A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 1864-1948

Markusovszky Lajos orvos, honvédorvos, a modern magyar egészségügyi oktatás egyik megszervezője, a Magyar Tudományos Akadémia tagja nevéhez fűződik a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat 1863-as létrehozása. A társulat célja az orvostudományokkal kapcsolatos könyvek magyar nyelvű kiadása által az orvosi tudományok művelését és terjesztését előmozdítani A célt idegen nyelven írt munkák magyarra fordításával és kiadásával, illetve a legkiválóbb, legfontosabb, leghasznosabb művek létrejöttének támogatásával és kiadásával igyekekzett elérni. A társulat tagjai tiszteletbeli, alapító és rendes résztvevő tagok lehettek. Az alapító tagok tőkebefizetéssel járultak hozzá a Társulat létrejöttéhez. Rendes tagok évi rendszeres tagdíj fizetése mellett csak szakemberek, orvosok, sebészek, gyógyszerészek lehettek. Résztvevő tag bárki lehetett, aki a tagdíj befizetésére magát kötelezte. Rendes és résztvevő tagok számára a kötelezettség hat egymásutáni évre szólt. A társulat által kiadott munkákat csupán a tagok számára nyomtatták ki, eredetileg külön kereskedelmi forgalomba nem kerültek. A MOKT Könyvtára c. kollekciónkban az 1865 és 1949 között megjelent, szakembereknek, gyakorló és kutató orvosoknak és medikusoknak szóló (jelenleg) 172 kötetet teszünk közzé, az orvostudomány alapműveit, egyebek mellett Billroth, Bugát-Mészáros, Bókay, Charcot, Darányi, Dollinger, Fresenius, Hetényi, Huzella, Kenyeres, Korányi, Krafft-Ebing, Krause, Magyary-Kossa, Nékám, Stanley, Straub F., Taylor, Verebély, Wein, Wunderlich munkáit. A művek egy részét mára már a tudomány meghaladta ugyan, de tudománytörténeti szempontból az egész gyűjtemény egyedüllálóan értékes.

Terjedelem: 38 ezer oldal

Tartalomjegyzék