Koltay-Kastner Jenő: Olasz-magyar művelődési kapcsolatok - Kincsestár 132. (1941)
I. A magyar törzsszövetség első itáliai kapcsolatai
OLASZ-MAGYAR MŰVELŐDÉSI KAPCSOLATOK I. A magyar törzsszövetség első itáliai kapcsolatai A honfoglaló pogány magyarokat európai szövetség és a pannóniai római műveltség fennmaradt emlékei szinte azonnal a Duna völgyébe való megérkezésük után kapcsolatba hozták az olasz félsziget politikai érdekköreivel. Arnulf császár, kivel Árpád törzsszövetsége már régebben összeköttetésben állt, siet felhasználni őket arra, hogy Lombardiára támasztott jogigényét Berengárral szemben érvényesítse. 898 őszén egy délpannóniai erős magyar csoport el is indul a Sisciaemonai régi római úton, mely kíváncsiságukat bizonyára felébresztette, Berengár friuli törzsbirtoka felé, de ezúttal csak felderítő portyázásra szorítkozott és a Brentától visszafordult. A következő év tavaszán mintegy kétezer főnyi lovas haduk vonult azután a XXI. századi oklevelekben ,,Strata Hungarorum”-nak emlegetett úton Tarvison keresztül a Brentához, ahol Padova, Vicenza környékén szállást ütöttek. Pusztító csapataik innen rajzottak széjel a megerősített városokat elkerülve s csak a falakon kívül fekvő gazdag kolostorokat rabolva sorra. Főerejük Milánón keresztül a nyugati Alpokig dúlta az északlombard síkságot. Egy kisebb csapatuk Velence ellen kísérelt meg vakmerő támadást. Harácsolt bárkákon, melyen