Simonyi Zsigmond et al.: A magyar irodalom története 1900-ig - A műveltség könyvtára 11. (1913)
IX. Rész. Ferenczi Zoltán: A szépirodalom áttekintése a kiegyezés korától kezdve. (1867-tól 1900-ig.)
III. fejezet. Regény és elbeszélés. 599 mind az eredeti regényt, mind az elbeszélést a szó teljes értelmében felvirágoztatták. Ugyanis a politikai napilapok nagymérvű elterjedése, az újságolvasás kora és az a körülmény, hogy a lapok minél népszerűbbek kívántak lenni, magával hozta, hogy a szépirodalmi rész mind nagyobb tért foglalt el bennük, minthogy ugyanabban a számban nemcsak regényt, hanem kisebb elbeszélést is adtak ; nemcsak a tárcanovellák, hanem a karcolatok, vázlatok és egyéb hasonló kisebb terjedelmű és úgyszólván a pillanatnak szánt műfajok is elszaporodtak. Igaz, hogy a gyors és szapora munka olykor felületességre vezetett, de másrészről nagy technikai készséget teremtett. A nagy számban megjelenő elbeszélő kötetek mellett mind gyakrabban találkozunk regényekkel is és köztük nem egy olyannal, mely bármely más fejlettebb litteraturának is büszkeségére válnék. Ma már nemcsak magarra, hanem magyarból is sokat fordítanak. Különösen a finoman és aprólékosan kidolgozott részletrajzok terén alkotnak újabb elbeszélőink kiválót. Emellett a bonyolítás ügyessége és az előadás élénksége köti le kellemesen az olvasó figyelmét. A regényirodalom és elbeszélés azonban, ellentétben a drámával, majdnem teljesen elhanyagolta a történelmet, melyben Jósika után Eötvös és Kemény oly kiváló műveket adtak s melyben utóbb Jókai romantikus képzelme annyi csillogót és érdekfeszítőt alkotott, őket, főleg francia s később angol és orosz befolyásra, a jelen foglalta le. Azonban Mikszáth pár regénye, Herczeg Pogányok, Gárdonyi A láthatatlan ember, Isten rabjai, Az egri csillagok, Pekár Gyula Tatár rabság című regényei és Werner Gyula a történelemre is ráirányozták újra a figyelmet, de talán mert ily művek írása nagyobb és mélyebb kortanulmányt igényel, aránylag kevés eredménnyel, vagy ha igen, ez főleg az ifjúsági regényirodalom terén mutatkozik. Ki kell emelni, hogy az Akadémia is elhatározta, hogy éppen a történelmi regény írását előmozdítja s erre a Péczely-alapítványt szánta, melyet erre a célra 1893 óta ad ki, még pedig ha van, történelmi regénynek, ha nincs, akkor társadalminak. Megjegyzendő, hogy a legtöbb esetben társadalmi regényeket kénytelen megjutalmazni. A Kisfaludy-Társaság szintén jutalmakkal törekedett a történelmi elbeszélés művelését előmozdítani, de legtöbbször nem talál jutalomra méltót. A regényirodalom és elbeszélés terén kiválóbb íróinkat, bezárólag 1900-ig, a következő lapokon ismertetjük: Jókai és Mikszáth köre. Különböző irányok követői. Korra nézve legidősebb és legkorábban lépett fel Ágai Adolf (sz. 1836., Jankovácon). Már 1854-ben jelent meg egy Antoinette című beszélye a Hölgyfutárban ; azonban mindjárt írói pályája kezdetén elsősorban mint élesen megfigyelő tárcaíró tűnt fel bécsi leveleivel s ezen a téren, a minden irányban kiterjedt mai nagy tárcairodalom mellett sincsen nála kiválóbb. Erős egyéni megfigyelés, hangulatgazdagság, kedély, humor, ötlet, szatíra, éle, a fordulatok finomsága és elevensége, a jól elgondolt keretben gyakran kiváló kompozíció, jól kiválasztott szempont s vonzó előadás , legjellemzőbb írói tulajdonságai. Tárcáit 1857—81-ig a Vasárnapi Újságba, továbbá a Honba, Pesti Naplóba, az általa