Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei - 1777-1848. 2. kötet (Budapest, 1927)
I. Az 1825/7. évi országgyűlés közoktatási bizottságának javaslata
5 labirintusba, hozzá, amikor ennek kapujában a magyarság leigázására törő osztrák hatalom kétfejű sasa áll őrt. A nemzet újjá akar születni, ami csak úgy lehetséges, ha a régi rendszert minden téren megdönti. De még nincsen tisztában azzal, milyen új rendet állítson a régi helyére? Innen a reformeszmék burjánzása. Az újjáalkotás vágya tör elő a nemzet lelkéből a politika, a gazdasági élet, a művelődés újjászervezését célzó sokféle reformtervezetben, a nyugtalanság korának és lelki struktúrájának ezekben a sokszor zavaros megnyilatkozásaiban. S akkor, mikor mindennek magyarrá formálása a végső cél, ennek eszközeit reformterveink túlnyomóan idegen minták után kovácsolják. A magyar kultúra az európaihoz mérve szegényes, szűkkörű s valóban csak a felső tízezerre korlátolt. A tudomány elmaradt, a művészet főkép Bécsből táplálkozik, a szépirodalom egyelőre még német és francia kátyúkban mozog. A fiatal nemzedék vezérei viszonylag sokat utaznak külföldön, bejárják Némett és Franciaországot, sok új eszmével megrakodva térnek vissza. Az alkotmány hízelgő párhuzamossága alapján legjobban imponál nekik Anglia, melynek gyakorlatiassága, gazdaságtechnikai eredményei is vonzó erőt gyakorolnak rájuk. A magyar újjászületés, a reformkorszak új szellemi élete s a magyar jövő képét ki* szövő gondolkodása így túlnyomóan idegen eszmék asszimilációja, az itteni viszonyokra való alkalmazása. A magyar megújhodás előfeltétele és kiindulópontja, egyben a magyar lélek magáraeszmélésének első nagy eredménye az önismeret derengése: „Magyarország mindenben nagy parlag.“ Ezt az elhanyagolt országot Széchenyi programmja értelmében csak két tényező állíthatja talpra: a magyar nemzeti jellem minden téren való kifejlesztése és a műveltség emelése. „Minden lehető előremenetelünk, mondja, kirekesztőleg értelmességi súlyunk nagyobbításában, s csinosodó nemzetiségünkben verhet tartós gyökeret: minden, ami nem áll valódi nemzetiségen, s valóságos, min* den előítélet és szemfényvesztéstől megtisztult értelmessé* gén, alaptalan s előbb*utóbb elbomlik .. . Ha valami föl* emelheti még e hazát önboldogságára, Ura örök dicső* ségére s hozzá illő magasságra, az semmi egyéb nem lehet, mint Nemzetiség s Közértelmesség.“