Vachott Sándorné: Rajzok a múltból. Emlékiratok - Magyar irodalmi ritkaságok 33. (1935)
Petőfi Sándor és Etelke
47 minden pillanatban, valahányszor szóba hozaték Tóvölgyi irántam való szerelme ... Csak most értem meg, miért nem bírtam volna őt soha férjemül elfogadni, ha Vachott Sándor nem jött volna is utamba ... Fogalmaim a barátság, a rokoni szeretet, a hála és általában az emberi jóság felől teljesen megváltoztak; — iszonyodni kezdék a társaságoktól, — magányt óhajtottam, elszigetelt magányt, hol férjem, anyám, s enyéimen kívül csak néhány választott egyéniség közelíthessen hozzánk, — csak azok, kiknek neve ragyogott, mint az arany, s szíve melege enyhítő, mint a verőfény ... E kevesek közé tartozott, Vörösmartyék, Bajzáék, Garayék, Erdélyi János, Fáy Andrásék s még néhány jeles mellett, mint férjemnek egyik legigazabb s legragaszkodóbb barátja: Petőfi Sándor is. Ez időben Etelke nővérem alig felserdült ifjú hajadon volt, — de valamint engem, úgy őt is egyszerre megérlelé a világgal, ama kis világgal szemben, melyben életünk folyt, a nagy rázkódtatás, melyen mind a ketten keresztül mentünk. A korábbi testvéri szeretet egyszerre szoros barátsággá vált közöttünk, — hiszen egyenlően éreztük az atyám elleni igazságtalan bántalmak falánkját —, együtt sirattuk meg szegény édes jó anyánk sorsát, együtt vérzett a szívünk kisebb nővéreink bizonytalan jövendőjére gondolva, — s együtt vetettük meg а ко-