Figyelő, 1874. január-december (4. évfolyam, 1-52. szám)
1874-11-08 / 45. szám
FIGYELŐ. Csengery Antal hosszú évsorokra tönkre tette azáltal, hogy az akadémia fedelét elég tapintatlanul s nagy pazarlással állítólag az Eszterházy-képtár kedvéért vassal vonatta be, a képzőművészeti folyóirat felállításáról, melyet egy évvel előbb maga a kormány ígért meg, most természetesen mindenki hallgat . . . többről még álmodnunk sem lehet. A kormány, mely általában folytonosan tájékozatlan volt a képzőművészeti érdekek irányában, talán egy évtizeden át tehetetlen lesz, a társadalomnak kell mindent megtennie. Ki ismeri nálunk azon néhány főre menő s könnyen megszámlálható műbarátok számát, ki tudja, hogy ezek legnagyobb részének is sokkal több a lelkesedése, mint anyagi és szellemi ereje a művészet pártfogására, s hogy ennélfogva nem egyhamar reménylhetjük azon korszak végét, midőn a Munkácsyaknak, Zichyeknek vándorbotot kell fogniok: az őszinte hálával viseltethetik az országos képzőművészeti társulat azon csekély számú vezérférfiai iránt, kik nem rettenve vissza az akadályoktól, megkisérlették ezen műcsarnok épitését s igy alig néhányan százezrek, az egész művelt osztály kötelességét leróvni. A műcsarnok felállítása első hajnalpk, hogy a képzőművészetekre szebb világ kerül. A képzőművészeti társulat ezen lépése a legnagyobb elismerést érdemli. Óhajtjuk, hogy ezen elismerés mielőbb tömeges pártfogásban is mutatkozzék. A magyar műveit osztálynak éreznie kell, hogy ezen kisded lépés nagy fontosságú s hogy az eddig egyesek által oly nagy buzgalommal s önfeláldozással viselt terhet ezentúl az egész társadalomnak kell magára vállalnia. GYÖRGY ALADÁR: ROBINSOK ÉS A ROBINSOKIÁDOK. Idősb Robinson Crusoe utazásai, élményei és csodálatos kalandjai. A Robinsoniádok történetével és a szerző De Foé Dániel életrajzával Lauckhard után fordította Malmosi Károly. Budapest, 1874. Kiadja Ráth Mór. I. „A magyar nemzet jutányos családi könyvtára“. Ráth Mór e teljes dicséretre méltó vállalata, egy régi, kedves ismerőst hozott elénk. A „Robinson“ név a gyermek-és ifjúkor legédesebb emlékeit kelti fel bennünk, azon korét, mely kevesebbet gondol, mint érez, de ép azért drága kincseket ad a világba lépőnek útravalóul: a szív kincseit. Hogy mennyit nyert az ifjú kebel Robinsontól, azt kiki érzi magában, s egy említés elég arra, hogy minden művelt ember előtt tisztán álljon ezen szerencsés irodalmi alkotás nagy jelentősége. Azonban a „Robinson“ nevet, s ama tanulságos történetet a legtöbb ember nem az eredeti forrásból, vagy annak hű másolatából, nem De Foé genialis munkájából ismeri. Az „idősb“ Robinsont egy buzgó német paedagogus Campe J. H. „ifjabbá"* varázsolta, s az a könyv, melyet e nagyérdemű ifjúságbarát speciálisan paedagogiai céljai szerint szerkesztett, volt közönségesen a fiatal nemzedék kapva kapott kedvence. Campe 1779- ben adta ki először „Ifjabb Robinsonját, s azóta nemcsak eredetiben jelent meg többször, mint 42-szer, hanem fordításokban szám nélküli menynyiségben terjedt el az egész világon. Pedig Campe dolgozata távol sem versenyezhet az eredetivel. E szorosan vett ifjúsági mű miként a jelen kiadás bevezetése is mondja, az angol eredetinek csak eltorzított másolata volt, egy nagy és örökbecsű, magában véve tartalomdús elbeszélés vizenyős átdolgozása. Anélkül, hogy Campe érdemeit laptávolabbról is kisebbíteni akarnék, lehetetlen fel nem ismernünk, hogy C. kezében az önkényes hozzáadások és változtatások, különösen a Basedow-féle paed. iskolának elvéből folyó moralizálás folytán költői becsben sokat szenvedett e mű, s az ifjúsági irodalomban oly irányt teremtett, mely ellen a „Naseweisheit“ miatt már Schlosser kifakadt. „Szerencsére két körülmény megmentette De Foé könyvét: egyrészt tartalmának ép magva, melynek erőteljes hatása a nehézkes alak dacára is megragadta a kedélyt, másrészt a német átdolgozóknak beszélgetés alakjában közbeszúrt szemlélődései, melyek az érdek- feszítő események közt ízetleneknek s okoskodóknak látszanak, de melyeket az elbeszélés összefüggésének megszakítása és minden nehézség nélkül el lehetett fordítani és olvasatlanul hagyni.“ Különben De Foé Robinsona, amellett, hogy mint „regény“ azaz szép mű végtelenül felette áll Campe dolgozatának, leírja az okulás mindazon forrását, melyek helyébe a paedira mesterséges csatornákon vezeti be erkölcsi és a hasznos tudásra vonatkozó tanításait. Ismeretes, mily nagyrabecsülte e könyvet J. J. Rousseau, ki az egyéb Emil-jében közt a legszerencsésebb értekezésnek nevezte a természetes nevelésről (le plus heureux traité d'éducation naturelle) nevezi, s azt akarja.