Vasi Szemle 2016 (70. évfolyam, 1-6. szám)

2016 / 5. szám - A MÚLTNAK KÚTJA - Széll Kálmán: „Különb embert, teljesebb magyart”. A kőszegi katonaiskoláról - történet és emlékezés. I. rész

Vasi Szemle 2016. LXX. ÉVFOLYAM 5. SZÁM­ ­osítani, de - olasz és magyar harctéri tapasztalataik alapján - már ezt a decentralizált kép­zést 1851-ben a bécsi „Kriegs Ministerium” nem találta elégségesnek, ezért katonaiskolák (később akadémiák) létesítését határozták el. A XIX. században szerte a világon katonai nevelőintézetek (kadétiskolák) alakultak, melyek a növendékek hatékonyabb nevelése érdekében általában bentlakásos zárt intézményként működtek, bennük megkülönböztetett rend és fegyelem uralkodott. A KŐSZEGI KATONAISKOLA (ZŐGEREI)2 A bevezetőben elmondottak okán a XIX. században a Bach-korszakban - többek között - Kőszeg szabad királyi városban is katonaiskola létesítésére került sor.3 Az akkor főként német anyanyelvű város szinte a kettős monarchia középpontjában helyezkedett el. Egy 1852-es császári dekrétum alapján az alapkö­vet 1853. október 12-én Jellasics táborszer­nagy helyezte el, s az iskola - mai ismerete­ink szerint Pollini Frigyes mérnökkari száza­dos tervei alapján - nem egészen három esz­tendő alatt, 1856. július 1-jére készült el. A 200 növendék képzésére tervezett, a saját korában is mintaszerűnek mondható katona­­iskolára a kőszegiek méltán büszkék lehettek, annál is inkább, mert Kőszeg szabad királyi város telekkel, építőanyaggal, facsemetékkel, Gyöngyös-híddal, utakkal is hozzájárult az építkezéshez, s az intézetet, mint emblemati­­kus kőszegi katonai nevelőintézetet a máso­dik világháború végéig különleges becsben tartotta, és a rendszerváltozás óta is méltón emlékezik rá.­ Az első növendékek Pozsonyból, az ideiglenes „felső nevelőinté­zetből” gyalogmenetben jöttek Kőszegre, s az intézet 1856. szeptember 15-ével megkezdte működését. Kezdetben az iskola tiszthelyet­tes- (altiszt-) képző iskolaként működött, elő­ször granicsár (határőr) altiszteket képeztek, s a monarchia minden etnikuma számára lehe­tőség nyílt a katonai ismeretek elsajátítása. A katonaiskola (1922-1939 között „Hunyadi Mátyás " Magyar Királyi Reáliskolai Nevelőintézet) főépületének homlokzata A főépület mögött később épített ún. „tanépület” . A Zögling szó szerint nevelendőt jelent, magyar fordítása növendék. A Zögling-ből származik a Kőszegen elterjedt, de a maga korában országosan is ismert „cőger” és „Cögerei” elnevezés. Az iskola másik köznapi neve a kadét (tisztjelölt) elnevezés alapján, a „kadétiskola” volt.­­ A bécsi hadügyminisztérium említett határozata alapján felhívást tettek közzé, amire - egyebek közt­­ Kőszeg szabad királyi város is felajánlott 10 katasztrális holdat, s egyéb segítséget, így került az iskola Kőszegre. A Kőszeg Város Önkormányzata 115/2015 (V.28.) sz. határozatával a volt Katonaiskola emlékére, június 15. és 25. között évente rendezett találkozókat a „cégerek napjának” nyilvánította, s azt az Önkormányzat hiva­talos rendezvényei közé felvette. E hagyományőrző összejövetelek rendezője a HOHE keretén belül műkö­dő Kőszegi Hunyadi Mátyás Baráti Kör.

Next