Antiquitas Hungarica 2. (1948)
Erdélyi Gizella: Antik emlékek egy magyar gyűjteményből
csillag, a szempilla, a pupilla, továbbá, amennyiben megmaradt, a szakáll és a bajusz fekete; mindezek a részek azonban, a haj kivételével, csak festve voltak, nem pedig plasztikusan kidolgozva. A stukkófej eredetileg múmiamellképhez tartozott, amely az alexandriai-római korban a fára festett múmia-képmások mellett általánosan kedvelt volt a régebbi fából faragott arcmaszkok helyett. Más, teljesebben fentmaradt példányok tanúsága szerint a fej hátrafelé hajolva ült a lapos mellképen, úgyhogy egyenesen a múmia lábánál álló alakra tekintett. Fejünk monumentális benyomásában, ami különösen oldalnézetben bontakozik ki meggyőzően, egész stílusjellegében erősen érzik a római portréművészet hatása. Keletkezésének ideje stíluskritikai megfigyelések alapján a Kr. u. 2. századra tehető. Ugyanerre a korra datálja Edgar a kairói múzeum egy múmia-mellképét, noha ennek feje szárazabb kivitelű, stílusban és technikai kidolgozásban közeli rokonságban áll a mi példányunkkal. Mindkettőre jellemző a rövidre nyírt, gyapjas, plasztikusan kezelt hajban a keskeny koszorú alkalmazása, a hosszúra nyújtott jobbfül anorganikus elhelyezése, végül a szem környékének, a szakádnak és a bajusznak pusztán festés útján való jelzése.8 3. Fehéralapú attikai lekythos.9 (5, 6, 7. kép) Magassága 28 cm. Számos töredékből összeállítva s egyik helyen hozzá nem tartozó, testetlen darabbal kiegészítve. Az edény testét és vállát sárgásba hajló fehér alap fedi. Az edény nyakát, fülét és száját, valamint a talpat az edénytest alsó részével együtt fénylő fekete firnisz vonja be. A finoman iszapolt agyag színe csak a száj és a talp peremén látszik. A lekythos rendkívül finoman összeállított matt színekkel van festve, melyek között a piros különböző árnyalatai, a sötétvöröstől a narancsszínig, a barna és a sötétszürke játszanak főszerepet. A körvonalakat vörös színnel húzta meg a mester. Az ábrázolás tárgya: jelenet a sírnál. A középen háromlépcsős talapzaton egyszerű, karcsú szélé emelkedik, melynek koronázó palmettaaktroterionja belenyúlik a lezáró meanderdíszbe. A síremlékre szalagok és néhány kis alabastron van erősítve. A stélé rajza egészen vázlatos, vörös színnel húzott körvonalai azonban olyan elevenek, hogy a lapos síremlék szinte kerek oszlopnak hat. Ezt a benyomást az emlék törzsét lezáró levélkoszorú is fokozza. Balról oldalnézetben ábrázolt fiatal nő közeledik, könnyedén lehajtott fejjel, ünnepien vontatott léptekkel. Finom profilú arcát puha, dús, csaknem tagolatlan hajtömeg veszi körül. Jellemző, hogy szemöldökének vonala ívelt. Ruhája, melynek körvonalait a festő vörös színnel húzta meg, világospiros színű ujjas chitonból és sötétvörös köpenyből áll. A ruha 6 Arndt, La Glyptothéque Ny Carlsberg, 215. tábla. 7 Edgar, Studies, 33.208. sz. XXIX. tábla, 64—65 és VII. 1. 8 Az egyiptomi, stukkóból készült plasztikus portréfejek kérdésével legutóbb A. Greifenhagen foglalkozott egy Braunsbergben őrzött női stukkófej publikálása alkalmával. Ennek kapcsán az eddig közzétett példányok irodalmát is közölte: Arch. Anz. 1933* 435 skk. Lásd különösen a 439. lapon az 1. jegyzetet. Röviddel ezelőtt a budapesti Szépművészeti Múzeum is szerzett egy igen jó kivitelű női stukkómaszkot: A Szépművészeti Múzeum Évkönyvei, IX. 1. tábla. V. ö. még Mary McCrimmon: Graeco- Egyptian Masks and Portraits in Toronto. Amer. Journ. of Arch. 1945. 52 skk, I.—IV. tábla. 9 Oroszlán Zoltán és Dobrovits Aladár, Antik kiállítás, Budapest, 1947. 50. XXXV. sz. 8. tábla. 51