Figyelő, 1871. január-december (1. évfolyam, 1-48. szám)
1871-01-16 / 3. szám
Megjelenik havonkint négyszer. Előfizetési hu : Egész évre .... 8 írt. Fél évre .................4 írt. Évnegyedre .... 2 írt. ÉVI ÉVFOLYAM. FIGYELŐ Irodalmi és szépművészeti lap. Felelős szerkesztő: SZANA TAMÁS. Szerkesztő lakása : 5 Magyar utca 37. szám, I. emelet.-Cso-Kiadó hivatal. Aigner L. könyvkeres- kedésében, váci utca 18. PEST, 1871. JANUÁR 16. 3. SZÁM. Tartalom: A nemzeti színház uj éve. Sz ana Tamás. — A magyar irodalom ébredése 1849 után. P. Szathmáry Károly. — Liszt és a magyar nemzeti zeneművészet. Reményi Ede. — A bölcsészet története. Torkos László. — Grillparzer. D. A. — Vasúti élmények. Gróf Sollogub. — Irodalom és művészet. A NEMZETI SZÍNHÁZ UJ ÉVE. A nemzeti színház sorsa, hosszas hányattatás után ul, és szeretjük hinni, kedvező fordulatot vesz. Az igazgató-változások véget értek s megszűnt ama némelyekre talán kellemes, de a művészet érdekeire nézve mindig felette káros állapot, mely az ideiglenesség elkerülhetlen kifolyása, következménye. A múlt évi zavarok leghívebb tükre : a színházi zsebkönyv előttünk fekszik, s a vékony füzetből úgy az új igazgató, mint a műbarátok sok tanulságot meríthetnek. Ha a pénztár állása biztos mérlege lehetne színházunk emelkedésének, úgy művészi ügyeinknek a múlt évekhez képest, virágzó állapotban kellene államok. De ha végiglapoztuk a zsebkönyvet, úgy találjuk, hogy színházunk csak anyagilag emelkedett, mig a lefolyt év művészeti tekintetben igen is meddő volt. Nincs örvendetes pont, melynél megelégedéssel időzhetnénk, s ha a Beethoven-ünnepélytől eltekintünk, egyetlen mozzanatot sem találunk, mely azt igazolná, hogy a vezérszerepre hivatott s oly bőkezűleg pártolt műintézet, a hazai színházak előtt bármiben is példát mutatott volna. Hazai drámaíróink a színháztól vajmi kevés buzdítást nyertek, egy-egy új eredeti dráma valódi ritkaság volt, s a játékrend még azok előadatásával is adós maradt, melyeket hónapok előtt hirdetett. Kit terhel ezért a felelősség az igazgatót, a szerzőket vagy a társulatot-e, nem akarjuk kutatni , legyen elég a szomorú valóra hivatkoznunk. — Nem állottunk jobban a külföld jelesebb termékeit illetőleg sem. Az egyetlen magvasabb darab, Augier „Forestier Pál“-ja, három év után került színre, s előadatásával nemcsak az élelmes Molnár, de a vidék valamennyi jóravaló igazgatója megelőzte a nemzeti színházat. Amit ezenkívül láttunk — így Sardou ,,Hazája, „Fernande“), s Manuel „Munkások“ című egyfelvonásos drámája — nagyon alatta áll ama mértéknek, melyet egy elsőrendű, vagy legalább e címet követelő műintézetnél használni kellene. A nemzeti színház álmosságát, mint elkerülhetlen okozat, a játékrend egyhangúsága követte. Egyik hét olyan volt, mint a másik; a színház elcsépelt darabjai egymás után következtek, s még örvendhettünk, ha a „Faust“ és „Hamlet“ gyakori ismétlése által olyan amilyen zeneélvezetben részesültünk. Nem volt semmi élénkség, semmi változatosság. Mondják, hogy a nemzeti színháznak nem a játékrend tarkasága,hanem a jobb művek szabatos, példányszerű előadatása után kell törekednie. Helyeseljük e nézetet, de kérdjük: rendített-e valamit a nemzeti színház e tekintetben, vagy vannak-e oly erői, melyek a játékrend lassúságát művészi előadással kárpótolhatnák ? Ha őszinték akarunk lenni, mind a két kérdésre nemmel felelünk. Elővették Shakespeare ,,Coriolanu-ját , Göthe ,,Egmont“-ját s Moreto egyik örökbecsű vígjátékát, de nem mind a három előadás a társulat gyöngéiről tanuskodott-e ? Az összjáték a hosszas, többszöri próbák következtében kielégítő volt, de látnunk kellett, hogy a színháznak nincs anyaszínésznője, nincs színésze, ki jellemszerepek ábrázolására vállalkozhatnék s nincs végül még oly fiatal nő tagja sem, ki a Klarchen-féle szerepekkel sikerrel megmérkőzhetnék. Ily viszonyok közt a példányszerű előadásokra hivatkozni, kissé nevetséges. A nemzeti színháznál úgy a drámai mint dalmű-társulatban jelentékeny hézagok vannak. Ezek pótlása elkerülhetlen szükséggé vált. Sajnos, hogy új szerződtetésekre még mindig kevés kilátás mutatkozik. Némethy Irmát elbocsátotta az igazgatóság s Jókainé aszszony helyén még most is oly színésznővel kell megelégednünk, ki hamis pathoszával minden mivelt fület sért, s még a legjobb drámai előadások öszhangját is megzavarná. Bulyovszky Lilla nem részesült annyi előzékenységben