Fábián István: A magyar irodalom kis tükre - Kincsestár 31. (1941)
VII. Új ízlés
76 ÚJ ÍZLÉS széléseinek, regényeinek alapja az adoma, hanem szkeptikusan bölcs, kissé cinikus, de tisztán leszűrődött világnézetének is, amely sajátosan magyar tükröződése a századforduló eszmevilágának. Néha ellágyul ugyan, de alapjában nem lírikus természet. Előadó modorában, a kedves, közvetlen, adomázó hangban, a szerző egyéniségének érvényesítésében fejeződik ki a kor uralkodó irányzata. Ugyanezt a stílust képviseli Eötvös Károly, kinek műveiben az adoma minden szerkezetet felold, meg Móra Ferenc több érdeklődéssel az egyszerű nép iránt. A regény egyik legmerészebb szétoldója Krúdy Gyula, aki a mesét finom lírai emlékekkel, átélt adomákkal helyettesíti. A lírikus irányzat fokozottabban érvényesül a korszak nőíróiban, akik már komoly irodalmi mértékkel mérhetők. Kaffka Margit személyes élményekből építi regényeit hangulatos, kissé szétömlő stílussal (Színek és évek). Tormay Cecil műveinek legegyénibb vonása a meglepően erős kompozíció és a nagy gonddal ötvözött, hangulatos stílus (Régi ház); legnépszerűbb műve a naplószerű Bujdosó könyv. Az ősi küldött monumentális képviselője a hű korjellemzés mellett is lírai történelmi regénynek. Ugyancsak napló Kuncz Aladár Fekete kolostora, amelyben a világháború alatti francia internálás egyhangú, mélyen emberi történetét a nagy mesterekre emlékeztető egyszerű eszközökkel írja meg. Már e nevek is, — amelyeknek számát bátran lehetne kétszeresére növelni — mutatják a regény nagyarányú népszerűségét. Ezzel a fellendüléssel arányos a színház virágzása. Egymás után nyitják a színházakat Budapesten, és minden nagyobb vidéki város szinte kötelességének tartja, hogy állandó épületet emeljen színielőadások számára. Az érdeklődés megváltozik. Történelmi tragédiák helyett szívesebben mutatnak be vígjátékokat (Rákosi Jenő: Aesopus, Dóczy Jenő: Csók) és társadalmi színműveket (Csíky Gergely: Proletárok.