Toldy Ferenc: A magyar költészet története az ősidőktől Kisfaludy Sándorig (Budapest, 1867)
I. A magyar költészet Zrínyiig
másfelül e nemzetség címere egyszersmind az egész nemzeté gyanánt jelenik meg. Hogy a sólyom, vagy avúlt szóval turul, itt egyszersmind a bátorság, sebesség, tűz, erő, és, amennyiben e madárnem magas sziklalakokat szeret, a felsőség jelképeként szerepel, érteni fogja az, ki a természethez még közelebb álló népek képzetmódját méltatja; de visszavezet őseink ázsiai honába is, hol, szinte Kézai szerint, a hegyekben kristályok találtatnak (azaz kristálytisztaságú s jéghideg vizek), hol tündér griffek fészkelnek, és a kerecset vagyis vadászsólyom fiadzik. *) Mely ragyogó, történetileg és természetileg szorosan egybefüggő, s egy keleti néphez illő mythos ez ! De hogy Álmos megjósoltatására visszatérjünk, tud arról a Képes Krónika is (mely ez egy helyen feltűnő rokonságot mutat a névtelen jegyzővel), részben ugyanazon kifejezésekkel így írván : „Továbbá Előd, Ügyek fia, Scythiában (a Budai Krónika szerint: Magyarban) az Önedbeli (vezér) leányával fiat nemzet ki Almusnak neveztetik egy eseménytől, mert anyja, midőn terhes volt, egy madarat látott jőni sólyom képében, és hogy méhéből folyam eredne, s hogy nem a maga similitudinem avis habebat, quae hungarice turul dicitur, in capite cum corona. Istud enim banerium Huni usque tempora ducis Geiche, dum se regerent pro communi, in exercitu semper secum gestavere.“ (Endlicher kiad. 93. 1.) *) In montibus etenim deserti memorati crystallus invenitur, et grifo nidum parat, avesque Legerfalk, que hungarice kerecliet appellantur, procreare pullos dinoscuntur. (U. o. 88. !.)■