Figyelő, 1874. január-december (4. évfolyam, 1-52. szám)

1874-11-08 / 45. szám

FIGYELŐ. Csengery Antal hosszú évsorokra tönkre tette az­által, hogy az akadémia fedelét elég tapintatlanul s nagy pazarlással állítólag az Eszterházy-képtár kedvéért vassal vonatta be, a képzőművészeti folyóirat felállításáról, melyet egy évvel előbb maga a kormány ígért meg, most természetesen mindenki hall­gat . . . többről még álmodnunk sem lehet. A kormány, mely általában folytonosan tájékozatlan volt a képzőművészeti érdekek irányában, talán egy évtizeden át tehetetlen lesz, a társadalomnak kell mindent meg­tennie. Ki ismeri nálunk azon néhány főre menő s könnyen megszámlálható műbarátok számát, ki tudja, hogy ezek legnagyobb ré­szének is sokkal több a lelkesedése, mint anyagi és szellemi ereje a művészet pártfo­gására, s hogy ennélfogva nem egyhamar re­­ménylhetjük azon korszak végét, midőn a Munkácsyaknak, Zichyeknek vándorbotot kell fogniok: az őszinte hálával viseltethetik az országos képzőművészeti társulat azon cse­kély számú vezérférfiai iránt, kik nem ret­tenve vissza az akadályoktól, megkisérlették ezen műcsarnok épitését s igy alig néhányan százezrek, az egész művelt osztály köteles­ségét leróvni. A műcsarnok felállítása első hajnalpk­, hogy a képzőművészetekre szebb világ kerül. A képzőművészeti társulat ezen lépése a legnagyobb elismerést érdemli. Óhajtjuk, hogy ezen elismerés mielőbb tömeges párt­fogásban is mutatkozzék. A magyar műveit osztálynak éreznie kell, hogy ezen kisded lé­pés nagy fontosságú s hogy az eddig egyesek által oly nagy buzgalommal s önfeláldozással viselt terhet ezentúl az egész társadalomnak kell magára vállalnia. GYÖRGY ALADÁR: ROBINSOK ÉS A ROBINSOKIÁDOK. Idősb Robinson Cruso­e utazásai, élményei és csodá­latos kalandjai. A Robinsoniádok történetével és a szerző De F­oé Dániel életrajzával Lauckhard után fordította Malmosi Károly. Budapest, 1874. Kiadja Ráth Mór. I. „A magyar nemzet jutányos családi könyv­tára“. Ráth Mór e teljes dicséretre méltó válla­lata, egy régi, kedves ismerőst hozott elénk. A „Robinson“ név a gyermek-és ifjúkor legédesebb emlékeit kelti fel bennünk, azon korét, mely ke­vesebbet gondol, mint érez, de ép azért drága kincseket ad a világba lépőnek útravalóul: a szív kincseit. Hogy mennyit nyert az ifjú kebel Robin­sontól, azt kiki érzi magában, s egy említés elég arra, hogy minden művelt ember előtt tisztán áll­jon ezen szerencsés irodalmi alkotás nagy jelen­tősége. Azonban a „Robinson“ nevet, s ama tanulságos történetet a legtöbb ember nem az eredeti for­rásból, vagy annak hű másolatából, nem De Foé genialis munkájából ismeri. Az „idősb“ Robinsont egy buzgó német paedagogus Campe J. H. „if­­jabbá"* varázsolta, s az a könyv, melyet e nagy­érdemű ifjúságbarát speciálisan paedagogiai céljai szerint szerkesztett, volt közönségesen a fiatal nemzedék kapva kapott kedvence. Campe 1779- ben adta ki először „Ifjabb Robinsonját, s azóta nemcsak eredetiben jelent meg többször, mint 42-szer, hanem fordításokban szám nélküli meny­­nyiségben terjedt el az egész világon. Pedig Campe dolgozata távol sem versenyez­het az eredetivel. E szorosan vett ifjúsági mű miként a jelen kiadás bevezetése is mondja, az angol eredetinek csak eltorzított másolata volt, egy nagy és örökbecsű, magában véve tartalomdús elbeszélés vizenyős átdolgozása. A­nélkül, hogy Campe érdemeit laptávolabbról is kisebbíteni akarnék, lehetetlen fel nem ismernünk, hogy C. kezében az önkényes hozzáadások és változtatá­sok, különösen a Basedow-féle paed. iskolának el­véből folyó moralizálás folytán költői becsben sokat szenvedett e mű, s az ifjúsági irodalomban oly irányt teremtett, mely ellen a „Naseweisheit“ miatt már Schlosser kifakadt. „Szerencsére két körülmény megmentette De Foé könyvét: egyrészt tartalmának ép magva, melynek erőteljes hatása a nehézkes alak dacára is megragadta a kedélyt, másrészt a német átdolgozóknak beszélgetés alak­jában közbeszúrt szemlélődései, melyek az érdek- feszítő események közt ízetleneknek s okoskodók­­nak látszanak, de melyeket az elbeszélés össze­függésének megszakítása és minden nehézség nélkül el lehetett fordítani és olvasatlanul hagyni.“ Különben De Foé Robinsona, amellett, hogy mint „regény“ azaz szép mű végtelenül felette áll Campe dolgozatának, leírja az okulás mindazon forrását, melyek helyébe a paed­­ira mesterséges csatornákon vezeti be erkölcsi és a hasznos tu­dásra vonatkozó tanításait. Ismeretes, mily nagy­­rabecsülte e könyvet J. J. Rousseau, ki az egyéb Emil-jében közt a legszerencsésebb értekezésnek nevezte a természetes nevelésről (le plus heureux traité d'éducation naturelle) nevezi, s azt akarja.

Next