Thanhoffer Lajos dr.: A mikroskop és alkalmazása - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 71. (Budapest, 1894)

ELŐSZÓ A MÁSODIK KIADÁSHOZ. Örömmel nyújtom tisztelt Olvasóimnak munkám ezen első részét is, és pedig második kiadásban. Örömöm pedig kettős, és pedig először is azért, mert mindig és bárkire is örvendetes az egyaránt, ha magyar munka második kiadást érhet; másrészről eltekintve a szintén örömet hozó, jóltevő s ilyen munkát rendesen követő pihenőtől: örömöm másodsorban azért is van, mert remény­em, hogy ezen kútfők és saját tapasz­talataim alapján megírt és egybeállított munkám ezen első részével is minden hiánya és hibái daczára is olyat nyújtok a tisztelt orvosi olvasó közönségnek, nemkülönben tanítványaimnak, a­mely hézagot pótol; másrészről az úgy a kezdőnek, mint a haladottnak első és későbbi tanulmányaihoz is vezérfonalul szolgálhat. Hogy e c­élomat tökéletesen elértem-e, azt majd az olvasó mondhatja meg; én magam csak akként nyilatkozhatom, hogy lelkiismeretesen igyekeztem erőimhez képest a legjobbat nyújtani. Megemlítem itt, hogy barátaim támogatását e rész megírásá­nál is kikértem; a meg nem nevezetteken kívül dr. Hőgyes Endre tanártársamnak sokat köszönhetek a correcturaívek átnézéséért és szíves útbaigazító tanácsaiért; nemkülönben volt assistensemnek dr. Erdey Gyula úrnak, a­ki e munkámba intézetemben tett tapasz­talatai alapján egy rövid és ügyes útmutatót írt a photographá­­lásra vonatkozólag. Köszönetemet kell itt kijelentenem a m. „Orvosi Könyvkiadó Társulat "-nak és vezérlő férfiainak; nemkülönben az Eggenberger­­(Hoffmann-Molnár)-féle könyvkiadó c­égnek; végül a Hornyánszky VikTOR-féle könyvnyomdának is, hogy művemet szívesek voltak szépen kiállíttatni és kiállítani. Szükségesnek tartom itt azt is felemlíteni, hogy munkám ezen első részének első kiadása 1880-ban Stuttgartban ENKE-nél németül

Next