Figyelő, 1872. január-december (2. évfolyam, 1-52. szám)

1872-01-14 / 2. szám

14 FIGYELŐ, fejlődési fokot már messze túlhaladták. Az ily nép működésében karöltve kell haladnia minden előretörekvésnek s a társadalom fejlettebb osztályainak erkölcsi kötelessége megragadni minden alkalmat, hogy a nép nagy zömét szellemi harcában bajtársává emelje fel. Oly nép, ahol ez hiányzik, ki van téve a veszélynek, hogy műveltebb szomszédai létét is megsemmisítsék. Lehetne ez ellenében azon ellenvetést tennünk, hogy a művészet gyámkodás által csak felvirágoztathatik, de, ha a nép érzülete és hajlama ezzel nem egyezik meg, ily után létre nem jöhet, s hogy ennélfogva ily esetekben összes erőnket concentrálnunk kell a népoktatás előmozdítására. Azonban ezen ellenvetés csak látszólagos. Az emberi nemnek nincs egyetlen egy faja sem — még a rideg gondolkozású chinait és a buta négert sem véve ki — amelyben a művészetre semmi hajlam sincs. A mahomedán vallás tilalmai dacára megszülettek a szép arabeskek, a képzelemdús mecsetépítészet; az asceticus s képromboló keresztyénségből — lassan kint bár — egy Giotto és Fiesole emelkedtek ki . XIV. Lajos bőkezűsége ott is művészi életet teremtett, ahol arra számítani alig lehetett, s a szomszéd németeknél Winckelmann és Lessing elméleti tanulmányai törték meg az utat azon új művészeti iskoláknak, amelyeket ma egy Cornelius, Rottman, Thorwaldsen műveiben egész Európa bámul. A magyar nemzet sem tartozik azok közé, amelyek művészeti hajlamoknak semmi jelét sem mutatták. Nekünk is voltak Markóink s Ferenczyink, kikre büszkék lehetünk, vannak jelenleg is s nem csekély számmal festőink s szobrászaink, a kik ha nem is elsőrangú nagyságok, de egy nemzetnek mindenkor díszére válhatnak. S e művészek legjelesbjei között Munkácsy, Zichy s több mások külföldön élnek, a bennlakók egy nagy része külföldi megrendelések után dolgozik, a nép nagy része nem érti működésöket s még magában a fővárosban is, ahol concentrálva van a művészi gyűjtemény, ahol a nemzeti múzeum képtárát évenkint 70,000 ember látogatja meg, csakis egy állandó szűk kör az, mely a művészettel melegen foglalkoznék. A vidéken alig van valami, ami — az egyedül ápolt zenét kivéve — művészetre emlékeztetne, s az itt felnőtt egyének művészi érzelme alig áll magasabb fokon, mint az ősemberé és gyermeké, akiknek kíváncsiságát csak a rikító szín, a hatásos dramaticai jelenet képes felkelteni. Európában — a törököt kivéve — egy nemzet sem maradt ily hátra, s maga a barbar angol, hol a hódítási vágy s nyers kedély csaknem lehetetlenné tették a művészeti képzelmet, messze túlhaladta e haza népét, melynél, ha élénkebb képzelmű is az olasz és francia, de mélyebb érzelemmel nem ruháztatott fel egy sem Európa számos népei között. A magyar kormánynak e téren s ily körülmények között tennie kell. Ne tekintsük többé a művészetet, a mint még ma is — fájdalom! — igen sokan veszik, a nagyúri kényelem élvezetének; ne higyyük, hogy az egy kellemes, de nélkülözhető fényűzés, a melyet a nehéz munka után kellene csak élveznünk, a művészet népnevelő és népnemesítő feladattal bir. Azon nép, a mely megtanulta szeretni és érteni a szépet, a mely már valóban tud lelkesülni a műremekek felett s megtudja különböztetni azt a hatásvadász kontárművek ellenében, méltó leend helyet foglalni a többi nemzetek sorában s jövője biztosítva leend. Hogy azonban a művészet és műszlés hazánkban ezen fokot elérhesse, szükséges, miszerint azt valódi nevelői tapintattal tudjuk ápolni és elterjeszteni. Nem azt értem ez alatt, ami a napokban tényleg megtörtént, hogy t. i. kormányunk az elemi iskolákban előadott szemléleti oktatáshoz szükséges képek kidolgozását legkitűnőbb festőinkre bízta, holott az valóban a néptanítók és a rajztanárok feladata, hanem azt, hogy a művészet remekeit s annak jelesebb termékeit ismertessük s értessük meg a haza minden részében. Nem elegendők erre a képes hetilapok, amelyek legnagyobb része különben is minden aestheticát lábbal tipor, a kormánynak is segédkezet kell e célból nyújtani. A derék Telepy Károly megmutatta az utat, mint kell ezt tennünk. Küldje ki öt és más nevezetesebb szakértőinket, kik bizonnyal örömmel fognak e feladatra vállalkozni, a haza minden részébe, hogy ott a nevezetesebb műemlékekről szakértő előadásokat tartsanak; vigyenek ők magokkal elegendő számú fényképeket és metszeteket ; hassanak arra, hogy ilynemű gyűjtemények és gypslenyomatok gyűjteményei az ország minden nevezetesebb pontjain alakuljanak; adasson ki a kormány műtörténelmi s a nevezetesebb műremekeket népiesen magyarázó könyvecskéket, szervezzen minden főtanodában egy külön aestheticai s műtörténelmi tanszéket a megfelelő gyűjteményekkel; fordítson egykissé többet a külföldi akadémiákon tanuló vagy utazó ifjú művészeink kiképzésére, s nem kellene szégyenelnünk azt, hogy a képzőm.-