szalag; Band, Schleife ( eines Kleidungsstückes)' (CzF.) ; 4. 1960: 'fitymafék; Vorhautbändchen' (Ert-Sz.). Valószínűleg ótörök eredetű; vö.: csag. qantar 'rövid gyeplő', qantar- 'rövid gyeplőre fogja a lovat' (VámbStud. 313, Zenk.); ujg. mod. qantar- 'fejét felhúzva, szorosra fogja a lovat' ( Jarr.). Vö. még oszm. kantarma 'kötőfék, amellyel a ló fejét magasan tartják, amikor itatni viszik' ; ez képzett szó a * kantar- 'kötőféket tesz a ló fejére' igéből. L. még mong. qantar- 'feszesre fogja a gyeplőt' (BTLv. 226). — Feltűnő a magyar szó kései felbukkanása. Ez teszi az ótörökből való származtatást némileg bizonytalanná. Szláv közvetítésre mégsem gondolhatunk; a megfelelő szláv szavak mind a magyarból valók; vö.: szik. kantár; l. kantar; ukr. N. tcánmap: 'kantár'. A ném. Kandare 'feszítővas és álladozólánc szintén a magyarból származik. A 2 — 4. jelentés az eredeti 1 .-ből fejlődött hasonlóságon alapuló névátvitellel. Budenz: NyK. 6: 306; Vámbéry: NyK. 8: 157; Munkácsi: NyK. 17: 96; Gombocz: MNy. 3: 250® ; Szós Sz.; Kakuk: OSZ. 61: 588; Machek: EtSIÖ Sl. 191; Kiss: Nyr. 82: 112; Slawski: SlEt. 2: 46; Gregor: StudSl. 15: 82. kantin 1858: „a kantinból (laktanyai kocsma) . . . füstös-kolbászt hozatván" (Huszár-adomák 176. NSz.); 1874: kantén (Nyr. kantin