Antik Tanulmanyok 2. (1955)
TANULMÁNYOK - Moravcsik Gyula: Magyar-bizánci kapcsolatok Bizánc bukása idején
162 MORAVCSIK GYULA ellenére sem nyújtott olyan segítséget Bizáncnak, amely azt megmenthette volna a törököktől. A pápaságon és Velencén kívül Bizánc elsősorban Magyarországtól várt segítséget, amely az oszmánli-törökök terjeszkedése idején Nyugat- Európa egyik leghatalmasabb állama volt, s amelyet eleinte hűbéres területeinek meghódítása, majd a magyar föld pusztítása révén a török veszély közvetlenül fenyegetett. Már 1354-ben, miután a törökök Gallipoli elfoglalásával megvetették lábukat a bizánci birodalom európai részén, felmerült a bizánci udvarban annak a gondolata, hogy Magyarország támogatását megnyerjék. E célból később, 1366-ban V. Ioannes császár két fiával személyesen látogatott el Nagy Lajos budai udvarába, de a tárgyalások nyilván V. Orbán pápának az egyházi unióra vonatkozó feltételei miatt nem vezettek eredményre. A tervezett keresztes hadjáratot csak jóval később, Zsigmond király valósította meg, de az 1396. évi nikápolyi ütközet a feudális hatalmak önzése és széthúzása miatt nagy vereséggel végződött. 1422-ben a törökök már Konstantinápolyt ostromolták, s ez volt a közvetlen indítéka annak, hogy Bizánc ismét Magyarországhoz fordult segítségért. 1423 őszén VIII. Ioannes bizánci társcsászár kereste fel Zsigmond budai udvarát katonai támogatás megszerzése végett, amit a magyar király meg is ígért. Mire azonban VIII. Ioannes 1424 végén hazatért Konstantinápolyba, atyja, II. Manuel békét kötött II. Murád szultánnal, s így a magyar beavatkozás egyelőre tárgytalanná lett. Az oszmanli-törökök 1389-ben a rigómezei csata után, amely Szerbiát bizánci uralom alá juttatta, törtek be először Magyarország földjére, majd a XV. század harmincas éveiben fokozott erővel támadták a Duna vonalának várait. Ezekben a harcokban tűnt fel Hunyadi János, aki 1442-ben aratta első nagy győzelmét. Ő világosan látta, hogy nem elég a törököket távol tartani a magyar határoktól, hanem ki is kell őket szorítani Európából, s az általuk meghódított balkáni területeket fel kell szabadítani. Leveleiből kitűnik, hogy végső célként mindig ez lebegett előtte. Törekvéseiben tehát Magyarország védelmével összekapcsolódott Bizánc megsegítésének gondolata, amint ezt támadó balkáni hadjáratai is bizonyítják : az 1443—44. évi ún. «hosszú hadjárat», az 1444. évi hadjárat, amely a szerencsétlen várnai ütközettel végződött és az 1448. évi hadjárat, amely a rigómezei vereségre vezetett. Hunyadi János hadjáratait és a törökök visszaszorítására irányuló törekvéseit részletesen tárgyalja és sok tekintetben újszerűen világítja meg az idevonatkozó, legújabban megjelent monográfia, amely azonban ugyan- 2 Ld. bővebben Moravcsik Gy.: Bizánc és a magyarság, Budapest, 1953. 96. 1. 3 Elekes Lajos : Hunyadi, Budapest 1952. — E munka, sajnos, a bizánci források felhasználása tekintetében nagy hiányokat mutat s a korábbi magyar bizantinológiai kutatások eredményeit sem értékesíti kellően, így pl. a 376. l.-on az 1448. évi rigómezei ütközettel kapcsolatban a magyar sereg elhelyezkedéséről szólva azt írja, hogy a jobbszárnyon foglalt helyet Szilágyi Mihály, akit a Laonikos Chalkokondyles elavult bonni kiadásának szövegében szereplő Μεγαλονοης-szel azonosít. E görög alakot azonban Darkó Jenő új kritikai kiadása (II. 12715) Thuróczi krónikája alapján όή Ταλοναης-τβ javítja, akiben Thallóczi Ferencet kell látnunk. Ugyanígy a 376.1. 58. jegyzetében említ Elekes ugyancsak Laonikos Chalkokondylesre hivatkozva (akinek nevét egyébként tévesen állandóan «Chalkokondylas»-nak írja) «egy «Eiloces»-nak nevezett, azonosíthatatlan személyt», holott már Miskolczi Gyula kimutatta (Hadtörténelmi Közlemények 14 . 1913, 574. 1.), hogy a görög szövegben szereplő személy (Darkó kiadásában ΕΙλόκης II. 127., és Ίλόκης II. 1892) Újlaki Miklóssal azonos. Ld. egyébként mindkét névre vonatkozólag Gyóni M.: A magyar nyelv görög feljegyzéses szórványemlékei, Budapest 1943. 59, 128. 1. és Gy. Moravcsik : Byzantinoturcica II. Budapest, 1943. 126, 251.1.