Kultúra és Közösség, 2002 (29. évfolyam, 3. szám)

2002 / 3. szám • Politika és … II. - POLITIKA ÉS INTEGRÁCIÓ - Kolozsi Ádám: "Erős program" a tudásszociológiában

megvalósuló tudástermelés a tudo­mány esetében más kulturális terrénu­mok működéséhez hasonlóan törté­nik, vagyis - szemben a tudomány ti­pikus önképével - termékeinek elem­zése során ugyanazon szociológiai té­nyezők szolgálhatnak magyarázatul, mint igazolhatatlan hiedelemnek te­kintett vélekedésrendszerek esetében. Tudás- és tudományszociológia egy­másba érése kétféleképpen is ábrázol­ható, de a tanulság mindkétszer ugyanaz: a tudományos tudás rela­­tivizálása. Hesse utal arra, hogy amíg korábban a tudomány szociológiája, mondjuk a tudomány mint intézmény működésének társadalmi keretfelté­teleit vizsgálta, addig az erős program fő hozadéka, hogy immár maguk a konkrét tételek és elméletek is társa­dalomtudományosan vizsgálhatóak, vagyis a „belső történetnek” is szocio­lógiai relevanciája van. Amíg ez az in­terpretáció a tudomány tudásszocioló­giai vizsgálhatóságát hangsúlyozza, addig Bloor a tudománynak szélesebb értelmű tudáson belül lévőségét (és más tudástípusoktól való elválasztha­­tatlanságát) állítva mutat rá ugyanarra. Az erős program esetében tehát értel­metlen a kérdés, hogy tulajdonképpen tudás- vagy inkább tudományszocio­lógiáról van egyáltalán szó. Annál is inkább, mert bár Bloor az intellektuá­lis munkamegosztásban a szociológu­sok nagyobb jövőbeli szerepéért emel szót, írása mégis legalább annyira te­kinthető a filozófia, mint a szociológia részének. (Ahogyan az a tudásszocio­lógia kapcsán már igen korán felme­rült, miként látni azt is, hogy e tudo- Politika és integráció mányterület intézményesítői is inkább voltak filozófusok, mint szociológu­sok, különösen Schelerre igaz ez, de bizonyos fenntartásokkal Mannheim­­re is vonatkoztatható). Úgy gondo­lom, ezúttal vitathatatlanul filozófiáról van szó, avagy a filozófia önfelszámo­lásáról. Keményen fogalmazva, ebben az aspektusban az erős program célja a filozófia tradicionális (idealizmust ért­ve ezalatt) modelljének irracionálissá minősítése, ezáltal a filozófia szocioló­giai segédtudománnyá degradálása. A normativitás: Az erős programban a végsőkig radikalizált tudásszocioló­giai megközelítés kapcsán értelmetlen a kérdés, hogy valójában leíró társada­lomtudományról, vagy pedig filozófiá­ról van szó. A világ e szemléletének (mert nem egyszerűen egy szaktudo­mányról van szó, a tét annál jóval na­gyobb) differentia specificája, hogy benne a bölcselet magában a - részle­gesnek érzett - adott társadalmi álla­potban, annak deskripciójában oldó­dik fel. A tudásszociológia a posztmo­dernnek nevezett eszmefejlődésbe il­leszthető, ahol a „szellem dialektikája” az ész önmagát relativizáló, vagyis ma­gát a készen kapott - észnélküli - vi­lágban elveszítő stációját eredménye­zi. A hitelességüket és erejüket veszítő nagy elbeszélések közül az ész poten­ciájába vetett hiten, a ráció vallásán alapuló felvilágosodás meggyengülése az, amelyet a leghangosabb filozófiai argumentációk - kinél részleges meg­őrzéséért, kinél totális dekonstruk­­ciójáért - kísértek. Az értékelő ész van a középpontban, ennek megrendülése azonban a - magukat sokszor poziti­vistának gondoló - tudományok tisz­tán valóságleíró képességét is érinti. A tudás lét általi meghatározottságának ésszerű tétele a rációnak visszavonulót fúj. A tudományfilozófiában ez a kivo­nulás talán két szakaszra bontható: az első a metafizikából a pozitív tények közé menekülést, a második a „té­nyek” igaz-hamis meg nem ítélhetősége miatt a szociológiai mentsvár keresé­sét jelentheti. Önkényes szakaszolá­som szerint az erős program a második „korszak”, a tudomány­kritika lehető­ségeinek végiggondolását jelenti. A program fő nehézsége talán abban áll, hogy mindeközben igyekszik­­ az „igaz-hamis bináris oppozíciókon” nyugvó - tudományos beszédmód ra­cionalitását a minimálisan szükséges szinten megőrizni. Amennyiben ez nem sikeres, úgy a továbbiakban min­den radikális kérdésfeltevésű szocioló­gia és tudományfilozófia csak „játék a betűkkel”. A következőkben ezért - az erős program négy tételének bemutatá­sa után - elsősorban az irracionalitás vádjának elkerüléséért zajló érdemi játszma, az öncáfolat-évvel szembeni ellenérveket veszem számba. David Bloor az erős program lényegét négy pontban látja összefoglalhatónak Ezek az okság, a pártatlanság, a szim­metria és a reflexivitás tétele. A négy közül az első három által hozott nó­vum összesűríthető abban, hogy a tu­dományosan adott pillanatban elfoga­dott igaz állítások tartalmukban is vizsgálhatóak a tudásszociológia felől, méghozzá azért, mert létrejöttükben - a hamis nézetek kialakulásához ha­sonlóan - társadalmi okok (is) közre­játszottak. Az okság eme elvéből vezet­hető le a szimmetria („ugyanolyan tí­pusú okokkal kell magyaráznia, mondjuk, az igaz és hamis vélekedése­ket”) és a pártatlanság (a tudásszocio­lógiának „pártatlannak kell lennie igazság és hamisság {...} kérdései­ben”) tétele. Az erős program szótárá­ból az igaz és a hamis terminusokat ezután törölhetjük is: ezek ugyanis társadalmi kötöttségük miatt utasíttat­­nak el. Bloor racionalitás és irracionali­tás helyett inkább az evilágibb sikerről és kudarcról beszél, Hesse pedig a szimmetria tételének explikálásánál az igazságfogalomra vonatkozó tudatos jelentésváltoztatásra hivatkozik: „racio­nalitásnak és igazságnak nincsenek természettől és társadalomtól függet­len, a priori, analitikus vagy szükség­­szerű alapjai” és Bloor is a konven- KÉK

Next