Figyelő, 1873. január-december (3. évfolyam, 1-52. szám)
1873-02-23 / 8. szám
FIGYELŐ. Irodalmi, sztprmetlét s hetilap. Felelős szerkesztő: SZANA TAMÁS. III. ÉVFOLYAM. PEST, 1873. FEBRUÁR 23. 8. SZÁM. Tartalom. Vidéki visszhang. Károly Gy. Hugó. — Bulwer-Lytton Edward. Cyukási József. — Az emigrans irodalom. Névy László. — Szini szemle. — Lapszemle. — Rövid szemle. VIDÉKI VISSZHANG AZ ,,IRÓI ÉS MŰVÉSZI KÖR“ ÉRDEKÉBEN. (A ..Figyelő* szerkesztőjéhez.) Ama mozgalmak, melyek az „irói és művészi kör“-t illetőleg nem rég a főváros magán köreiben, sőt nyilvánossága előtt is megindultak, nemcsak ott, hanem a vidéken is nagy mérvben fölkelték a rokonszenves érdekeltséget. Jelen sorok írója bizonyára nem fog a fogadatlan ügyvéd dicstelen szerepére vállalkozni, ha a rokonszenv s érdekeltség érzelmeinek ezúttal kifejezést ad, s a szóba hozott egyesületre vonatkozólag egypár észrevételt kockáztat, és pedig főleg vidéki szempontból. A szép jövőjű s társadalmi tekintetben, szerény nézetünk szerint, igen fontos „írói s művészi kör“-re vonatkozólag azt olvastuk e lapok i. é. 5. számának illetékes forrásból eredt iránycikkében, hogy már az alapszabályok tervezete is kész, s a költségvetés mintegy 156 tagra fekteti számítását. Jól tudjuk, hogy e szám az egyleti élet megindulásának feltételező minimuma gyanánt szerepel a combinatióban, de nem fojthatjuk vissza abbeli kételyünket, hogy e csekély minimum nem oly szervezetben akarja-e létesíteni az igen életrevaló intézményt, mely csak a központ íróit s művészeit fogadandja be tagokul?! Nem minden ok nélkül teszszük ez észrevételt. Mit a lelkes ifjú iró, Kármán József, Schedius Lajos emlékezetes irói estélyén 1793- ban a legnyomósabb érvekkel indítványozott, immár valósulásba ment : Pest a magyar irodalomnak irányadó s hatékonyan működő központjává lön. De be kell ismernie a legelfogultabb gondolkozásnak is, hogy irodalmunknak nemcsak központos köre, hanem e központnak sugarai is vannak, melyek bár országszerte elágazottak, de a sugárvonal mértani természeténél fogva mégis csak a központhoz tartoznak, azzal a legörömestebben, mert legtermészetesebben, találkoznak. Nem ismerjük az „írói és művészi kör“ alapszabályainak tervrajzát, mert nem emlékezünk, hogy a lapokban közzé lett volna téve. Legalább mi nem olvastuk. S így azt sem tudhatjuk, be vannak-e tagokul fogadva a különböző vidékeken elszórva élő s működő írók és művészek. Ha nincsenek, a fentebb említettek nyomán kérve kérjük e lapok 1. szerkesztőjét, ki tudomásunkra a megpendült eszme egyik tevékeny mozgatója, hogy a végalakuláskor legyen szószólója befogadtatásunknak. Mellettünk talán még nyomósabb okok harcolnak, mint a fővárosiak mellett. Nekik elvégre is többszörös alkalmuk van a társadalmi, tudományos, művészi s egyéb összejövetelekkor egymással találkozniuk, eszméket cserélniük, a már érdemekben gazdag, korosabb írókat s művészeket, mint tiszteletük méltó tárgyait, megismerniük, azok társaságából lelkesedést, útbaigazítást s irányt meríteniek. Mi mindez előnyöket vagy épen nem élvezhetjük, vagy csak esetlegesen, elvétve részesülhetünk azokban. A közlekedési vonalak gyorsasága közelebb hozott bennünket irodalmunk központjához. A vidéki író évenként többször megfordul Budapesten, ott időzik rövidebb, hosszabb ideig. Különösen a tanárok, kiknek testülete napjainkban tekintélyes jutalékkal gyarapítja az irodalom munkásait, ha már két hónapos szünidejüket költekezve képesek vagy akarják eltölteni, szívesen teszik azt az irodalmi központban. Mily kényelmes, méltó, üdvös s tanulságos szórakozási helyül kínálkozik reájuk nézve is az „írói s művészi kör“ ! Mindenesetre méltóbb s célszerűbb helyiség lesz ez, mint a kávéházakéi, melyeknek szállongó füstfellegei, vakító gázfénye s hevitt melege között a vidéki hó eddigelé ilyen köröket kereshetett s találhatott. A befogadás módozatának eszélyes kivitele a központ feladata. Hanem hát, minthogy a vidéki írók s művészek csak az évnek csekély részében részesülhetnek az egyesület előnyeiben