A Földgömb, 2001 (19. évfolyam, 1-6. szám)
2001-05-01 / 3. szám
____Esszé_____ A Kilimandzsárót látni ... és? A publicista sovány, ideges alakja egy ideje sűrűn tünedezett fel a budapesti Állatkert sétányain. Mint írja, sokszor egészen sürgős teendőket szakított félbe ezekért a futó szemlékért. Egyre gyakrabban fogta el ugyanis valami nyugtalan és kényelmetlen feszültség, amely felkorbácsolta benne az olthatatlan kíváncsiságot és szomjúságot Afrika után. Ebben az időben kutatta lázasan és bizonytalanul a maga belső Afrikáját, azt az elhagyatott és sötét lelki tájat, ahol annak idején mintha ottfelejtett volna valamit. Újabban gyakran nyomozott ebben az irányban, bátor és veszélyes expedíciókat indított önmagába, dacolva az elviselhetetlen szorongással. Minden érdekelte, ami Afrikára utalt, és minden Afrika felé vonzotta, végzetesen és barátságtalanul, mint a szakadék. A zaklatott lelkű publicista - Bálint György - főként a nagyragadozók etetését érezte elmulaszthatatlanul fontos látványnak. Ellenállhatatlanul vonzotta az épület belsejének brutális, támadó büdössége, és maga a procedúra, a vasrudak rázása tébolyult erővel és üvöltő hörgéssel, a véres húsdarabok felfalása. Ilyenkor ő, aki mindennapi kenyerét finomra csiszolt és mélyenszántó gondolatok papírra vetésével kereste, megbabonázva nézte őket. Aztán felkavartan, kábultan kitámolygott a szabadba. Az ősi fájdalom, az ősi öröm, az iszonyú erejű vágy és iszonyú erejű kielégülés minden alkalommal így hatott rá. Aztán csengetett egy villamos: Európa jelzett élesen, szigorúan és türelmetlenül, s a varázsnak vége szakadt... Hogy Afrikának mekkora erejű és milyen sokszínű varázsa van, arról ezek után hallgassuk meg Széchenyi Zsigmondot is: „Fantasztikusak itt a reggelek. Hisz ’ minálunk is fényesek a napkelték, nálunk is ragyog a hajnali harmat, nálunk is meglepőek azok a szín-, árnyék-, szag- és fényhatások, melyeknek pompájában születnek az ifjú napok. De itt minden sokkal élesebben, sokkal erőteljesebben történik. Ez általános jellemvonása itt az életnek. Itt fényesebb a napfény, csillogóbbak a csillagok, sötétebbek a viharfelhők, borzalmasabbak az égiháborúk, hódítóbbak a szagok, határozottabbak az ellentétek. De még a tüske is szúrósabb, a fa is keményebb, az ember is kitartóbb, a vadállat is szívósabb. Egyszóval, itt energikusabban lüktet az élet pulzusa. És ez az, ami olyan komollyá teszi Afrikát, ez az, ami idevonz, ami visszavonz mindenkit, aki egyszer belékóstolt. ” Ennyit arról, hogy Afrika mi mindent képes véghezvinni az európai lelkekben. Most pedig térjünk át arra, mi mindent indított el az európai ember Afrikában. Túl messzire menni egyetlen írásban reménytelen vállalkozás. Induljunk el a XIX. század második felétől, és maradjunk továbbra is a magyaroknál. Nyugtalan vérű honfitársaink afrikánusi teljesítményeit előkelő helyre kell rangsorolnunk. Ez kivált Teleki Sámuelre vonatkozik. Amikor az erdélyi „vadgróf’ a színre lépett 1886-89 között lebonyolított háromezer kilométeres felfedezőútjával - mely a még terra incognitának számító területeken hatolt át emberfeletti nehézségek és veszélyek legyűrésével - már egy korszak „fináléja” zajlott. A nagy felfedezéseké. Telekiék tüntették el az utolsó nagy fehér foltot Afrika térképéről. Teljesítményüket a nemzetközi szakirodalom is David Livingstone és Henry Morton Stanley mellé sorolja. Eredményeik, mindaz, amit véghezvittek és amit hazahoztak, távirati stílusban felsorolva is fantasztikus: 3000 km-es ismeretlen útvonal feltérképezése; a Rudolf- és Stefánia-tó, továbbá egy aktív tűzhányó felfedezése; addig jórészt ismeretlen népekről, törzsekről, etnikumokról, maszájok, kikujuk, turkánák, szamburuk, elmolok, boranák, burkenedzsik, resiátok - hozott hiteles fotódokumentáció; etnográfiai, növénytani, állattani gyűjtések; meteorológiai, földrajzi megfigyelések; mind-mind páratlan újdonságot hozó eredmények.