A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 3. Ö-ZS (1976)
S - süke - sükebóka - süket - sül - süldő
lása nem világos. — Összetételként és hangutánzó szóként való magyarázata, valamint ugor egyeztetése téves. Fábián I.: NyK. 2:4; Hunfalvy: NyK. 2: 98; CzF.: Herman: HalK. 123, 636, 668, 826; Munkácsi: Ethn. 4: 176; B. Ö.: Nyr. 61: 123® ; Györffy I.: MsgNépr. 2: 64; Gombocz: ÖM. 1: 89; Kertész: Nyr. 67: 4; Szós Sz.; Terestyéni: MNyTK. 59. sz. 25, 27; Deme: MNyTK. 69. sz. 44. süke 1. süket sükebóka 1873: ,,Sükebóca: tehetetlen, siket, hülye" (Ballagi); " sike-bóka (MTsz.); siket-bóka, süketbóka, sülebóka (MTsz.). J: 1. 1873: 'süket, taub' (1. fent); 2. 1873: 'gyámoltalan, tehetetlen, együgyű; unbeholfen, einfältig , féleszű, hülye ; blödsinnig, stumpfsinnig' (1. fent). Összetett szó. Előtagja a süket-tel azonos jelentésű és etimonú süke (1. süket a.), illetőleg — egyes változatokban — maga a süket melléknév. Utótagja a N. bóka 'bolondos, féleszű' (Nyr. 32: 520) lehet, mely talán a bóklászik, bókol stb. családjába tartozik. A jelentések az alaptagok jelentései alapján érthetők. — Nyelvjárási szó: EtSz. 1: 455 3. bóka a.; Beke: DunSz. 9: 214. süket 1198: „cum . . . duabus filiabus follicet sukete et bith" sz. szn. (CMOlv. 63); 1332: $2/&e£feneuerdeu hn. (OklSz.); 1372 u./1448 k.: „Ew kegyeg nag bekefegyel my kent fiket es néma nagy vigy archaual el mulykuala" (Jók K. 3); 1416 U./1450 k.: fűket (Bécsi K.256); 1582: faket (Born: Ének. 366 b. NySz.). J: 1.1198: ? 'nemhalló ; taub | nagyothalló; schwerhörig' (1. fent); 1372 k./1448 k.: 'ua.' (1. fent); 2. 1332: 'zajtalan, csendes ; geräuschlos' (1. fent); 3. 1456 k.: 'valamely fontos tulajdonságot nélkülöző, valaminek a hiányával jellemezhető ; eine wichtige Eigenschaft entbehrend, charakteristisch durch das Fehlen einer Sache' (SermDom. 2: 520); 4. 1547: 'közönyös, akinek hiába beszélnek; indolent' (RMKT. 2: 207, de süketség 'közönyösség' 1527, Érdy K. 424); 5. 1662: 'harangzúgás nélküli (nagyhét, nagyheti napok) ; (Tage vor Ostern) ohne Glockenklang' (Lipp : Kat. 11, NySz. 1:1411); 6. 1753/1783: 'tompa (hang) ; dumpf (Schall) | rossz akusztikájú (helyiség) ; schlechte Akustik habend (Raum)' (Zoltán J.: Telemakus 386, NSz.); 1. 1943: 'hiábavaló, tartalmatlan (beszéd); eitel, gehaltlos (Gerede)' (Pais-Eml. 517); 8. 1961: 'buta; dumm f üggetlen;ungeschickt' (Ért Sz.). — Sz. —il 1517: meg syketevle gr. (DomK. 159) I -ség 1527: syketh feeggel gr. (Érdy K.424) 1 -edik 1577 kr.Syketedeth megh (OrvK. 88) I -it 1585: Meg swketitem gr. (Cal. 401) II süke 1838: „Süke, félsüket. Győr 40* várm. ' ' (Tsz.) ; 1886 : si&e lek A (Nyr. 15:381 ). J . 1838: '(fel)süket; (halb) taub' (1. fent). Ismeretlen eredetű szócsalád. A süketjének képző volta nem igazolható. 5. jelentésében szláv mintájú tükörszó : a római katolikus déli szláv népek hasonló kifejezésekben alkalmazott gluha szavának fordítása. — A süke új alakulásnak látszik, amelynek létrejöttében a szellemi fogyatékosságra utalóe képzős igenévi alakoknak (gügye, hülye, lüke stb.) lehetett szerepe. Az 1138/1329: Skedi szn. (MNy. 32: 56), 1211: Luke szn., Syke szn. (OklSz.) stb. nem tartozik ide. Ezek a régi Sükösd személynév rövidítései. — Hangutánzó szótőre való visszavezetése, valamint török vagy mongol jövevényszó származékaként való magyarázata téves. — Az ü-zö és i-ző változatok közötti ingadozás még a 20. század elején is köznyelvi rangú volt. CzF.; Vámbéry: NyK. 8: 172, MBölcs. 201; Budenz: Nyr. 10: 109; Melich: AkÉrt. 16: 25; MNy. 6: 154; Munkácsi: KSz. 10: 180; Beke: Nyr. 53: 13; Csűry: AkNyÉrt. 24/13: 51; Szóf Sz.; Berrár: MNy. 47: 163; Sz. Kispál: Pais-Eml. 626; Zolnai B.: Pais-Eml. 517; NyrudÉrt. 38. sz. 207; F. G.: Nyr. 82: 252; Tamás: UngEl Rum. 749; Kiss J.: Nyr. 94: 105. — Vö. sükebóka, sül. süt süldő 1229/1550: ? „de villa Seldeu" hn. (VárReg. 358.); 1237— 40: „Nomina coquorum de eadem villa sunt hec: Syldev, Feuche, Chotina" szn. (PRT. 1 772); 1395 k.: „porcellus: fildew Dimo" (BesztSzj. 1031.); 1405 k.: filde (SchlSzj. 1463.); 1544: syldöt gr. (OklSz.); 1574: szwldöt gr., swldöt gr. (MNy. 63:98); 1604: Súdó (MA.) ; 1834:Süldő (Tsz.) ; — südémet gr., südü, südűgyerek (MTsz.). J. Amn. 1. 1395 k.: 'első évében levő, fiatal serdülő (állat, főként disznó, nyúl); jung (Tier, bes. Schwein, Hasel'# (1. fent); 2. 1816: 'először vemhes (disznó); zum erstenmal trächtig (Schwein)' (Gyarmathi: Voc. 100); 3. 1817: 'serdülő (személy); heranwachsend (Person)' (Czövek: Hír. zsiv. 1: 158. NSz.); 4. 1824/1885: 'újonc, a maga szakmájában kezdő (személy); angehend, als Neuling tätig' (Vörösm. 8: 221. NSz.). Bfn. 1. 1405 k.: 'fiatal állat, főként disznó, nyúl; Junges Tier, Läufer, Frischling, Junghase' (1. fent); 2. 1750: 'herélt disznó; verschnittenes Schwein' (Wagner, Phras, Maja-Iis a.)'; 3. 1833: 'ifjonc, kamasz; grüner Junge, Flegel' (Vajai L.: Blumauer, Aeneis 2: 29. NSz.). Bizonytalan eredetű. Talán származékszó, s a sül ige feltehető -d képzős származékának szenvedő értelemben használt folyamatos melléknévi igeneve. Eredetileg tkp. 'sülésre, sütésre alkalmas (fiatal) disznó' lehe