Simon Tódor: Az elmebetegek agylágyulása - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 28/A2. (Budapest, 1876)
I. fejezet. Bevezetés - Meghatározás
gesedéseknek végtünete, úgy az a feladat, a megbetegesedést tüneteiben követni, mielőtt a caput mortuum a hűdéses buta alakjában az elmekór-gyógyászatnak átadatik. Ez a czél, amelyet ezen könyv kidolgozásánál magam elé tűztem, e miatt tárgyaltam egyes gyakorlati vagy elméleti érdekű pontot részletesebben, bizonyos alapnézeteket egynél több helyt kiemeltem, és másrészt, hogy hasztalan ismétléseket elmellőzzek, sokszorosan a kórboncztani előadáshoz azonnal az elméleti vitát hozzákötöttem. Kortörténetek, amelyek, hogy össze ne zavarjanak, nagy számban kell hogy adassanak, ezen munkácsivá terjedelmét hasztalanul nagyították volna. Azért az utóbbi években a Charité-Annalen-ben Meyer Lajos-, Virchow Archivjában Meschede és Westphal-, és az Archiv für Psychiatrie-ban Sander-, tőlem és Meyer Lajostól közlött, összesen száznál több esetet foglaló casuistikára utalok. De a szóból ennyi elég, az olvasó a legkönnyebben fogja megítélni, hogy a választott út a helyes és jogos, ha azonnal a dolog velejébe bocsátkozunk. A idegbántalmak nagyobb része — sőt olyanok, melyeknél a külsértés általi támadás biztosságával kimutatható — nincs azon értelemben szűken helybelisítve, hogy egy nagyobb vagy kisebb idegtáj kizárólagosan van bántalmazva, mig az összes többi idegrendszer 6 7 o a teljes épségnek örvend. Egynémelykor sok támasztó ok hathatósága egy bizonyos, az egész idegrendszerre kiterjedő kóros hajlam által van feltételezve, amely a lelki működés rendellenességeiben is, akár a kedélyben, akár az értelemben magában vagy mindkettejükben nyilvánul, másrészt az eredetileg körülírt korosodásoktól a közérzetre való visszahatás, és különösen a kedélyhangulatra, meg nem tagadható. Éppen úgy találni elmebetegeknél, mindegy lévén, hogy vájjon náluk kizárólag a kedély (bukor, dühösség), vagy az értelem (butaság) van-e bántalmazva, m oly gyakran egy vagy több érző, szintúgy ' * * Megemlítendő itt, hogy ezen felosztás, bármily szépnek tessék is, sajnos, hogy majd sohasem talál, miután tisztán kedélybántalmak a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak. A dühösség, szintúgy mint a bokor, az esetek óriási nagyobb részénél az értelmi tehetségek csökkenését hagyja hátra, és ennyiben a nagy közönség gyanúja a tébolydák úgynevezett »gyógyultjai« iránt nem jogtalan. Hasonlítsuk össze Wolff'C. J. B. (Sachsenberg) szemléit a gyógyult elmebetegek érlökéséről az elmebetegek érlökéséről, megfigyelésében Vl. (Zeitschrift für Psychiatrie XXVI.). Megfordítva, elsődleges butasági kedélynek belterjes zavaraival folyik le»bubórosan dühösen szinezett« butaság.