Korányi Sándor: A vesebajok funkcionális pathologiája és therapiája klinikai előadásokban - A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 125. (Budapest, 1930)
Előszó a német kiadáshoz 1894 óta a vesék pathologiájának néhány kérdésével oly szempontokból foglalkoztam, amelyek akkor újak voltak. Tanítványaim korából számos munkatársat nyertem. Munkánk eredménye a vesék functionális diagnostikája új módszereinek vált megalapítójává, amelyek az évek folyamán számos alaki változáson mentek ugyan keresztül, amelyeknek elvei azonban nem változtak. Alkalmazásuk lehetővé tette a kóros vizeletkiválasztás szabályainak felfedezését és a veseelégtelenség tanának kiépítését. Számos útmutatást szolgáltattak a vizenyőképzés folyamatainak tanulmányozásához is. Részben ezen tanulmány eredményeinek köszönhető az a haladás, amelyet a vesebajos vizenyő gyógyítása mutathat fel. 3 évvel ezelőtt klinikai előadásokat tartottam, amelyekben a bemutatott esetek megbeszélését arra használtam fel, hogy velük kapcsolatban összefoglaljam vizsgálati eredményeinket és bemutassam, hogyan illeszthetők be a betegvizsgálat menetébe. Egyúttal alkalmat adtak az esetek arra is, hogy ahol az szükségessé vált, nézeteinket revideáljuk, amikor is lehetőleg teljes mértékben igyekeztem tekintetbe venni más kutatók eredményeit is. Tanítványaim kívánságának engedve, ezen előadásokat gyorsírókkal jegyeztettem, hogy majdan nyilvánosságra hozzam. Külső körülmények késleltették tervem megvalósítását. Amikor hozzáfogtam a stenogrammok átírásához, felismertem az átdolgozás szükségességét. Szükségessé vált, hogy néhány olyan adatot fűzzek be, amely túllépte a klinikai előadások keretét. Azonkívül volt néhány olyan tény, amelyre részben klinikámon keresztülvitt vizsgálatok újabb fényt derítettek, így különösen azok a kapcsolatok, amelyek az onkosisos nyomás, a vénás nyomás és a vizenyőképzés között állanak fenn. Előadások, melyeket Bécsben a nephrosisos vízkórról, Berlinben az ásványi anyagcseréről, majd ismét Bécsben az osmoregulatio pathologiájáról, végül Budapesten a vesebajok osztályozásáról tartottam, alkalmat szolgáltattak arra, hogy megkíséreljem áthidalni azokat az ellentéteket, amelyek saját vizsgálataim eredményei és másokéi között fennállottak. Láttam, hogy e cél elérhető. Ez arra indított, hogy kéziratomon néhány meglehetősen messzemenő változtatást ejtsek. Ha mégis megtartottam könyvem eredeti alakját, úgy ez azért történt, mert az előadás formája bizonyos szabadságot nyújt az anyag megválasztásában, amelyre szükségem volt, hogy célomat elérhessem. Ha a vesebetegségek klinikáját rendszeresen akartam volna feldolgozni, úgy e könyv terjedelme lényegesen megnőtt volna és sok oly részletre kellett volna kiterjeszkednem, amely kívül esik saját kutatásaim területén. Azonkívül tisztában vol