Hazánk. Történelmi Közlöny 6. (1886)
1886 / 5. füzet - Thim József: Szerbia és a szerb mozgalom Magyarországon, Risztics János után
754 GRÓF GYULAI FERENC TÁBORNOK EMLÉKIRATAI igéhez : «A császárért, nemzetiségünkért és a monarchia egységéért» híven ragaszkodik. Krityánia seregének élén, mely leginkább szerbországiakból állt, először Fehértemplomnál küzdött (aug. 19. – szept. 3-án), és később Tomasovácon. Heves küzdelmek folytak Szt.Tamáson is, hol Biga kapitány minden támadást visszavert. Fontosabb ütközetek az aug. 19. s szept. 21-iki, az utóbbinál maga a hadügyminister Mészáros vezérelt. A harc mindkét oldalon elkeseredett volt, kegyelmet senki fiával sem gyakoroltak. Falvakat gyújtottak fel s nagyobb részök a lángok martaléka is lett; ily eljárás csak csorbította a dicsőséget mindkét részt. Ha tekintetbe veszszük, hogy a népek felvilágosodottsága és műveltsége akkoriban ugyanazon fokon állt, bízvást mondhatjuk, hogy egyik fél oly hibás mint a másik. Sokáig vetettük egybe a dolgokat, míg megbízható ítéletre juthattunk, s mégis — lelkiismeretesen ítélve — nem mondhatjuk, hogy a magyarok és szerbek egyenlő garázdák s kegyetlenek voltak. Megcáfolhatlan tény, hogy a magyarok a végvidéken sokkal erősebbek voltak a szerbeknél. Lélektani tünemény, hogy a magyarok érzékenyebbek, hevesebbek mint a szerbek. A magyarok csellel élve, egész csoportokat ütöttek agyon , agyonütötték a hadifoglyokat, békeköveteket. A vérfürdőt a magyarok kezdték , a szerbek kárörömmel nézték, mint tette ezt Zentán Trifkovics. Mindezen kegyetlenségeken Perczel túltett, midőn csapataival a szerb termékeny rónaságon elkezdett pusztítani. Mint látni fogjuk, az ő pusztítása mindent felülmúl, a mit a történelem eddig ismer; ha majd a patriarcha beszédét (1848. okt. 9.) közölni fogjuk, melylyel az aznapi közgyűlést megnyitá, még erre visszatérünk. A patriarcha minden kegyetlenséget, melyet nemzetére fogtak, mint teljesen alaptalant, a szerbek nevében visszautasított. «Bármilyen elkeseredetté is fajult a harc, mi részünkről mondhatjuk, hogy emberségesen álltunk ellent, úgy hogy az ellen nem vetheti szemünkre, hogy mi foglyainkkal kegyetlenül bánunk, s tény hogy igen kevés lakott halállal.» Azok, akik a harcban közvetlenül nem vettek részt, észrevehették, hogy szerb részen az önkéntes csapatokra háríták a felelősséget, de nézetem szerint a harc elfajulása a hét nemzetipárt helyi összetűzésében keresendő.** Az önkéntes csapatok, melyek Szerbországból jöttek, Knityánia erős fegyelme alatt állottak. Báró Helfert, ki alaposan tanulmányozta az 1848-as forradalmat, azt mondja, hogy «Krityánia fővezér, ki a bátorságot békeszeretettel, éles felfogást ügyességgel párosított, oly jelenség volt, mely tiszteletet gerjesztett . A szerző emez állítása téves; Bácskában a szerbek Újvidéken kezdték meg a vérengzést követválasztás alkalmával (jun. 26-án). A jun. 12. karlócai támadást ide nem lehet sorozni, miután az tisztán katonai actió volt. ** Hasonló értelemben nyilatkozik Szemere is «Gr. Lúd. Batthány, Arthur Görgey, Lúd. Kossuth» című művében. 73. 1. A fordító.