Szekfü Gyula: A számüzött Rákóczi - A MTA Könyvkiadó Vállalata UF 15. (1911-1913. cyclus) (Budapest, 1913)

Harmadik fejezet. Spanyol remény

132 HARMADIK FEJEZET ezeket a kérdéseket. Hazátlan emigránsok, vagyon és hadsereg nélküli pretendensek közös sorsa, hogy gondolkodás nélkül, vakon rohannak a végzetes úton, melyet egy jóindulatúnak mutatkozó kéz megnyit előttük. Észre sem veszik, hogy ők csak a várárok betöltésére szolgáló gyülevésznép, melynek elhullása árán talán úgyis fegyverszünet és béke következik, nehogy a rendes sorezredek, az értékes emberanyag is az ő sorsukra jusson. Egyikük sem kémlelt vissza vak rohanásában, vájjon Alberoni komolyan veszi- e az ügyet, melynek érdekében őket felhasználja. Türel­metlen kívánásukban egymást ösztökélték a gyors haladásra. A jakobiták a régi udvar embereivel együtt számítgatták a partraszállás esélyeit. Rákóczi habo­zását barátja, Tessé maréchal, a kiélt spanyolpárti diplomata sürgette az elhatározásra.69 Egyik sem saj­nálta otthagyni a nyugalmat, melyben oly szép álmokat szőtt az elhagyott hazáról s benne királyságról, feje­delemségről . . . Emigráns álmok, emigráns elhatáro­zások: van-e vájjon meddőbb valami ezeknél? II. Rákóczi Gallipoliban ért arra a földre, mely édes­anyja és Thökölyi lealázó nyomorúságainak néma, részvétlen tanúja volt. A fiút egyéb gondok foglalták el, semhogy átengedte volna magát a szülők sorsából szüremlő tanulság melancholiájának. Fejedelemségé­nek hiú reménye dagasztotta keblét partraszállásakor. Első ténykedéseként Pápait kinevezte a fényes portára „rendkívüli követének“ s elküldte Drinápolyba, hogy a souverain erdélyi fejedelem megérkezését tudassa a törökök császárjával. S egyúttal — a mi már kevésbbé

Next