Figyelő, 1875. január-december (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875-02-14 / 7. szám

74 FIGYELŐ, és­pedig nemcsak egy korszakból, hanem a történeti változások szerint áttetsző pa­píron alkalmazott átalakulási ra­j­z­o­k­k­a­l. Azonban a legjobban előadott földrajzi ismeret is még nem elég segédeszköze a történelem tanításának. Én legalább azt hi­szem, hogy ma már egyetlen középtanoda sem nélkülözhet egy olcsóbbszerű gyász­­minta-gyűjteményt, mely a hajdankor művészetéről legalább némi fogalmat adjon; nem az oly rajzokat, melyek a régi népek építészetéről, művészetéről, fegyverzetéről és szokásairól némi fogalmat adjanak. A legtöbb tanodánál még az is lehetséges, hogy egy pár régészeti tárgyat, legalább az emberiség főfejlődési fokait jelzőt, eredetiben meg­szerezzen. Nagyon célszerű lenne a művészet világ­rem­ekeiről legalább fényképeket szerezni meg, mi épen nem kerülne oly tetemes kiadásba, hogy a legtöbb középtanoda meg ne bízhatná. Mindezeket a tanárnak a történelem illető helyein nem csak be kell mutatnia, hanem néhol rajzzal és rajzoltatással pótolnia, mint például a görög építkezési rendszereknél, az egyptomi gúlák szerkezetének tanításánál stb. Az, ki már egyszer ezen eszközök nél­kül tanított s most kísérletet tesz azok segélyével tanítani, kétségkívül oly nagy különbséget fog látni az eredményben, mint a minő különbség van más különben egyenlő viszonyok és egyének között, egy vak és egy tisztán látó tanítvány tanítás­á­nál. Kívánatosnak tartom, és pedig nemcsak a történelem tanításánál, hogy az okvetlenül megszerzendő segédeszközök lehetőleg közel helyeztessenek el a tanteremhez , hogy így a tanár keze ügyében legyenek , mert az emberi természet, kivált a tanár hanyatló korával, lassanként a mozgási kedvet is meg­csappanja s a legtöbb tanár, ha kényelmesen nem teheti, nem igen fordul a segéd­eszközök alkalmazásához. Nagy előny az is, hogyha a történelem tanára legalább az ó­kori irodalomban jártas és ott, a­hol az irodalomban nagy szerepet játszott egyénekről beszél, legalább emlékez­­tetetésképen egy-egy remek, művészi vonásra rá tud mutatni. Én azt hiszem, hogy ily modorban és segédeszközökkel alkalmazva a történelem tanítását, kevesebb tanóra alkalmazása mel­lett is, több eredményt érhetünk el közép­tanodáinknál ; csupán azon megjegyzésem van még, hogy a tanár igen jól teszi, ha tanítvá­nyait a tankönyvekben föl nem jegyzett ki­térések leírására szoktatja s havonként legalább két három ízben oly kér­déseket tűz ki, melyek a tanuló ön­szorgalmát és ítélő tehetségét ve­szik igénybe. Régebben és sok helyütt még ma is az a rosz szokás uralkodik, hogy a tanulóval nagy mennyiségű évszámot sőt egész családi táblázatokat taníttatnak be. Ez a­mily hely­telen, és oly eredménytelen is, mert az em­beri emlékezet természetében fekszik, hogy az egyik fogalom kiemelkedése, a másikat alá­nyomja és eltemeti, s azt lehet mondani, hogy egy bizonyos határon túl, minél többet erőszakolunk reá, annál több vész el belőle. De különben is a legtöbb ifjúnak helyi emlékezete sokkal nagyobb a f­o­g­a­l­o­m- vagy időbelinél; ennélfogva sokkal helyesebb az elsőre támaszkodni s a chronologiai tabel­lákat és nevezetesebb családi táblázatokat a tanterem falain igen szembetűnő betűkkel al­kalmazni, s a tanulót arra szoktatni, hogy az időszerű egybefüggéseket, s ott hol ez a történelemben lényeges szerepet játszik, az uralkodó családok összeköttetéseit önerejen ta­nulmányozza. Vannak kérdések, melyek föltevése által a tanuló nagy gyakorlatot ér el s különösen legfontosabb az ott, hol a világesemények té­nyezőiül a nemzetek és uralkodók csoporto­­tosulnak. Ilyenek p. a keresztes hadak tör­ténete, a harmincéves vagy spanyol örökö­södési háború eseményei, XIV. Lajos vagy I. Napóleon hódításai stb. Általában véve a középtanodában a nézleltetés eszközei már egész terjedelemben alkalmazandók, és csak bámulnunk lehet azon közönyt és hanyagságot, mely hazánk nem

Next