Fraknói Vilmos: Martinovics élete (Budapest, 1921)
Előszó
ELŐSZÓ. Az 1794-ben szervezett »magyarországi jakobinus összeesküvés« fölfedeztetése után a bécsi udvar és a magyar kormány a veszélyt, mely felfogásuk szerint a trónt és az alkotmányt fenyegette, nem vélték teljesen elhárítottnak azáltal, hogy vezérei vesztőhelyen végezték életüket és számos részesei börtönbe kerültek. A megindított per befejezése után a magyar udvari kancellár azon véleményben volt, hogy ha a periratok nem őriztetnek elég gondosan, az azokban tárgyalt forradalmi tervekkel olyan egyének ismerkedhetnek meg, kik megvalósításukra újabb kísérletet fognak tenni , minélfogva a pesti királyi kúria levéltárában elhelyezésüket ellenezte. Aggodalmaiban osztozott Ferenc király, ki a periratokat bécsi palotájába, saját dolgozótermébe szállíttatta, sőt a rendezés munkáját maga végezte, amiről a csomagok borítékján a fölírások, melyeket saját kezével iktatott rájuk, tanúságot tesznek. A kevéssel utóbb elhúnyt Sándor Lipót főhercegnádor levéltára, mert az összeesküvésre és a perre vonatkozó nagyszámú iratot foglalt magában, ugyanazon kitüntetésben részesült. A foglyok pedig, mikor szabadon bocsáttattak, figyelmeztetve lettek, hogy »a múltról beszélni óvakodjanak«, amely intést mindannyian lelkiismeretesen megszívlelték. így történt, hogy az eseményeket borító homály eloszlására senki sem vállalkozott. A nagyközönség hitelesen csak annyit tudott meg, amennyit az udvar rendeletére kinyomatott ítéletek tartalmaztak. Az 1800-ban »Der Majestätsprocess in Ungarn« cím alatt külföldön megjelent röpirat, melynek szerzője a forgalomban levő megbízhatatlan hírekre volt utalva, inkább az uralkodó rendszer ellen irányuló támadás, mint történeti elbeszélés jelentőségével bírt. A konzervatív irányú Szirmay Antal udvari tanácsosnak ,809-ben szerkesztett »Historia Jacobinorum in Hungaria« című