Antik Tanulmanyok 44. (2000)
TANULMÁNYOK - Simon L. Zoltán: Keserű aranykor
162 SIMON L. ZOLTÁN tőségét, a végső szót csak mintegy harminc év múltán mondta ki M. Haupt, amikor Calpurnius és Nemesianus egy korpuszként hagyományozódott műveit egymástól elválasztotta, s az előbbiek keletkezését a Kr. u. I., az utóbbiakét pedig a III. századra tette le. Ezután azonban pontosan száz esztendőt váratott magára az első modern, megbízható szövegkiadás. S bár az utóbbi néhány évtizedben végbement a kora császárkor irodalmának látványos újraértékelése, e folyamat nem hozta magával Calpurnius „rehabilitációját”, talán mert az alexandriai költészet Nero által is propagált reneszánsza, és a Seneca, Lucanus nevéhez fűződő paradigmaváltás idején anakronisztikus jelenségnek hat a klasszikus írásmódhoz való ragaszkodása, s főleg mert az adulatio limitatio kettős kérdésiránya felől való szokásos megközelítés nem sokat tárhat föl e szövegek esetleges esztétikai kvalitásaiból. A szakirodalom tetemessé gyarapodott ugyan az elmúlt tíz-húsz évben, a P. Esposito által nemrégiben emlegetett „ampia messe” azonban épp e tekintetben csalóka képet mutat: javarészét a datálás körül újból föllángolt viták 10, történetivallástörténeti problémák vizsgálata illetve a Vergilius eklogáinak hatástörténetét taglaló tanulmányok teszik ki. Igazat adhatunk V. Langholtnak: szerzőnk legújabb kori sorsa az lett, hogy legkevésbé önmagáért tanulmányozzák,11 s még inkább Hársfalinak, aki a legújabb termést szemlézve kissé ironikusan megjegyzi: In the study of post-Virgilian pastoral we have not yet reached the cleaning-up stage, and the books here reviewed offer limited signs of hope12.״ Ezek után talán nem meglepő, hogy a pásztorköltészet fejlődését átfogóan tárgyaló munkákr3 legföljebb ha egy-egy lábjegyzet erejéig vesznek tudomást arról a szerzőről, aki az általuk vizsgált műfaj fejlődését évszázadokon át jelentékenyen befolyásolta, az irodalomtörténeti összefoglalásokban, korszakmonográfiákban pedig vagy a hosszú ideje kézikönyvről kézikönyvre örökített sztereotip képpel, vagy a legellentmondásosabb megállapításokkal találkozhatunk, így D. Gagliardi a panegyrikus darabokat kényszerűségből írott penzumoknak látja, s szembeállítja őket az általa őszintébb hangvételűnek tartott, invenciózus és számos poétikai újítást föl 6 Quaestiones Philologicae. Rostock 1819. 7 De carminibus bucolicis Calpurnii et Nemesiani. Berlin 1854. 8 R. Verdiére•. T. Calpurnii Siculi De laude Pisonis et Bucolica et M. Annaei Lucani De laude Caesaris Einsiedlensia Carmina. Berchem/Bruxelles (Coli. Latomus 19.) 1954. Hamarosan követte e kiadást D. Korzeniewski szintén kiváló munkája: Hirtengedichte aus neronischer Zeit. (Texte zur Forschung 1.) Darmstadt 1971. 9 Lásd / R Sullivan: Literature and Politics in the Age of Nero. Ithaca and London 1985., különösen a Callimachean Critiques c. fejezetet:79. 10 Ezeknek jó összefoglalását és kritikáját adja R. Verdiére: Calpurnius, en fin d’analyse. Helmantica 49 (1993.) 349. 11 Vergil-Allegorese in den Bucolica des Calpurnius. RhM. 133 (1990) 355. 12 Cleaning-up Calpurnius. CR. N. s. XLIII 2. (1993) 267. 13 T. G. Rosenmeyer: The Green Cabinet. London—Los Angeles 1973, R. Poggioli: The Oaten Flute. Essays on Pastoral Poetry. Cambridge, 1973, Europäische Bukolik und Georgik. Wege der Forschung 955. Darmstadt 1976., Ch. Segal: Poetry and Myth in Ancient Pastoral. Princeton 1981, A. Ettin: Pastoral and Literature. Yale 1984., A. Patterson: Pastoral and Ideology. Oxford 1988.