Eckhardt Sándor (szerk.): Úr és paraszt a magyar élet egységében (Budapest, 1941)
Keresztury Dezső: Az új magyar népiesség
a rossz és egyre inkább romló magyar élet megújító forrásaként hasznosítani. A népről alkotott képük, éppen nemzetpolitikai szempontjaik erős érvényesülése miatt, nem mindig hű — a mi századunk tizes éveitől kezdve mind jobban kibontakozó magyar parasztmítosz csíráit pl. náluk kell keresnünk — de lényegesen hívebb s mélyebb távlatú, mint akármelyik egykorú írónké. S az ő nyomdokaikon halad tovább az az irodalom is, amely egyrészt a falusi élet nyers, naturalista ábrázolásával, másrészt az uralmat gyakorló osztályokat körülvevő illúziók megtépázásával oly erős hatást gyakorolt napjaink szociális szemléletére. Az ő irodalmuk, ha nem teszi is a költészetet a politika szolgálójává, mégis erősen publicisztikai jellegű. S nem volna nehéz azokat a szálakat, eszmei s magatartásbeli rokonvonásokat és társadalmi előfeltételeket kimutatni, amelyek őket e kor egyes éleslátású és pesszimista közíróval összekötik. A vezető osztályok népi s szellemi idegensége vagy lassú gyökérvesztése, a liberális szabadversenyben egyenjogúsított, de magára hagyott nép mindinkább súlyosodó bajai, az elhelyezkedést találni nem tudó magyar népfölösleg, az agrárszocialista mozgalmakban kirobbanó s elfojtott de meg nem oldott, már-már forradalmi nyugtalanságok, a szapora vagy gazdaságilag talpraesettebb nemzetiségek térfoglalása a kivándorló, egykéző, betegségektől tizedelt és nevelésében elhanyagolt magyarság kárára : mindezek a kérdések megtalálták a maguk egykori publicisztikai kifejezését, anélkül azonban, hogy — legalább is egyelőre — nagyobb visszhangot verhettek volna. A fejlődés csakhamar túl is lépett rajtuk. Bartha Miklós, Egán Ede, Vadnay Károly és társaik publicisztikáját még a hagyományos magyar értékrendet féltő aggodalom hatja át; egységes nemzeti eszmény jegyében születnek meg Darányi Ignác földbirtokrendek