Márki Sándor: Az ó- és középkor története - A műveltség könyvtára 8. (1910)
II. Rész. A középkor története
XIV. fejezet. Kelet népei: 643 a szlávok egyesülését. Az eredmény mind a két helyütt sikerre, egyúttal azonban a behivottak megtelepedésére vezetett. VI. Kantakuzenos János görög császár Arkán szultánt bírta segítségül, s leányát, Theodorát, férjhez adta hozzá. Midőn tehát Kantakuzenosz Palaiologos V. János császár megbuktatta, Dusán pedig elhunyt. Urkán fia, Szulejmán 1357-ben betört a Dardanellákon át Kallipolis (Gallipoli) félszigetére s elfoglalta Cimpe (most Csini) és Gallipoli kereskedővárosokat. 1359-ben meghalt ő is, apja is, de I. Murád (1359—89.) folytatta hódításaikat. 1360-ban nagy sereggel kelt át a Dardanellákon s 1361-ben elfoglalta Edirnét (Drinápolyt), melyet 1365-ben az ellenség földjén nem kisebb bizalommal választott székhelyül, mint amilyennel választotta negyedfél század múlva Nagy Péter cár Szentpétervárát. 1362-ben a bolgárok földjén hódított s Filibe (Philippopolis) lett Rumelia első beglerbégjének székhelye. 1366- ban III. Sizmán bolgár fejedelem már a törökökkel szövetkezett, hogy a bolgár bánságot elszakítsa Magyarországtól. Nagy Lajos Bodon (Vidin) táján megverte egyesült hadaikat s katholikus térítőkkel árasztotta el az országot, hogy a vallás egységénél fogva erősebben csatolja birodalmához. A görög császár 1370-ben nemcsak a magyarokat, oláhokat és bosnyákokat, hanem a bolgárokat is egyesítette ugyan, 1371. szeptemberében azonban a szövetségesek Csizménél (a Maritza mellett) vereséget szenvedtek s a görög császár adófizetésre kötelezte magát. A szultán (1381.) Bulgária fővárosát, Szófiát s legerősebb várát, Tirnovót is elfoglalta és Szerbia rovására terjeszkedett. A délszlávok tehát újból szövetkeztek. A magyarokra azonban nem számíthattak, mert Nagy Lajos halála (1382.) után Magyar- és Lengyelország különvált s Magyarország nagyhatalmi állása attól látszott függeni. Anjou Máriának, a bájos ifjú királynénak a németrómai császár fiával, Zsigmonddal, való házassága nem jár-e együtt a németek beavatkozásaival ? A balkáni kérdésben tisztábban látó horvátok asszonykirály helyett Durazzo Károly nápolyi királyt akarták trónra ültetni, mert, mint nápolyi királynak, érdekében állt Albánia megszerzése s mint férfiútól, midőn a veszedelmet kicsinyleni többé nem lehetett, inkább remélhették a déli tartományok megvédését. Arra is gondoltak, hogy a magyar és nápolyi királyság személyes uniója következtében az Adriai tenger hegemóniája Velencéről az Anjoukra száll át s oly hajóhaduk lesz, mellyel az európai törököket elvághatják az ázsiaiaktól. Viszont a bosnyákok inkább a velenceiekben bíztak, kik tengeri kereskedelmök és gyarmataik miatt semmiesetre sem nézhetnék közönyösen, hogy Bizánc a törökök kezére kerüljön. Ez a politikai kapkodás még inkább növekedett Károly király megöletése (1387. febr. 24.) után. Mialatt Dél-Magyarországot belső háború emésztette, Murád 1388-ban meghódította Bolgárországot, 1389-ben pedig a Koszovopoljén (Rigómezőn) Lázár szerb fejedelmet megverte abban a döntő csatában, mely mind a kettejük életébe került. I. Bajazid (1389—1403.) mindjárt a rigómezei csatatéren elkezdte azt a családi politikát, mely azután az Oszmán-házat jellemezte ; t. i. megölette az ellenség üldözéséből hazatérő öccsét, hogy vetélytársa ne lehessen. Lázárevics István szerb királyt adófizetésre kényszerítette, 1391-ben Oláhországban is hódoltatott s 1393-ban teljesen beolvasztotta Bolgárországot. Nemcsak tő éi.