Márki Sándor: Az ó- és középkor története - A műveltség könyvtára 8. (1910)
II. Rész. A középkor története
644 XIV. fejezet. Kelet népei, szomszédja lett Magyarországnak, hanem már annak határain is portyázott. Zsigmond magyar királynak, ki megkérdeztette tőle, mi jogon hódította meg hűbéres tartományait, a szobája falait díszítő fegyverekre mutatott. Midőn már egyyenesen Bizánc elfoglalására készült, IX. Bonifác pápa 1394. június 3. kereszteshadjáratot hirdetett. Zsigmond 1395-ben néhány aldunai várat visszafoglalt tőle, azután pedig az európai hatalmakat segítségre szólította. Magyar hadait francia, burgund, német és spanyol keresztesekkel erősítve, indult a magyar tartományok visszavételére, Bizánc fölszabadítására. Ezen kellett volna kezdenie, de Nikápoly ostromán kezdte s így időt engedett a »villámgyors« (Ilderim) Bajazid hadainak felvonulására. A keresztények, a magyarok és balkániak kivételével, egészen a több mint száz esztendeje lezajlott keresztesháborúk mértékével mérték a törököket. Dajkamesékből, krónikások hajmeresztő elbeszéléseiből ismerték csak őket s első háborújukhoz hasonlíthatatlanul fejlettebbnek képzelt sztratégiájukban és taktikájukban bízva kezdtek. Félezredév múlva az angolok többre becsülték a zulukafferek hadiképességeit, mint az akkoriak a törökökét. Egyáltalán nem foglalkoztak hadi szervezetükkel s így magából a hadjáratból, tehát későn, tudták meg, hogy a töröknek egységes a szervezete és a vezetése. A sereg a maga feladataihoz képpest van fölfegyverezve. Fő része a szintén csak ad hoc összehozott hűbéres elem, de a lovas szpáhik, a gyalog janicsárok kitűnően képzett, alaposan begyakorolt, vezényszóhoz, feltétlen engedelmességhez szoktatott katonák. Európa elvénült hűbéri hadrendszere nem mérkőzhetik velük. Két világnézet, Szeád-Eddin török történetíró szerint »két hullámzó tenger« csapott és keveredett össze Nikápoly alatt s 1396. szept. 28. maga alá temette a kereszteshadat. A század a nikápolyi kudarc megbosszulása nélkül hanyatlott le. A keresztényekben csalódva, a görögök Timur mongol fejedelmet hívták segítségül, aki éppen akkor hódította meg Délnyugati Ázsia legnagyobb részét. A hódító szívesen fogadta a felszólítást s 1400-ban Kis-Ázsiára tört, majd Szíriát is elfoglalta, az ázsiai birtokainak védelmére siető Bajazidot pedig Angora mellett (1402.) megverte és elfogta. A keresztények az európai török birodalomnak könnyen véget vethettek volna, ha ez óriási vereség után egyesülnek. Azonban Bajazid fiainak viszálya közben a kedvező pillanatot elszalasztották , s így már I. Mohammed (1402—21.) helyreállíthatta a török szultánság egérségét és hatalmát. Bizánccal Európa sohasem törődött komolyan, csak Velencének állott igazán érdekében, hogy ne kerüljön török kézre. A magyarok megnyugodtak volna benne, ha a törökök északra a Balkánt, az európaiak pedig, ha az Al- Dunát és a Szávát fogadják el határai. A jó szerencsére bízták, hogy egészen Ázsiába szoríthassák vissza. Pedig az eshetőségek kedvezően alakultak. 1414-ben Zsigmond magyar királyt német-római császárrá is megkoronázzák s így két nagyhatalom erejével indulhatott volna a meggyengült törökök ellen. Zsigmond pápákat tett le és emelt föl, csillogó körúton járt Európában, zsinatot tartott, máglyára küldte Husst s a cseheket irtózatos vallásháborúra kényszerítette ; de elhanyagolta a délvidéket, hol Szerbia 1426-ban önként elismerte fenhatóságát. Midőn végre megmozdult érdekében, 1428-ban Galambócnál II. Murád